
Mély fájdalommal értesültem Horn Gyula haláláról
Magyarország egyik legsikeresebb miniszterelnökét, Európa pedig a rendszerváltás egyik legnagyobb hatású alakítóját veszítette el.
Mély fájdalommal értesültem Horn Gyula haláláról. A Magyar Szocialista Párt minden tagja és támogatója nevében ezúton is őszinte együttérzésemet fejezem ki halála miatt. A modern magyar baloldal legmeghatározóbb elnökét, Magyarország egyik legsikeresebb miniszterelnökét, Európa pedig a rendszerváltás egyik legnagyobb hatású alakítóját veszítette el.
Horn Gyula még külügyminiszterként történelmi érdemeket szerzett a vasfüggöny lebontásában, a békés rendszerváltás elindításában, Németország, és ezáltal Európa újjáegyesítésében is. Miniszterelnökként pedig következetesen vitte tovább Magyarország demokratikus átalakítását, mélyített el hazánk európai integrációját és állította fejlődési pályára a magyar gazdaságot. Kormányának egykor legfontosabb célja – ma már történelmi tényként leírható érdeme – az ország fejlődésének szolgálata, a munkájukból élők megbecsülése és az elesettek védelme volt. Az általa vezetett kormány egyik legnagyobb eredménye, hogy felelős nemzetpolitikájával megnyugtatóan rendezte viszonyunkat a szomszédos országokkal, ezzel segítve a határon túli magyarság boldogulását és jogainak érvényesülését.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
A Fidesz ismét megmutatta az egyik legnagyobb erősségét, a Tisza csak számháborúzott – ez kulcsfontosságú lesz a választásokon

Hálás vagyok azért, hogy fiatal politikusként mellette dolgozhattam. És büszke vagyok arra, hogy az MSZP valamennyi tagjával közösen küzdhetek a párt elnökeként és az ország miniszterelnökeként általa képviselt baloldali, európai és demokratikus értékekért.







