Százméteres magyar lobogó és fáklyás felvonulás: Nagyvárad különb március 15-i műsort villantott, mint Budapest
Szijjártó Péter is beszédet mondott a Sebes-Körös-parti városban.
Kialakult az a felfogás, hogy ha magunkra zárjuk az ajtót, onnantól vagyunk otthon. Valahol elveszett a közösségben való gondolkodás képessége.
„Budapesten pedig ma nem mindenki érzi otthon magát. Ez jórészt azért van, mert az elmúlt évtizedek elidegenítették az embereket egymástól. A Kádár-korszak nem tisztelte a magántulajdont, elvileg minden közös volt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy idő után az emberek a korábban magukénak érzett közterületeket sem érezték többé sajátjuknak. Ezért lettek mára néhol elviselhetetlenül koszosak, szeméttel teliek az utcák. Kialakult az a felfogás, hogy ha magunkra zárjuk az ajtót, onnantól vagyunk otthon. A rendszerváltás utáni városvezetés – és a kormányok – sem hozták közelebb az embereket saját lakóhelyükhöz. Valahol elveszett a közösségben való gondolkodás képessége.
A helyzet nem jó, de szerencsére nem is reménytelen. A rendszerváltás után felnőtt egy generáció, amelyik nem sérült az elmúlt rendszerben, és amelyiknek természetes, hogy megszervezze önmagát. Budapest ezért reményteli hely.
Gondoljunk csak a kerékpáros mozgalomra, ami önmagából nőtt ki. Ma már nem lehet úgy városalakításról beszélni, hogy ne vegyük figyelembe a bringások érdekeit. A romkocsmakultúra is ennek a generációnak az önmegvalósításáról szól. Közösségi kertek nyílnak két ház közti üres telkeken, olyan egyletek jönnek létre, amik meg akarják védeni a fákat, ha ki akarják azokat vágni, vagy az a céljuk, hogy az emberek visszafoglalják a Dunát.
Szerintem a városvezetésnek az a feladata, hogy ezeket az alulról szerveződő, valós megoldásokat kínáló civil mozgalmakat felkarolja és teret adjon ötleteiknek. Ez a frissesség fel tudja szabadítani a szunnyadó energiákat minden városlakóban.”