Laibach: Észak-Koreában legális a fű

2015. augusztus 27. 10:36

Az Észak-Koreában elsőként fellépő nyugati zenekar, a Phenjanban kilenc számból álló csendesülős koncertet adó, provokációiról híres szlovén Laibach tagjai a Rolling Stone-nak nyilatkoztak szokatlan turnéjukról. Csak őszinte szerénységgel, büszkeséggel és tisztelettel találkoztak a diktatúrában, mondták.

Még maradtak volna Észak-Koreában, mondta a szlovén Laibach tagja, Ivo Saliger a Rolling Stone-nak a provokációiról és egyenruhák iránt érzett vonzalmáról ismert avantgárd zenekar ottani turnéja után. Csak őszinte szerénységgel, büszkeséggel és tisztelettel találkoztak a diktatúrában, nyoma sem volt cinizmusnak, szarkazmusnak, iróniának, közönségességnek az ott élő emberekben, mondta a zenész, akit csak az zavart, hogy a diktatúrába látogató turistákhoz hasonlóan ők sem mozoghattak szabadon az országban. Ám szerinte ez érthető, hiszen az elzárt országba látogató külföldiek mérgező gondolatokat terjeszthetnek.

„Az észak-koreaiak mosolyognak, nevetnek és viccelődnek. Ízlésesen öltözködnek. Idegen nyelveket tanulnak. Lassan, és egészen máshogy, mint a kínaiak, de nyitni akarnak a világ felé” – árulta el a zenész, aki szerint tévhit, hogy az észak-koreaiak utálnák az amerikaikat és a népet az amerikai kormány politikájával azonosítanák. A konkrét belépés egyszerűbb a kommunista diktatúrába, mint az USÁ-ba, mondta Ivo Saliger.

A legmeglepőbb kijelentést az észak-koreai bulikellékekről tette: „Kiváló sört készítenek, amit egyfajta könnyed italként fogyasztanak. Népszerűek a kis sörfőzdék is. Még a nyílt utcán is lehet ingyen sört inni egy hordóból. Akiket pedig a marihuána izgat jobban, azoknak elmondhatom, hogy Észak-Korea a legliberálisabb ország ebben a kérdésben, hiszen itt a birtoklás is alapvetően legális.”

Saliger a Rolling Stone-nak elmondta, szívesen maradtak volna még Észak-Koreában, mert „ugyan ez egy szegény és elszigetelt ország, egy keménykezű diktatúra irányítása alatt, mégis, az itt élő emberek fantasztikusak, és úgy tűnt, még megvan bennük egyfajta értékes életbölcsesség, ami bennünk már nincs”. A Laibach kilenc számból álló koncertet adott a végig csendben figyelő közönségnek A muzsika hangjai című musical dalaiból, ez a darab ugyanis legálisan megnézhető Észak-Koreában.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/90116