Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2017. január 5. 15:25

Egy hanukai üdvözlettel nem lehet letudni hosszú évek rasszizmusát.

Heisler András (Mazsihisz-elnök) és Kiss Henriett (Mazsihisz-alelnök) írása

 

Egy hanukai üdvözlőlapra rögtön nyílt levéllel felelni műfajidegen ötletnek tűnik, de ha már így alakult, ez az alkalom is megfelel arra, hogy végiggondoljuk a Jobbik-problémát zsidó érdekképviseleti szempontból. 

Az év végi uborkaszezon vezető hírévé lett Köves Slomó és Vona Gábor több fordulós, feszült hangulatú levelezése: Magyarországon a nyílt levél a különösen kedvelt sajtóműfajok közé tartozik. Ünnepi jókívánságokra viszont nem szokás érdemben válaszolni, és nekünk, akik kevésbé vagyunk a nyílt levelezés barátai, eszünkbe sem jutott „megfelelni” Vona pártelnök üdvözletére.  Mi így nem beszélünk Vonáékkal – csöndben, nyílt levelezés nélkül.

Köves rabbi viszont nemrég, a Jobbik berkein belüli rasszista uszításra válaszul, még pálinkázó fejtágítóra invitálta a párt vezetőit, míg most, pár hónappal később, megsértődik egy hanukai üdvözlőlapon. Be kell vallanunk, nem mindig tudjuk őt követni. 

Ha az üdvözlet maga nem is, de az ebből kialakult vita már alkalmat ad arra, hogy elemezzük a helyzetet, és következtetéseket vonjunk le anélkül, hogy beszállnánk bármilyen olyan pártpolitikai meccsbe, amelyekhez nekünk bizonyosan semmi közünk sincsen. 

1. Nem zárható ki, hogy a Jobbikban egyszer valódi fordulat következhet be, hisz’ látjuk, szervezetek, pártok képesek a változásra. Észleljük az utóbbi idők próbálkozásait, és tény, hogy jobb hanukai üdvözletet kapni, mint antiszemita uszítást. Az is jó, ha a Jobbik vezetői tényleg nem tűrik el például a vecsési alapszervezetük öntudatos zsidózását. De.  

2. Egy hanukai üdvözlettel nem lehet letudni hosszú évek rasszizmusát. 10 év gyűlölködés után egy pár soros levélben bejelenteni, hogy „kijöttem a lövészárokból, ölelj a kebledre” – ez téves elképzelés a megbocsátásról. 

3. Vona szerint a zsidó és a keresztény magyarság kölcsönösen „számtalan sebet okozott egymásnak” a XX. században, párhuzamot von a Tanácsköztársaság, az ÁVH, 1956 és a magyar holokauszt között. Azaz továbbra sem ért szinte semmit a magyar történelemből. Sem a Tanácsköztársaság, sem a Rákosi-kor, sem 1956 nem volt a keresztény magyarok elleni népirtás. A Tanácsköztársaság alatti terror épp úgy nem kímélte a zsidóságot, ahogy a nem zsidó magyarokat, és ugyanez igaz a sztálinista terrorra is. 1956 zsidó hőseit pedig oldalakon át lehetne sorolni. Jellegzetes antiszemita hazugság mindezeket a holokauszttal összemérhető, magyarellenes zsidó terrornak beállítani.  

4. A Jobbiknak nem csak a magyar zsidók, de más magyar kisebbségi csoportok - mindenekelőtt cigány honfitársaink - elleni uszításáért is felelősséget kell vállalnia. Nem a MAZSIHISZ-nek, vagy az EMIH-nek, hanem a befogadó magyar nemzet egészének, az egyenjogú polgárok teljes közösségének tartoznak ezzel az elszámolással.

6. Vona Gáborra és pártjára sok fiatal ember hallgat: Vonának velük van feladata. Vezetőjükként velük kell megértetnie, hogy amit eddig tettek, az semmi jóhoz nem vezet. Ha ennek szellemében őszintén és eredményesen dolgoznak egy nyitott és sikeres Magyarországért, akkor nem lesz szükségük arra, hogy zsidó szervezetekkel próbálják hitelesíttetni hirtelen fordulatukat. A MAZSIHISZ nyitott mindenki felé, aki valóban közeledni akar, de a jó szándékot és a töredelmet nem lehet kiváltani, nem lehet „megúszni” átlátszó, helyzetfelmérő gesztusokkal.

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/107728


Összesen 110 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Belpolitikai viszonylatban igen szórakoztató eddig 2017. Csak címszavakban a napokban itt, a Mandineren megjelent írások alapján:

- Fodor vs. DK vita a vétózás témakörében.

- Schiffer vs. Lomnici eszmecsere a merről csorog a forrás ügyében.

- Heisler vs. Vona/Köves csörte a hiteles megbékélésről.

És akkor még Majtényi úrról és az ő feltételeiről nem is szóltam.

Hogy is szokták írni itt többen? Orbán Viktor eközben hátradől és kávét rendel.


Úgy lesz. És még fel sem tűnik nekik, hogy ők készítik elő a győzelmet, a saját hülyeségeik miatt.


http://888.hu/article-korberoh..

jobbik, vona gábor, antiszemitizmus, köves slomó
Körberöhögték Vonát a nemzetközi sajtóban
Sümeghi Lóránt

Sümeghi Lóránt

2016. december 31. 19:58
Nemcsak a patinás Reuters brit hírügynökség számolt be a Jobbik hanukás cirkuszáról, hanem átvette a történetet a Times of Israel, a Business Insider és még sokan mások is.

Nagyot akart a szarka, de nem bírta a farka – lényegében így értekeztek a Jobbikról és Vona Gáborról egyes nemzetközi médiumok, miután Vona kétszer is megpróbált Köves Slomóhoz dörgölőzni, aki azonban határozottan elutasította a radikális párt elnökének gesztusát, hivatkozva annak korábbi antiszemita megnyilvánulásaira. Azonban Vona nemcsak az Egységes Izraelita Hitközségtől kapott kínos pofont, hanem a Jobbik saját, vecsési szervezetétől is, akik elhatárolódtak a saját pártelnöküktől, tekintettel arra, hogy

ők nem üdvözlik hanuka (vagy mi a fasz) alkalmából a zsidóságot.


http://888.hu/article-paros-la..



Páros lábbal szállt bele a Mazsihisz Vona Gáborba
Sümeghi Lóránt

Sümeghi Lóránt

2017. január 5. 20:33
Köves Slomó rabbi után a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke és alelnöke is erősen kritizálta Vona Gábor Hanuka-köszöntőjét.

Heisler András Mazsihisz-elnök és Kiss Henriett Mazsihisz-alelnök írása szerint "egy hanukai üdvözlettel nem lehet letudni hosszú évek rasszizmusát. Elmondásuk szerint "Vona Gábor 10 évnyi gyűlölködését egy pár soros levélben nem fogja tudni feloldani":

a "kijöttem a lövészárokból, ölelj a kebledre" – ez téves elképzelés a megbocsátásról.


Mivel magyarázod, hogy a Jobbik által nagyrabecsült Jörg Haider pártja, SOHA nem kritizálta a homoszexuálisak felvonulását ???

Söt Gerald Gross (Haider párttársa), volt az elsö osztrák politikus aki hivatalos kapcsolatra lépett, azonos nemü partnerével.


Ahhoz képest, hogy nekem(?) itt, többezer éves "zsidó bünöket" vágnak folyton a fejemhez, a megbocsájtás errefele se divat...


Ugy a katolikus, mint a protestáns vallások képviselöi, csak az elmúlt években döbbentek rá és látták be, hogy milyen fatális szerepük volt a zsidók üldöztetésében, a történelem folyamán. Ezekután nem biztos, hogy indokolt a türelmetlenség a megbocsájtással kapcsolatban...

De én is örülnék, ha inkább a kölcsönös megértés uralná a jövöt, a kölcsönös szemrehányások helyett.


A gyárosok mind nemesek voltak?


Föleg Petöfi emlegette a nemeseket ...


Én se értem, hogy miért bizalmatlanak egyesek, a hirtelen cuki-rohammal szemben...


Akkor én is nemes család sarja vagyok...


Ázsiában is müveltek szörnyü dolgokat, a kommunizmus nevében. Lehet persze, hogy Polpot is zsidó volt...

Viszont Marx még ma is a kínai kommunizmus idolja.


Tiszta szívböl nem lehet rosszat kivánni. Csak mocskosból...


Akárcsak Einstein, ugye?

Az is igaz, hogy akik a rossz idöjárásért is a zsidókat okolták, ezt nem bosszúból tették. Csak gyilkos gonoszságból...


Csak nem Horthyt kritizálod?

Akkor mégse érdemel szobrot, ha számos zsidónak adott nemesi rangoat?..

Manapság persze nem nemességet osztogat a kormány pénzért. Csupán állampolgárságot...


A mandiner, a saját kritériumai szerint emel be szövegeket a fórumba.
De nem veszem észre, ugy általában se, hogy szigorúan csak az érintettek szólnak hozzá, a különbözö vitákhoz.


Ez csak kölcsönös alapon müködhet.

Itt, a különösen bölcsek, még azt se fogadják el, hogy Jézus eredetileg zsidó volt.
Még a "sanctum praeputium" miatt is rám dühöngenek...


Én viszont nem értem, hogy a vallások különbözö irányzatainak képviselöi, miért szapulják egymást. Helyes dolog, a saját hitet, mint portékát reklámozni, a versenytársakkal szemben?

És ez nem csak a zsidóknál divat...

Pont Isten hirdetöinek illene leginkább a kölcsönös megértést képviselni.


Valóban. Kb 280 magyar zsidó család kapott nemesi rangot a Habsburgoktól.
Örülhetnél, ha csak ehhez nem értenél...


Esetleg a guglinak meg a wikinek.

Ami viszont tuti az az, hogy Horthy nagyon szivesen parlázott a zsidó nemesekkel. (Nem egészen érdekmentesen.) Amúgy nemesek, egymás között...


Itt egy kis imponáló ízelítö:

http://rabbi.zsinagoga.net/201..

Szegény Hawken2, mit kezdjen ezekkel a kaliberekkel?..


Vagyis szerinted helyes, ha a katolikusok szapúlják a protestánsokat, a neológ zsidók az ortodoxokat, vagy, hogy a siitál és szunnik mészárolják egymást?

Vagy muszáj minden liberálisnak mindenben egyetérteni? Vagy minden konzervatívnak? Tilos észszerüen álláspontok mellett érvelni?

Azok, akik nem képesek elviselni, a különbözöségeket, költözzenek Északkoreába. Ott nagyon egyértelmü minden.

Miféle hasbaráról beszélsz?


Hol írtam ilyesmit?

Még a szentek keze is maguk fele mutat...

De semmi kétség, hogy léteznek csodálatosan önzetlen emberek. Kár, hogy pont öket becsülik meg elég ritkán.


Ennek örülök, mert akkor nem is volt joguk a zsidóknak itélkezni felette...


Mintha ma nem pénzért árúlnák a privilégiumokat...


Végre a legégetöbb problémákkal foglalkoznak...



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó