Horn Gyula meghalt

2013. június 20. 12:38

Nekrológ egy érdekes emberről, aki elképesztő paradoxonokat testesített meg.

2013. június 20. 12:38

„Nekrológ egy érdekes emberről, aki elképesztő paradoxonokat testesített meg. Aki bizonyos értelemben régimódi »kommunista« maradt, akinek nagyobb megtiszteltetés volt a KB-osztályvezetői és miniszterhelyettesi poszt a Magyar Népköztársaságban, mint a miniszterelnöki »beosztás« a Magyar Köztársaságban, de aki semmire se tartotta Grósz Károly szónoklatát a fehérterrorról: az ilyesmit nem fenyegető beszédekkel kell megelőzni, hanem gyors és radikális kompromisszumokkal. A kompromisszumot pedig nem a magyarországi rendszerváltás szerinte »zavaros« és bizonytalan képviselőivel kell megkötni, hanem a Nyugattal. (...)

Horn igen súlyos terheket cipelt, tele volt olyan (ma már nagyrészt közérthetetlen) gyűlölködésekkel, ellenszenvekkel, neheztelésekkel, amelyeket le kellett küzdenie, hogy a szent meggyőződése szerint a sors által rá bízott embereket – mindenekelőtt persze a régi párttagokat, az »ellenforradalom« és a »fehérterror« által (szerinte) jóelőre kiszemelt áldozatokat – épen és bántatlanul átvezesse, no nem a Kánaán földjére, hanem pont fordítva. Ebben puszta eszköznek tekintette szövetségeseit és munkatársait. Ez volt a missziója: hogy minél simábban, békésebben segítsen létrehozni azt az állapotot, amelyet a szíve mélyéből utált.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A Fidesz ismét megmutatta az egyik legnagyobb erősségét, a Tisza csak számháborúzott – ez kulcsfontosságú lesz a választásokon

A Fidesz ismét megmutatta az egyik legnagyobb erősségét, a Tisza csak számháborúzott – ez kulcsfontosságú lesz a választásokon
Tovább a cikkhezchevron

Undorodott az egész polgári politizálástól, de közben remekül szórakozott a stratégiai és taktikai manőverek közben. Akármilyen sokra vitte mint privatizátor, mint a neoliberális »Bokros-csomag« bevezetője és mint NATO- és EU-tagságunk előkészítője, benső meggyőződése nem változott, s ezt azért hébe-hóba megsejtették mind hívei, mind ellenfelei. A prolik – ameddig még voltak – némi iróniával, de kedvelték, tudták, hogy közülük és közéjük való.

Hálát nem várt, nem kap.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vizesnyolcas
2013. június 20. 18:42
Horn Gyula egyszerűen egy dörzsölt, vén róka volt. Következetesen alkalmazta azt az elvet, hogy ami elkerülhetetlen, annak az élére állni. TGM-nek pedig ritka világos pillanata volt, amikor ezt írta Hornról: "A kompromisszumot pedig nem a magyarországi rendszerváltás szerinte »zavaros« és bizonytalan képviselőivel kell megkötni, hanem a Nyugattal. (...)" - vagyis az új megszállókkal. Horn dörzsöltségének másik bizonyítéka, hogy a kormányába bevonta a szadeszt. - Nyilván nem akart a pufajkás jelző mellé még egy fasiszta jelzőt is beszerezni magának.
Válasz erre
0
0
balbako_
2013. június 20. 17:45
Horn Gyula a magyar történelem legkártékonyabb alakja. Mint pufajkás szadizmusával tűnt ki ahogy ezt a "pályatárs" Ribánszi Róbert megírta. Ezen "érdemeiért" tartották a külügyben, egyébként a Kádár környezetében túlburjánzó debilek számát gyarapította. Külügyminiszterként az egyetlen volt aki a vasfüggöny lebontását ellenezte, de a kormánydöntés után ő zsebelte be a nyugat- német - hálát. Miniszterelnökként elhatalmasodott alkoholizmusa miatt az országon kívül mindenki jól járt. Az energiaipar elkótyavetyélése, a tömegeket megnyomorító Bokros csomag atyja. Az, hogy tetteinek nem volt tudatában született gyengeelméjűsége, később alkoholizmusa miatt, nem menti fel tetteit.
Válasz erre
1
0
Békafa őrnagy
2013. június 20. 17:07
Gázsi! Kövér leszögezte: "az SZDSZ olyanokkal lépett 1994-ben koalícióra, akik csak az elévülés miatt nem tekinthetőek jogi értelemben hazaárulóknak. Attól, hogy az emberek jelentős részét nem érdekli 1956, a tények tények maradnak" http://index.hu/belfold/kepviselok/kepviselok2/
Válasz erre
1
0
gombar.gabi
2013. június 20. 16:30
Az utolsó 20 év magyar politikájának Gyula bá volt, a legnagyobb PERVERZIÓJA. Magyar választók megválasztottak egy alkoholista kiégett koncsi butordarabot, aki bután és makacsul nyomta a legyünk kicsik és legyünk alázatossak a nagyokkal. Az hogy kihuzta a 4 évet nagyobb gond nélkül, annak köszönhető, hogy a lojális média nem kis eröfeszítésének és nagy hatalmának köszönhetően korigálta a látszatot.
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!