Beszéljünk Izraelről és Palesztináról!

2014. július 25. 16:20

Barok Eszter
Eszter's Offtopic

Teljes mértékben támogatom a palesztin államot és Izrael stratégiai felelősségét nagyobbnak érzem.

„Ami engem illet, én teljes mértékben támogatom a palesztin államot, és Szlankó Bálinthoz hasonlóan Izrael stratégiai felelősségét nagyobbnak érzem, hiszen minden szempontból ők az erősebbek, a világhatalmi pozíciójuk kivételes, és nem állíthatjuk, hogy ezzel ne élnének sajnos vissza. Összességében véve a kétállami megoldást tartom elfogadhatónak, de pontosan tudom, hogy egyelőre a helyzet nem érett meg arra, hogy ennek a kivitelezésére sor kerülhessen: Jeruzsálemre mindkét fél fővárosként és szent helyként tekint, Ciszjordánia határai máig nem egyértelműek, ráadásul hétmillió palesztin menekült várja, hogy visszatérhessen ősei földjére, ami a zsidóságot könnyedén kisebbségi pozícióba helyezheti. Emellett egyik fél sem bízik a másikban, Izrael egyenesen terrorcsoportként tekint a katonai szervezetet is fenntartó politikai mozgalomra, mely a Palesztin Autonómiát irányítja.

Amíg a harcok folynak, több ezer ártatlan, civil áldozat veszíti az életét. Elsősorban palesztinok, de ez főként annak tudható be, hogy Gáza elképesztően sűrűn lakott terület, azonkívül a blokád miatt az életkörülmények is rettenetesek. Természetesen az izraeli áldozatokért is fáj a szívem: amikor egy háború emberáldozatot követel, nincs vallás és bőrszín, csak vér és könnyek vannak, amit mindegy, hogy hidzsáb vagy kipa takar-e.  Épp ezért jut eszembe újra és újra: ne tessék elhamarkodottan, és pláne gyűlölettől elvakultan ítélkezni, amikor erről az érzékeny, árnyalt témáról van szó.  Nem véletlenül húzódik a konfliktus hosszú évek óta: az igazság nem fekete vagy fehér, de nem is kék-fehér vagy piros-fekete-zöld-fehér. Túl sok minden történt az évtizedek során, ami összemosta a színeket.

Nem vagyok se zsidó-keresztény, se muszlim, de imádkozom a békéért, és bízom abban, hogy a kétállami szabadság egy napon létrejöhet.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/72360