Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

Közoktatás
2016. január 29. 13:52 | Írta: Pintér Bence

Túl nagy, ellenben alulfinanszírozott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint. Horváth Péter karelnök és iskolaigazgató a Mandinernek arról beszél: a KLIK rendszere abszurd helyzeteket eredményez az iskolákban, miközben a helyi sajátosságokat nem veszi figyelembe. Horváth úgy látja: manapság jóval több órát kell tanítani rosszabb körülmények között, nincsenek meg a mindennapos testnevelés feltételei, az oktatásirányításnak pedig több hangsúlyt kellene fektetnie a pedagógusok megnyerésére. Hozzáteszi: „Lehet, hogy túl nagy illúziókat kergetek”. Interjúnk.

Horváth Péterrel, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével a továbbra is általa vezetett győri Révai Miklós Gimnázium igazgatói szobájában ültem le beszélgetni. A szoba nem volt számomra teljesen ismeretlen: gimnáziumi éveimet ebben az intézményben töltöttem, megfordultam itt párszor. Sőt: a Mandiner-sztori egy része is csatlakozik ide.

A Révaiban indult ugyanis az Alternatíva nevű alternatív iskolaújság, amely később városi diáklappá nőtte ki magát Győrben. Horváth Péter akkor – utólag visszatekintve – meglepő módon engedélyezte a Bukovics Martin kollégánk vezetésével induló, kissé szabadszájú lap működését. Egy sor révais és nem révais diák így találkozott először az újságírás gyakorlatával, és lett belőle újságíró – többek között a Mandinernél. A lapszámokat az első botrány után ebben a szobában láttamozta az igazgató, de sosem volt vele problémája.

Most az év elején indult tanári tiltakozás kapcsán ültünk le, hogy átbeszéljük: mi a baj az oktatással, hogyan működhetne jobban az oktatásirányítás, és hogy mi is a szerepe a Nemzeti Pedagógus Karnak a problémák kezelésében.

 

*

Szlovákiában a napokban kezdődött pedagógussztrájk a bérproblémák miatt. Várható hasonló Magyarországon a hónap elején indult tiltakozáshullám kapcsán, vagy van esély a kompromisszumra?

Nagyon nehéz szívvel tippelnék, mert azt gondolom, hogy a vélelmezések általában befolyásolják az eseményeket; sokszor pedig olyan nézőpontokból indulnak ki, amelynek nem mindig tudjuk az összes összetevőjét. Ami biztos: nincs jó hangulat pedagóguskörökben, ezt a levél is jelzi és én magam is tapasztalom, mind a tantestületemben, mind ahogy járom az országot. Elég sokfelé jártam egyébként: Miskolcon is, vagy tegnap Pápán. Konkrétan sztrájkhangulatot kevésbé érzékelek errefelé, de lehetnek az országnak olyan területei, ahol más a helyzet. A sztrájkjog ugye a szakszervezeteké, tehát ők tudnak erre felhívást vagy a sztrájkbizottság megalakításával egyfajta nyomást kifejteni. Azt gondolom, hogy nagy különbség lehet a hangulatokban – azon kívül, hogy alapvetően nem túl jó –, hogy bizonyos helyeken a sok nehézség mellett még emberi tényezők is belejátszanak a fenntartás-működtetés területén.

A tiltakozást elindító miskolci levélben meglehetősen negatív felhanggal említették az ön által vezetett Nemzeti Pedagógus Kart. Említette a szakszervezeteket és az ő szerepüket egy sztrájkban. Mi a Nemzeti Pedagógus Kar szerepe?

A szakszervezeteknek a törvények biztosítják azokat a jogokat, amelyekben ők az illetések. Ezek első sorban munkavállalói kérdések, a bérek, munkahelyi körülmények kérdései. A törvény jelenleg úgy fogalmaz, hogy a szakmai érdekvédelmet, a pedagógiai értékek védelmét a Nemzeti Pedagógus Karnak kell ellátnia. Ez például a tananyaggal, tankönyvekkel kapcsolatos ügyeket jelenti. Nyilván vannak átfedésben lévő területek, hiszen mi is véleményt formálunk, illetve szeretnénk véleményt formálni nagyon sok kérdésben, amelyek a munkavállalókat érintik. A törvény ebben az esetben egyeztetést ír elő a szakszervezetekkel. Nekem ez teljesen megfelel, és így is kellene, hogy menjen.

 Ha a pedagógustársadalom egy részének problémái vannak, akkor azt nekem képviselnem kell.

És így megy?

Nem igazán. A szakszervezetek már a kezdetek óta azt mondják, hogy nem tekintik legitimnek a pedagóguskart, nem gondolják, hogy a jogszabályok biztosítják tevékenységének jogosságát, ezért aztán nem is nagyon keresik az együttműködési lehetőségeket. A magam részéről soha sem kérdőjeleztem meg, hogy mit keresnek a szakszervezetek bizonyos területeken. A miskolci levél ilyen szempontból nagyon érdekes: a levél első felében azt írják, hogy a szakszervezetek kiharcoltak egy megállapodást a kormánnyal a minimálbérrel kapcsolatban, ezért aztán a szakszervezetek most mit tudnának tenni? Bezzeg a pedagóguskar, aminek egyeztetési joga van, az meg úgysem csinál semmit. Bizonyos értelemben a szakszervezetek mintha úgy tűnnének fel, hogy ha ők nem tudnak megoldani valamit, akkor az „sajnos”, ha a pedagóguskar kerül ilyen helyzetbe, az viszont nyilvánvaló, mert a kormány elkötelezett híveként nem is akar megoldani semmit. Nem jó, hogy ez így van, szerintem együtt kéne dolgoznunk.

Meglepődtek a miskolciak, hogy ellátogatott hozzájuk? Ön is mondja, hogy van egy bizonyos előítélet a pedagóguskarral szemben.

Bár a levelükben a pedagóguskarról nem jó színben írnak, én azt gondolom, hogy nem az a feladatom, hogy megsértődjek, hanem az, amit vállaltam: ha a pedagógustársadalom egy részének problémái vannak, akkor azt nekem képviselnem kell. Ezek a problémák pedig jogosak, mi is felvetettük mindegyiket. Ezért levelet írtam, mielőtt még bárki is csatlakozott volna. Ez nem egy csatlakozólevél volt, csak elismertem azt, hogy a problémafelvetések jogosak, illetve leírtam, hogy a pedagóguskar miben működik másként, mint amit gondolnak. Igazgató úr azt mondta, hogy ezt a levelet a tantestület kissé meglepődve és meghatódva fogadta: onnan jött egy levél, ahonnan nem gondolták volna, hogy jön.

Így aztán elmentem Miskolcra: nyilván vannak akik, el tudnák fogadni a pedagóguskart, mint ennek az ügynek a képviselőjét; és továbbra is vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy nem alkalmas erre. Ez nem meglepő, hiszen a pedagóguskar indulása érzelmileg nem volt szerencsés dolog. Én azt kértem mindenkitől, hogy próbáljanak ezen az érzelmen felülemelkedni, megnézni azt, hogy a kar eddig mit csinált, milyen állásfoglalásokat tett közzé; és próbáljunk erre nem egy kötelezettségként, hanem lehetőségként gondolni.

Nyilván annak is van egy véges kapacitása, hogy a pedagógustársadalom mennyi érdekképviseleti szervet tud eltartani; főleg, ha nem világosan elhatároltak a hatáskörök és a célok. Egy ember nem lehet ugyanannyira aktív több szervezetben is, kérdés tehát, hogy a szakszervezetekben aktív kollégákat várja közreműködésre, vagy egy teljesen új szervezetet építene-e fel.

Nem lehet szétszakadni. A szakszervezeti feladatok, bár vannak átfedések, alapvetően más jellegűek. A nyolcosztályos iskolák meglétéért vagy a kéttannyelvű iskolákért szerintem például a pedagóguskarnak kell küzdenie. A Nemzeti Alaptantervvel kapcsolatban megvannak azok a tagozatok, amiknek fel kell vennie a kapcsolatot mondjuk a Bolyai Társulattal a matematikához, az Eötvös Társulattal a fizikához, a Magyar Kémikusok Szövetségével, és így tovább, akikkel párbeszédet kell kezdeni. Kell, hogy legyenek a karban olyan emberek a tagozatokon belül, akik elindítják ezeket a folyamatokat. Maga az ötlet, az elképzelés az lenne, hogy a kormányzat nem tud százhetven szervezettel egyeztetni; legyen egy, ami nem szipkáz magába mindenkit, hanem keresik az együttműködést ezekkel, majd kialakítanak egy közös véleményt. Lehet, hogy túl nagy illúziókat kergetek.

És ha már itt tartunk: mit csinált eddig a Nemzeti Pedagógus Kar?

Bizonyos dolgokról határozatot fogadtunk el: ilyen állásfoglalást adtunk ki például a minimálbér és az életpályamodell elszakítása kapcsán. A KLIK-kel kapcsolatban is tettünk megállapításokat, ezen az ügyön egy munkacsoport dolgozik, február 8-án lesz tagozati ülés, ahová egyébként a Herman igazgatója is jelezte, hogy eljön. A tanfelügyelettel kapcsolatban egyeztettünk: szerintem ezen a területen komoly eredményeket értünk el már 2016-ra vonatkozóan is. A tankönyvellátás kérdésében is sok eredményt sikerült elérni. Jelentős jogszabály-módosítások nem történtek, de a tanév rendjében sok olyan ésszerű javítás történt, amit a Kar javasolt. Ezen kívül a munkaterhekkel foglalkoztunk, illetve a nyugdíjazások nyomán a be nem tölthető státuszokkal kapcsolatban már véleményünk nyomán képviselői interpelláció is történt. Többször jeleztük, hogy ez utóbbi komoly problémát jelent.

A KLIK messze nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket

Lássuk azt, amiről kevesebb szó esik mostanában. Mi az ami, ön szerint működőképes az oktatásban 2010 óta bevezetett reformokból?

Ezt mondtam a hermanosoknak is: az alapokkal egyetértek, de azért minden gondolattal nem. A KLIK összességében messze nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: egyszerűen azért, mert túlságosan nagy. Ha a KLIK a szakképző centrumokhoz hasonló részekre lenne bontva, akkor sokkal működőképesebb lenne. Ne felejtsük el: amikor Győr-Moson-Sopron megyében alapítvány vett át önkormányzattól általános iskolákat, akkor a pedagógusok számára nem az volt kérdés, hogy mondjuk nem kapnak utazási költséget vagy megbízási díjak maradnak el, hanem féléves fizetéselmaradások voltak. Ezt a helyzetet például stabilizált a KLIK. Az államnak igenis felelősséget kell vállalnia azért, hogy bérelmaradások ne legyenek. Ezért volt számomra döbbenetes, hogy ha bér nem is, de megbízási díjak, jubileumi jutalmak, érettségivel kapcsolatos bérezések elmaradtak. Alapvetően azonban a bérezést stabilizálta a központ felállása. Vannak olyan helyek, ahol az önkormányzat pénz hiányában nem tudott jó gazdája lenni az iskolának. Ezeken a helyeken a KLIK valamilyen stabilizálást el tudott érni. Viszont ahol az önkormányzat jó gazdája volt az intézményeknek, ott inkább azt figyelhetjük meg, hogy lefele megy a színvonal.

Az életpályamodellnek, ha reálisan nézi valaki, vannak nyertesei és vannak vesztesei is. Összességében nézve a modell nyertesei az óvodapedagógusok, a fiatalabb pedagógusok, a kollégiumban dolgozók – ezeken a területeken szerintem komoly béremelés volt. Viszont elsősorban azok a kollégáknak lehetett problémája, akik sokat dolgoztak, sokat túlóráztak, valamiféle minőségi bérpótlékuk, címpótlékuk volt, vagy többszakosok voltak – tehát pont azok, akikről azt mondhatjuk, hogy a legképzettebbek, legjobb munkaerők. Voltak olyanok, akik nem hogy bérnövekedést tudtak felmutatni, hanem bércsökkenést szenvedtek el. Nagyon sok olyan pont van, ami egyik szemszögből beváltott valamiféle reményt, a másikból pedig nem.

1995 óta vezeti a Révai Miklós Gimnáziumot, és a Nemzeti Pedagógus Kar vezetése mellett továbbra is vállalta ezt a feladatot. Nyilván közelről látja, hogyan működik az intézményfenntartás. Mi az, ami nem működik, és amin változtatni kell?

Egyrészt a finanszírozás. A KLIK vagy alulfinanszírozott, mert nem jól tervezték meg a bevételeket és a kiadásokat; vagy olyan problémák jöttek, amelyek ezt felborították. A legnagyobb probléma, hogy valamiért állandóan elfogy a pénz idő előtt. A másik dolog az, hogy a KLIK állami költségvetési szervként egyetlen nagy költségvetéssel rendelkező intézmény, tehát vonatkozik rá a közbeszerzési törvény, ezét iszonyatosan nehézkes minden beszerzés. A legkisebb tételeket közbeszerzéssel kell beszerezni. Tehát nagy az adminisztrációs teher, és nagyon komikus dolgok fordulnak elő. Tízezer forintos vásárlási utalványt közbeszereztetni kell. Életszerűtlenné válik néhány dolog.

Szintén probléma, hogy egy nagy központként, egy nagy státuszszámmal a KLIK-en keresztül nehéz a munkaerőgazdálkodás tervezése is. Működhetne úgy persze, hogy ha nekem itt szükségem van valakire, azt nem vehetem fel, mert majd küldenek Szabolcsból egy tanárt, de ez megint életszerűtlen: lehet, hogy olyan szakos épp nincs is a rendszerben. Aztán vonatkozik rá a kormányhatározat a nyugdíjazásról, ami alapján ha valaki nyugdíjba vonul, akkor a helyére nem lehet felvenni senkit. Ezzel nem kellett korábban bíbelődni.

Jóval több órát kell tanítani rosszabb körülmények között

Arról is esett szó a levélben, hogy az igazgatók az új rendszerben kiestek az iskola irányításából. Mi a szerepe ma egy igazgatónak?

Ez így nem teljesen igaz. A munkáltatói jogok nagy része visszakerült az iskolákba. Egy kollégának a kinevezése és a jogviszony megszüntetése, illetve a béreivel kapcsolatos dolgok nem tartoznak hozzám, minden más igen. Csakhogy. Mivel nincsen pénz, ezért nyilván kevéssé lehet fejlesztésen gondolkodni és nehézséget okoz még a működésképességhez szükséges dolgok beszerzése is. De az iskolának a tanulmányi munkájáért, a szervezésért továbbra is az igazgató felel.

Egy másik fontos felvetés a tanárok, a tanári kar túlterheltségéről szól, például az életpályamodellhez szükséges papírmunka kapcsán. Ön szerint túlterheltek a tanárok?

Én ezt kettészedném. Ha levesszük az életpályamodellhez kapcsolódó részt, illetve a tanfelügyeletet, minőségbiztosítást, és csak kifejezetten a munkával kapcsolatos terheket nézzük, akkor arról van szó, hogy a tanári óraszámok nőttek. A tanórával lekötött óraszámok 22-26 óra közé kell, hogy essenek, a lekötött munkaidőt pedig 32 órában határozza meg a törvény. Nem az a probléma, hogy ennyit nem dolgozott egy tanár, hanem hogy a korábbi 22 óra mára már az imént említett nyugdíj-probléma, illetve a szakértők megjelenése miatt felment 24-25-re. Ami azt jelenti, hogy 1995-höz képest egyharmadával felmentek a tanári kötelező óraszámok. A tanári munkának csak egy része, hogy a pedagógus bemegy és órákat tart, nyilván fel kell készülni sok mindenre.

