Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2017. január 11. 11:50

Barack Obama úgy fejezte be az elnökségét, ahogy elkezdte, szárnyaló retorikával és politikai pompával, ami azonban messze meghaladta a tényleges kormányzási teljesítményét.

„Barack Obama úgy fejezte be az elnökségét, ahogy elkezdte, szárnyaló retorikával és politikai pompával, ami azonban messze meghaladta a tényleges kormányzási teljesítményét.

Barack Obama búcsúbeszédének retorikája valóban nem illet az elnöksége sivár valójához. A magas népszerűségi mutatói ellenére, Obama nem marad több, mint a Hillary Clinton látványos veresége miatt megtört demokraták szimbóluma, inkább mint egy ténylegesen sikeres elnök, aki befejezett hagyatékkal távozik.

Obama Amerikának egységet és gyógyulást ígért a Bush évek után, de polarizációt és megosztottságot hozott.

Ma Amerika sokkal megosztottabb és párthűbb, mint amikor Obama elnök lett, ezt a trendet saját lekezelő és lekicsinylő politikai stílusa fokozott.

A megosztottság, amit Obama hintett el az elnöki megbízatása alatt, komoly következményekkel járt az ország nagysága és stabilitása szempontjából. Amerika gyengébb mind itthon és a tengerentúlon, mint amikor Obama hivatalba lépett.” 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/107876


Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Lehet hogy a demokraták egy pc kvóta szerint gondolták az elnökséget.

Fekete elnök kipipálva, jött volna egy női elnök, azután talán egy homoszexuláis férfi elnök, majd egy leszbikus női elnök... stb. Most talán az fáj, hogy a második lépésnél elbuktak.

Mert valami nagyon fáj nekik, eddig egyik elnök sem búcsúzott ekkora hisztériával.


Azt hiszem, ez a beszéd iskolapéldája volt az úgynevezett post-truth politikának, amit pedig "haladó demokrata" körökben szokás ostorozni.


Obama megoldhatatlan káoszt örökölt a Bush-famíliától, a McCainestől.
Elnökségének két döntő lépése:
1. Irán visszafogása, a béke megőrzése, a bombázás kibekkelésével,
2. Izrael - bizonyos fokú - helyretétele, pár napja a az ENSZ BT-ben.
Természetesen a probléma nem szűnt meg, de megmaradtak a megoldás felé mutató jelzések lehetőségei.
(Schiffer A. lemondásakor mondott egy mondatot: Magyarország iszonyú nyomás alatt áll.)
Obama ennek a nyomásnak a sokszorosát állta, és szerintem, megfelelően végezte a dolgát.
Van egy tippem: a felesége 4 év múlva felléphet, mint a demokraták elnökjelöltje.
Trumpnak ha lehet, még nagyobb nyomás alatt kell elkezdenie a munkát.
Az USA eszement neokonjainak - az ultranáciknak - semmi nem drága.
Szerintem mindannyiuknak meg van építve a bomba- és levegőbiztos bunkere, bíznak benne, hogy ők mindent túlélnek.
És mint elődeik: megint győzni fognak.
És a győzelem után az egész világ egy véget nem érő .rael lesz.
Ami természetesen nem real.
De ettől még felrobbanthatják ezek a raelista ultranácik a földet.
Mint Irakot, Líbiát, Szíriát stb...



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó