Vita

Feminizmus-vita: miért küzdenek a nők a mai Magyarországon?

2015. november 23. 10:45

Szinte semmiben nem értettek egyet a Doktoranduszok Országos Szövetsége Filozófiatudományi Osztály által szervezett „Feminista filozófia workshop” elnevezésű egész napos rendezvény záróvitájának résztvevői, egyetlen dologban azonban igen: mindannyian olyan országot szeretnének, ahol az érvényesülésnél nem számít az ember neme. De míg Bakó Bea, a Mandiner munkatársa szerint 2015-ben, Magyarországon már nincs miért küzdeni, addig ezzel a mérsékelt baloldali feminista Antoni Rita, a liberális feminista Réz Anna és Kölnei Lívia, a talita.hu keresztény női portál alapítója sem ért egyet. Tudósításunk.

A „Feminista filozófia workshop” elnevezésű rendezvénye keretében szervezett vitát a Doktoranduszok Országos Szövetségének Filozófiatudományi Osztálya, melyben a magát mérsékelt baloldali feministaként definiáló Antoni Rita, a saját bevallása szerint liberális feminista Réz Anna, Kölnei Lívia, a Talita keresztény női portál alapítója és Bakó Bea, a Mandiner munkatársa vett részt.

A néhány férfit leszámítva kizárólag nőkből álló közönségnek előbb bemutatkoztak a résztvevők, majd elmondták, hogy mit is jelent számukra a feminizmus. Antoni Rita, a Szegedi Tudományegyetem doktorandusza, a nőkért.hu alapítója azért tartja magát mérsékelt baloldali feministának, mert úgy látja: rendszerszinten korlátozzák azt, hogy mindenki úgy élhessen, ahogy akar, és ezen rendszerszinten is kell változtatni. Antoni szerint egyébként mindenki feminista, aki hisz abban, hogy senkit sem érhet hátrány amiatt, mert nő. Úgy véli, nem elég a jogegyenlőség, hiszen a jogszabályokat nem mindig érvényesítik a gyakorlatban, illetve amiatt sem, mivel egyszerűen nem lehet mindent törvényekkel szabályozni.

A feminizmus történetét kutató Antoni Rita a magyarországi feminizmus-ellenesség gyökerét abban látja, hogy nálunk kimaradt a feminizmus második hulláma. Megjegyezte ugyanakkor azt is: a nők anno nem csak a választójogért küzdöttek, hanem azért, hogy beleszólhassanak a politikába, és ehhez csak eszköz volt a választójog. Ez viszont szerinte a mai napig igen korlátozottan valósult meg, amit mutat az is, hogy mindössze 9 százalék a női országgyűlési képviselők aránya.

Nagyon hasonló álláspontot képviselt a bemutatkozójában, de később a vita során is Réz Anna, az Üvegplafon blog alapítója, aki magát liberális feministaként definiálta. Antonihoz hasonlóan Réz is úgy látja, hogy rendszerszinten kell beavatkozni a nők érdekében, ugyanakkor ő ezt csak addig a pontig tartja megengedhetőnek, amíg az nem sérti a magánéletet. Így egyebek mellett például nem tiltaná be törvényileg a prostitúciót és a magánvállalatokra sem kényszerítene kvótákat. Réz megjegyezte: az általa képviselt liberális feminizmust két oldalról is szokás kritizálni. Egyrészt a konzervatívok eleve úgy gondolnak a feminizmusra, mint valami liberális dologra; másrészt a baloldali feministák viszont úgy vélik: egy igazi feminista nem lehet liberális.

Nem csak baloldali feminizmus van

Érdekes álláspontot képviselt a vitában Kölnei Lívia, legalábbis abból a szempontból, hogy amikor feminizmusról esik szó, ritkán kerülő elő, hogy ez nem csak a „baloldalon” létező valami, hanem a jobboldalon is komoly hagyományai vannak. A keresztény értékek mellett elkötelezett Kölnei fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet arra: létezik konzervatív feminizmus is, amelyet ő is képvisel. Mint megjegyezte: a Horthy-korszakban komoly nőmozgalmak voltak, Schlachta Margit, az első női parlamenti képviselő is a konzervatív feminizmus képviselője volt.

Hogy őt mi vitte a feminizmus felé? Egyrészt a gyakorlati tapasztalata azzal kapcsolatban, milyen hátrányok érhetnek egy nőt. Másrészt az Orbán-kormány. Méghozzá szó szerint, ugyanis amikor meglátta a csak férfiakból álló kabinetről készült képet, akkor azt gondolta, nincs ez így jól. Ez volt az a pont is, amikor gyakorlatilag kvótapártivá vált. Kölnei szerint ugyanis számos, főleg a nőket érintő kérdésekben inkább a nők kompetensek, mint a férfiak. Talán Réz Annánál nagyobb spektrumon, de ő is kap „hideget és meleget” azért, amit képvisel. Egyrészt a baloldalról, akik szerint nincs is olyan, hogy konzervatív feminizmus; másrészt „belülről”, jobboldalról, akik pedig valami baloldali dolognak tartják a feminizmust.

A talita.hu keresztény női portál alapítója fontos célként jelölte meg a családcentrikusságot. Azt, hogy anyacentrikusabb legyen a társadalom, a család és a munkahelyek. A beszélgetés egy későbbi pontján pedig megjegyezte azt is: zavarja, hogy egyes baloldali feministák lekicsinylően néznek azokra a nőkre, akik szívesen maradnak otthon, hogy megteremtsék a családi hátteret, és ugyanakkor felnéznek a férjükre.

Van egyáltalán még miért küzdeni?

Az eddigiektől alapjaiban eltérő álláspontot képviselt Bakó Bea, a Mandiner munkatársa, aki megszólalását is azzal kezdte, hogy ő semmilyen módon nem feminista, így elsősorban jogászként közelít a kérdéskörhöz.

Bakó Bea szerint 2015-ben Magyarországon már nincs miért küzdeni, hiszen a nőknek pontosan ugyanolyan jogaik vannak, mint a férfiaknak. Az más kérdés, hogy sokan nem élnek ezekkel, hanem inkább „panaszkodnak” – tette hozzá. Úgy vélekedett: ha valaki úgy érzi, hogy hátrány éri, csak azért, mert nő, akkor fordulhat az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz vagy akár perelhet is miatta. Szerinte amúgy ez nem csak a nőkre igaz, hanem általánosságban jellemző a magyar társadalomra, hogy az emberek nem állnak ki a jogaikért. A Mandiner munkatársa hamar gyakorlatiasabb kérdések irányába igyekezett terelni a beszélgetést.

Felvetette például az egyenlő fizetésekkel kapcsolatos „manipulációt”, mivel szerinte akkor lenne értelme a női és a férfi fizetések összehasonlításának, ha nem általánosságban néznék a béreket, hanem konkrét munkakörök esetében. Megemlítette azt is, hogy ha már üvegplafonról beszélünk, akkor érdemes lenne „üvegpadlóról” is értekezni, szerinte ugyanis nem csak a magas pozícióban vannak többségben a férfiak, hanem a társadalom legalján is.

Ezzel egyébként többen nem értettek egyet, Antoni Rita például úgy vélte, valójában nincsenek többen, csak „látványosabb” a jelenlétük – például az aluljárókban vagy az utcán.

Női kvóta: 3 az 1 ellen

A női kvóta kapcsán – ami aztán az egész vita egyik központi témája is lett – Bakó Bea úgy vélekedett: nem csak azt kellene nézni, mennyi nő van az egyes pozíciókban, hanem azt is, hogy hány nő jelentkezik az adott munkakörre. Szerinte egyébként is sértő egy nőre nézve, ha csak azért kerül oda valahová, mert nő. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy van sok elnőiesedett szakma is, mégis ritka, hogy férfikvótát követelnének az emberek. Példaként említette a bírókat, akiknek nagyjából 75 százaléka nő.

Ebben a témában viszont még a konzervatív feminista Kölnei Lívia is úgy vélte, hogy pedagógiai célzattal igenis lenne értelme a kvótának a közéletben, hogy a társadalom ne csak férfi vezetőket és politikusokat lásson. Abban pedig Kölnei, Réz és Antoni szintén egyetértett: ambicionálni kell a nőket arra, hogy igenis akarjanak közéleti szerepet, illetve vezetői tisztségeket vállalni, hiszen fiatalabb korban ez a törekvés még megvan bennük.

Ez talán még fontosabbnak is tartották mindannyian a kvótánál. Antoni Rita szerint egyébként egyáltalán nem szégyen, ha egy nő kiüt egy amúgy jóval több lehetőséggel rendelkező férfit egy-egy pozícióból.

Az abortusztól a Mandinerig

A beszélgetés egy ponton majdnem elkanyarodott az abortusz kérdésköréhez, de a közönség tiltakozása miatt – és mivel a résztvevők is úgy látták, hogy annak kitárgyalása egy külön kétórás vita lenne – végül csak annyi hangzott el: Réz Anna és Antoni Rita nem ellenzi az abortuszt, elsősorban azért, mert – ahogy Réz fogalmazott – ez egy erkölcsi kérdés, amihez az államnak nem kellene, hogy köze legyen, illetve Antoni szerint azért sem jó a tiltás, mivel azzal megnőne az illegális terhességmegszakítások száma, amik viszont mind az anya, mind a magzat számára veszélyesek. Kölnei Lívia és Bakó Bea ugyanakkor nem tartja sem női jognak, sem az önrendelkezési jogba beletartozónak az abortuszt, ellenzik is, de azért ők sem tiltanák be.

A vita zárásaként a közönség is kérdezhetett, amelynek során a legtöbb esetben az „antifeminista” Bakó Beát találták meg. Például azzal, hogy áldozathibáztatásnak titulálták, amikor a jogász végzettségű Bakó arról beszélt: fontos alapelv az ártatlanság vélelme. Még nemi erőszakkal kapcsolatos ügyek esetében is, ha csak a két fél szava áll egymással szemben tanúk nélkül, akkor is kell konkrét bizonyíték ahhoz, hogy valakit el lehessen ítélni, nem lehet kizárólag az egyik fél vallomására hagyatkozni; illetve azt sem szabad sérelmezni, hogy ilyenkor kihallgatják a sértett felet, adott esetben keresztkérdéseket tesznek neki fel.

Egy másik kérdés-véleményben pedig a Mandiner személyzeti politikáját kritizálták Bakó Bea, illetve a rendezvényen ott sem lévő Stumpf András miatt. Hogy ez honnan jött és miért az illetőnek, az nem volt teljesen világos a felszólalás alapján. Összességében viszont a különböző nézetek ellenére egy konstruktív vitát láthattak a nézők, amely egyáltalán nem volt olyan kemény, amelyre talán többen is számítottak, amikor előzetesen meglátták a résztvevők névsorát.

***

Nyitókép: Kiss Brigitta; második kép: DOSZ FB.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/94445