Elutasították Kaiser Ede kártérítési igényét

2013. október 21. 18:01

A megismételt elsőfokú eljárásban is elutasította Kaiser Edének a rendőrséggel, az ügyészséggel és a bíróságokkal szemben a móri ügy kapcsán előterjesztett kártérítési igényét hétfőn a Szegedi Törvényszék.

A nyolc halálos áldozattal járó 2002-es móri bankrablás elkövetésének vádjával először elítélt, majd jogerősen felmentett Kaiser Ede – aki más bűncselekmények miatt jelenleg is szabadságvesztését tölti – közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítéseként 25 millió forintot követelt a Nemzeti Nyomozó Irodától, a Legfőbb Ügyészségtől, a Fővárosi Törvényszéktől és a Fővárosi Ítélőtáblától.
 
Másfél órás indoklásában Cseh Attila bíró elmondta, a kártérítési igény akkor lett volna alapos, ha a büntetőeljárásban az alperesek olyan kirívóan súlyos jogszabály-értelmezési vagy -alkalmazási hibát követtek volna el, amelynek következményeként ítélték volna el Kaiser Edét a móri bankrablás miatt.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/59320