Az is teljesen igaz, hogy a diákok jelentős mértékben változtak, sokszínűbben kell hozzájuk közelíteni. Sokkal több helyről szerzik be az információikat. Hozzájött még az is, hogy 1995-ben a hölgyek ötvenöt éves korban mentek nyugdíjba, az urak pedig hatvan éves korban. Most pedig hatvanötre csúszott ez ki. A korfa eltolódott, idősebbek a pedagógusok, jóval több órát kell tanítani rosszabb körülmények között, ez pedig óhatatlanul okoz egy fásultságot, elfáradást. A diákok óraszámai is felemelkedtek, náluk is jelentkezik ez a probléma. Jelen pillanatban sokkal nehezebb jókedvűen, magabiztosan végezni mindenkinek a feladatait, márpedig egy ilyen humán műveletnél ez egy igen fontos tényező.

Térjünk vissza az életpályamodellre és egyszerűsítsük le a kérdést: ön szerint jól fizetik a tanárokat Magyarországon vagy sem?

Nyilván bele lehet tenni sokféle összefüggésbe ezt. Meg lehet nézni, hogy másokhoz képest milyen a fizetés, vagy külföldön mi a helyzet. Szerintem a 2013-as szeptemberi életpályamodell-bevezetésnek a bérrel kapcsolatos rendezettsége jobb pozíció volt, mint a mostani. Akkor a minimálbérhez volt kötve az alapilletménye; ez már nincs így. Eredetileg úgy volt, hogy egy összegben történik a fizetésemelés, ami valójában bérrendezés volt, mivel előzőleg tizenkét év alatt összesen egyszer történt inflációkövetés. Viszont többletfeladatok jelentek meg a rendszerben. Nehezen tudom eldönteni, hogy a mostani helyzet jó-e, vagy sem. Nyilván mindenki több fizetést szeretne. A dolognak az a gyengéje, hogy ezzel a rendszerrel is egy ugyanolyan korú, ugyanazon a szinten dolgozó pedagógus között nem lehet az alapján különbséget tenni, hogy mennyi munkát milyen minőségben végez, illetve milyen munkavállalói képességei vannak.

Áttérve a tananyagra, illetve ezzel összefüggésben a diákok terheire: sok a panasz a tankönyvek minőségére, illetve a kerettanterv minőségére.

Az óraszámokat a törvény határozza meg. Ezek az óraszámok nagyon magasak. Nem kell különösebben magyarázni senkinek sem, hogy amikor egy általános iskola alsó tagozatán napi hat, egy középiskola tizedik évfolyamán heti harminchat tanításai óra van, az sok. Ezekre az órákra fel is kell készülni. Ha egy diák tisztességesen akarja végezni a dolgát, akkor az lehetetlen, hogy beleférjen a például felnőttektől egy héten elvárt negyven órába. Ez a túlterhelés azt jelenti, hogy a gyerekek sokkal hamarabb kifáradnak, elvesztik az érdeklődésüket, elvesztenek egyfajta kreativitást és kezdeményezőkészséget. Ez nem visz előre. Ahhoz, hogy ez kevesebb lehessen, felül kéne vizsgálni a tananyag tartalmát és el kéne dönteni, hogy mennyi az a tudásanyag, amire szükség van. Mind a természettudományok, mind a bölcsésztudományok terén. Azt senki nem kérdőjelezi meg, hogy idegen nyelvet tanulni kell, és arra szükséges óraszámot kell biztosítani, hiszen esélyegyenlőtlenséget eredményezne, ha az iskolákban nem lenne megfelelő óraszám.

A többinél viszont igenis meg kell nézni azt, hogy mi az a tudásanyag, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy jó szívvel bocsássuk el az iskolából a gyerekeket. El kéne dönteni, hogy ez milyen arányban szerepeljen, és hogy a többit hogyan töltse ki a rendszer: kompetencia-típusú fejlesztésekkel; munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelően; vagy az életre felkészítő tudásanyaggal, mint a pénzügyi, állampolgári ismeretek, jogtechnikák. Ezt a szakmapolitikának kéne eldönteni, megállapítani a közminimumot, majd ez adhatná a helyi tantervek alapját. Jelen pillanatban 90 százalékig korlátozva vannak ebben a tekintetben az iskolák, tehát mindössze tíz százalék a mozgástér. Ez nagyon kevés. A helyi dolgokra ennél sokkal több önállóságot kell biztosítani.

Az óraszámok esetében nyilván fontos vonatkozás a mindennapos testnevelés, illetve a nemrég felmerült mindennapos éneklés kérdése. Megvannak ezeknek a feltételei?

Nincsenek. A dologi feltételrendszerek nincsenek meg: épület, tornaterem, tornaeszköz nincsen meg. Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy megvan. Ezért aztán kényszermegoldásokat választanak az iskolák. Olyan helyeken tartanak foglalkozásokat, amelyek balesetveszélyesek is lehetnek. Azt emelném ki, amit a Nemzeti Pedagógus Kar is leírt: meg kellene gondolni, hogy szükség van-e valóban a középiskola utolsó évfolyamáig a heti öt testnevelésórára. Egyetértve az alapgondolattal: lehetne preventív jellegű a mindennapos testnevelés. De ha kényszermegoldások lesznek, akkor mindenki számára csak nyűgöt, kipipálandó feladatot jelent. Ha tizenhat éves korára nem sikerül a gyerekeknél elérni, hogy az életének fontos része legyen a testmozgás, akkor az utolsó két évben, érettségire készülve kevésbé valószínű, hogy akkor döbben ár, hogy ez milyen fontos dolog a számára. Át kellene gondolni, hogy ez valóban tizenkét évfolyamon keresztül fontos követelmény-e.

Van egyáltalán ennyi énektanár?

És az éneklés? Ott nincs anyagi probléma, csak egy torok kell hozzá.

Így igaz. Nem tudom ugyanakkor, hogy minek a rovására jönne ez be a rendszerbe. Most heti egy énekóra van, tehát még további négy kéne, ami azt jelentené, hogy negyven órára menne fel az óraszám. Ezt én nem látom megvalósíthatónak. Bizonyára annak is vannak érvei, aki ezt előhozta. Van egyáltalán ennyi énektanár? Vagy más fog énekeltetni?

A kormány láthatóan legszívesebben a szakképzésre fektetné a hangsúlyt, akár úgy is, hogy a gimnáziumi jellegű, felsőfokú továbbtanulásra felkészítő képzéseket a háttérbe szorítja. Egyetért ezzel a szellemiséggel? Lát egyáltalán ilyen szellemiséget a döntések mögött?

Azt gondolom, hogy ha valaki döntéseket hoz, kell, hogy legyen valami filozófia mögötte, hogy miért teszi azt, amit tesz. Reményeim szerint az információk birtokában lehető legjobb döntést akarják meghozni rövid-, közép- és hosszútávon is. Van oka, hogy a szakképzés ilyen módon felmerült, mert szakemberhiány van szerte az országban. Mi azt gondoljuk, hogy a szakképzésben és a szakgimnáziumi képzésben nem lehet csak szakmát tanítani, a közismeretnek fontos szerepet kell kapnia ezeken a helyeken is, hiszen bárkinek megváltozhatnak a tervei. Azt mondják a kamarák is, hogy a munkáltatóknak is az a legjobb, ha a hozzájuk érkező emberek rendelkeznek kommunikációs és szocializációs készségekkel, ha tudnak csoportban dolgozni.

Kevésbé fontos, hogy a szakmát pontosan hogyan tudja, mert azt úgyis ott fogja megtanulni. Tehát nem lehet azt mondani, hogy aki tizennégy éves korában szakiskolába került, annak az a legfontosabb dolga, hogy három év alatt elsajátítsa a szakmát. Nem ez lesz a legfontosabb dolga. A szakmát pontosan az adott munkahelyen fogja tökéletesen elsajátítani, de ehhez olyan képességekkel kell rendelkeznie, amelyeket a közismereten keresztül jobban meg lehet tanítani.

A területen az elmúlt években szinte folyamatosak voltak az átalakítások mind a köz-, mind a felsőoktatás tekintetében, pedig ezek a változások általában nem felmenő rendszerben, organikusan valósultak meg. Mennyire tervezhető így egy tanári karnak az oktatás például a Révaiban, ahol a diákok többsége továbbtanulásra készül? Lehet követni a változásokat?

Nekünk az a dolgunk, hogy megpróbáljuk a lehető legjobb pozícióba hozni a gyerekeket, ezért igyekszünk követni a változásokat. Nyilván senki sem örül neki, ha ilyen gyors változások vannak. A felsőoktatási helyek hirtelen szűkítésére például nehéz volt felkészülni. Az is igaz, hogy összességében is felgyorsult minden. Ezért lenne fontos, hogy ott, ahol nem lenne muszáj mindig változtatni, ne változtassunk: legyen a rendszer kiszámítható. Abból adódnak a változások most is, hogy valakik gondolnak valamire, lehet, hogy teljesen jóra, de valamiért ez nem működik, vagy nem tudják megvalósítani. Azt kellene elérni az oktatásban, és sok minden másban is, hogy legyen egy olyan erős alap, amit nem von kétségbe időről időre, hétről hétre senki sem.

Az apróbb változásokat mindenki el tudja viselni, mert azokat az élet magával hozza. Már azt sem kéri senki, hogy tizenkét évig ne legyen változás. Korábban ez volt az illúzió. Lehet, hogy alaposabban át kéne gondolni, több idő kellene a dolgok bevezetésére, több egyeztetés. Jobban meg kellene nyerni egyes változtatásoknak a pedagógusokat, a szülőket, hogy tudjanak azonosulni a célokkal, amelyek bevezetésre kerülnek. Ha egy tanár alapvetően meg tudja nyerni a gyerekeket magának, elfogadják a személyét, akkor sokkal könnyebb dolga van az órákon. Ha az oktatásirányítás is megnyerné a céloknak a pedagógustársadalom nagy részét, akkor a megvalósítás is sokkal jobb hatásfokú lehetne.

***

 fotó: szami | RAW Agency

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/96616


Összesen 139 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Szerintem amit Horváth Péter felvet nagyon sok az amin érdemes elgondolkodni és változtatni.
Igen a változtatás mikéntjét kellene megfogalmazni és nem megállni annál, hogy ez is rossz, meg az is rossz.
A változtatást talán alulról is el lehetne kezdeni, belenézve abba a bizonyos tükörbe.

"Az apróbb változásokat mindenki el tudja viselni, mert azokat az élet magával hozza. Már azt sem kéri senki, hogy tizenkét évig ne legyen változás. Korábban ez volt az illúzió." - mondja Horváth Péter. Vannak azonban olyan esetek, amikor már a kisebb változások nem elégségesek és átfogó változásra van szükség. Az illúziók pedig nem ebbe a témakörbe tartoznak.


A centralizációnál, ahogy a decentralizációnál is, menet közben merülnek fel problémák, amelyeket meg kell oldani, amire a váltáskor nem gondoltak.

Itt van például a beszerzés, közbeszerzés kérdése. Ezt is meg lehetne úgy szervezni, hogy ne kelljen minden egyes beszerzéshez közbeszerzési eljárást lefolytatni. Pl. éves intézményi megrendelés, szakaszos kiszállítással. A megrendelés is történhetne régióként az iskola részéről, amelyhez a szükséges forrást a KLIK biztosítaná.


Előre tudható volt, hogy a pénzelvonás, kényszerközpontosítás és a kontraszelekció működésképtelen oktatási rendszert eredményez. A Kádár-korszakban láthattuk az "eredményeket", tankönyvi eset.


Nem lehet.

Aki pénzt költhet el belátása szerint, annak hatalma van. Ha a gyurcsánybajnai villanykörte-gyárat vesz vagy krétabányát nyit, akkor a gyurcsánybajnai gazdasági háttere támaszkodhatna az ellenőrizhetetlen, felelőtlen iskolai villanykörte- és krétabeszerzésekre.

Aki nem tud kréta nélkül, sötétben tanítani, az vegyen magának.


Persze hogy úgy viselkednek, ez az elit ugyanis az az elit, akár személyi folytonosságában is.

Matolcsy akkor is miniszter és az MNB elnőke lett volna már mostanra, ha nincs rendszerváltás, ahogy Schmittből is lett volna magas beosztású reprezentatív pamutbojt, no meg Hoffmann Rózsából is oktatási korifeus.

A '80-as évek középvezetőinek befutását látjuk, és igen: ennyit tudnak.


Egyértelmű.

Aki a KLIK-et bírálja, az a buziházasságot támogatja ezzel.

Csak a KLIK védhet meg minket a buziktól.


_Magas_ beosztású.

Amúgy a többi nevezett is volt már valami a '80-as évekre, lehet, hogy nem szállodavezető, de osztályvezető, iskolaigazgató, efféle.

Mondom, képzeljünk el egy alternatív történelmet, ahol is 1985-től kezdve nem rúgják ki Pokol Bélát és társait az MSZMP-ből, nem indulnak meg a kerekasztal-tárgyalások, nem a nyugati minta, hanem a sajátos magyar út felé indul meg a szocializmus megreformálása, sikeressé válik a Hazafias Népfront... és aztán vegyük észre, hogy amit elképzelünk, az nagyon hasonlít a mostani állapotokra.

Akár abban is, hogy ki kicsoda és merre vitt az útja.


Már megint! Folyton folyvást.
Már a hitelállomány is csökken és nő a betétállomány. Csőd hátán csőd. ;-)

A háztartások hitelállománya szezonálisan igazítva 36,6 milliárd forinttal csökkent decemberben. Szezonális igazítás nélkül 50,0 milliárd forinttal 5883,1 milliárd forintra mérséklődött, ami a forinthitelek 46,7 milliárd forintos, valamint a devizahitelek 3,3 milliárd forintos csökkenéséből eredt. A lakosság hitelállománya 840 milliárd forinttal csökkent az elmúlt év során, amiből a fogyasztási hitelek csökkenése 502, a lakáshitel-adósságé 331 milliárd forinttal részesült.

A háztartások betétállománya szezonálisan igazítva 6,2 milliárd forinttal, míg szezonális igazítás nélkül 180,8 milliárd forinttal 7051,3 forintra nőtt. A szezonálisan nem igazított adatok szerint 158,8 milliárd forintos nettó forintbetét, valamint 21,9 milliárd forintos nettó devizabetét-elhelyezés történt.
Forrás: http://www.mnb.hu/letoltes/saj..

Válaszok:
Berecskereki | 2016. január 29. 16:53

Hát igen. De az ajtó nyitva áll, egy Medgyessy is ellébecolhat a háttérben, ha akar, csak ne nagyon jöjjön előre már azért mégis.

Ja és persze a téeszelnök vagy a fia veszi meg a földeket a határban, mert hát ki más.


Hogy például Horváth balliberális vagy sem, nem tudom, nem ismerem. Csak azt tudom, hogy Magyarország egyik legjobb - és talán a legjobb nem bp-i - gimnáziumát vezeti. Ami súlyt ad a szavainak. Ugyanis eredmény van mögötte, és ezt az eredményt félti többek között.

Persze egy fórumon le lehet rendezni egy ballibsizéssel, hiszen itt az a fontos, hány lájkot kapsz rá.


Az nem lehet, hiszen kritikát fogalmaz meg. Az meg a ballibsi definíciója. Aerion sajátos világában.


Természetesen ironizáltam. Pár hete volt már ez téma, akkor felhoztam, hogy egy általam jól ismert elitgimiben milyen problémák vannak. Megkaptam, hogy vagy én hazudok, vagy az igazgató. Nincs probléma és kész. Mert a Lendvay utcában azt mondták, hogy nincs.

Mellesleg annak a sulinak ugyanannyira ballibsi az igazgatója, amennyire Horváth az.


" a KLIK rendszere abszurd helyzeteket eredményez az iskolákban, miközben a helyi sajátosságokat nem veszi figyelembe."

Az egyedül tökéletes Nemzeti Pedagógus Kar pénzforrások után áhítozik. De nem akárhogyan:

Lökd ide a pénzt, annyit amennyit mi mondunk, a többi nem a te dolgod, majd mi elköltjük, ahogyan akarjuk.

Az ellenőrzés káros diktatórikus beavatkozás lenne.

A határtalan bizalom a jó dolog, az ellenőrzés rossz (szerintük)


Mennyi időt töltesz az országban...?



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó