MSZP: A második világháború óta nem volt ennyi szegény

2013. június 19. 11:24

Az MSZP-s Korózs Lajos szerint a második világháború óta nem volt annyi szegény ember az országban, mint most. Ennek okai az Orbán-kormány jóléti kiadásokat korlátozó intézkedései.

2013. június 19. 11:24

A szocialista politikus szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az elmúlt három évben nőtt a nélkülözésben élők száma, a szegények pedig még szegényebbek lettek. A Tárki adataira hivatkozva közölte, a lakosság 46 százaléka él szegénységben és társadalmi kirekesztettségben az Európai Unióban alkalmazott mutatók szerint, 17 százalék pedig olyan háztartásban, amelyben az egy főre jutó jövedelem nem éri el a havi 66 ezer forintot.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy 2009 óta a legalsó és a legfelső jövedelmi tized közötti különbség 7,2-szeresről 9-szeresre nőtt, és míg az alsó tíz százalékhoz tartozók átlagjövedelme 2007-ben 24 205 forint volt, tavaly már csak 21 820.

Korózs Lajos szerint ennek oka, hogy az Orbán-kormány több, a jóléti kiadásokat korlátozó intézkedést hozott: harmadára csökkentette a munkanélkülieknek járó támogatás időtartamát, szociális támogatásokat vont meg, illetve befagyasztotta azok összegét. Hozzátette: a Fidesz jövedelem- és szociálpolitikája azért is téves, mert egy olyan társadalomban, amelyben nő a szegények száma, a néhány százezer gazdag sem fogja jól érezni magát.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2013. június 19. 14:19
Kórozs et.egy egyszerű proli, megélhetési politikus, annyi is jön ki a száján!
Válasz erre
1
1
cutcopy
2013. június 19. 14:11
Szegény szocik..
Válasz erre
1
1
civilina
2013. június 19. 13:37
"...a szegények pedig még szegényebbek lettek." Ja, Kórozs úr! Az Erzsébet utalványt meg Bözsi utalványnak csúfolja. Tudja, nem várjuk el mi, jobboldaliak egy bunkó, műveletlen és primitív újkommunistától, mint maga, hogy Szent Erzsébet emlékében a katolikus egyház legnagyobb szentjét tisztelje, de ha már annyit szegényezik, akkor tegye meg legyen szíves, hogy Szent Erzsébet emlékében a szegények védelmezőjét és segítőjét tisztelje!
Válasz erre
5
2
ballada
2013. június 19. 13:26
""A szocialista politikus szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az elmúlt három évben nőtt a nélkülözésben élők száma, a szegények pedig még szegényebbek lettek."" Ez így egyáltalán nem igaz,legnagyobb szegénység 1945 után a kommunizmus hozta magával,működő gazdaságot tettek tönkre,emlékezzünk a Rákosi Kádár rendszerre földjeiket házaikat üzleteiket elvették az emberektől ,parasztokat vagyonosokat üldözték ,saját házukból kikergették.Kádár tszket alakítottak parasztoktól mindent elvettel a baromfitól kezdve minden jószágot ,egyenest koldussá tették az embereket.Napi munkaegység 1-2 ami párforint volt ,államosították a házakat földeket ,egyfillér bérletet se fizettek utána .Munkabérek csak annyik voltak egyik fizetéstől alig volt elég a másikig.Aztán jött a 1989 ,Magyar nép köztulajdonát fillérekért megvették azok az elvtársak akik 1945-től vezetők voltak,1 millió munkahelyet vittek csődbe,a mai napig is az ország nyögi ,a gazdaságot tönkre tették ,külföldnek potomért eladták a víz-gázvillany műveket ,a szolgáltatói árakat plafonig emelték ,a nyugdijakat béreket cs pótlékot csökkentették ,gyest elvették ,közben az adósságot halmozták ,,HÁT KÉREM EZT A PUSZTÍTÁST AZ 1945 UTÁN A KOMMUNISTÁK CSINÁLTÁK . Korozs jó lenne ha multjukra vissza emlékezne,ne mutogasson másokra mszp az mszmp utód pártja
Válasz erre
3
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!