Csalók

Kamu Főtáv-szakik garázdálkodnak Budapesten

2017. január 10. 20:37

Több budapesti lakásba is úgy akartak bemenni illetéktelenek, hogy a Főtáv munkatársainak adták ki magukat, legutóbb a XIII. kerületben károsítottak meg egy fogyasztót. A Főtáv figyelmeztet: munkatársaik csak előre egyeztetett időpontban mennek házhoz, készpénz pedig már egyetlen esetben sem kérnek el.

A Főtávra hivatkozva illetéktelenek próbáltak bejutni távfűtéses lakásokba különböző indokokkal a fővárosban, legutóbb a XIII. kerületben károsítottak meg egy fogyasztót ismeretlenek. A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv) ezt kedden közölte az MTI-vel.

Közleményük szerint szakembereik minden esetben Főtáv-emblémás munkaruhát viselnek és arcképes kártya van náluk. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Főtáv Zrt.-nek ma már nincs egyetlen olyan szolgáltatása sem, amelyért a szakemberek a helyszínen készpénzt kérnének el, és szakembereik csak előre egyeztetett időpontban végzik munkájukat. „Semmi esetre sem köthető tehát a szolgáltatóhoz, ha ilyen esettel találkoznak a fogyasztók” – írták.

A társaság arra kéri a lakosságot: ha valakinek a lakásába a Főtávra hivatkozva akarnak munkavégzési indokkal bemenni, hívja a távhőszolgáltató telefonos ügyfélszolgálatát (06-1-700-7000), s ha kiderül, hogy az épületből mások sem hívtak ki főtávos szerelőt, ne engedjenek be idegeneket a lakásukba. A Főtáv Zrt. egyben kéri a fogyasztókat, hogy akivel ilyen káreset történik, forduljon a rendőrséghez. (MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/107865