Varga szerint 120 milliárddal is javulhat a költségvetési egyenleg

2013. június 18. 08:18

Előzetes becslések szerint a hétfőn bejelentett adóintézkedések pótolhatják az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb infláció miatt kieső, 110-120 milliárd forintnyi bevételt – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

2013. június 18. 08:18

A gazdasági tárca vezetője emlékeztetett: „a pénzromlás idei visszaesésének mértéke minden várakozást felülmúl”. Ennek mindenki örül, s ez jó a gazdaságnak, de csökkenti a költségvetés bevételeit – tette hozzá. Varga Mihály szerint a hétfőn bejelentett lépések a jövő évi államháztartási egyenleget is javítják. Kivételt képez az önkormányzati adósság átvállalásának díja, ami az idei költségvetésben jelentkezik bevételként – mondta, hozzátéve, hogy, ha Magyarország érzékelhetően csökkenteni tudja idei és jövő évi hiányát, akkor elkerülheti Málta sorsát, amely ellen új túlzottdeficit-eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság, fél évvel azt követően, hogy egy korábbi eljárás megszüntetéséről döntöttek volna.

A nemzetgazdasági miniszter az interjúban arról is beszélt, hogy októberben vagy novemberben lehet eldönteni, fel lehet-e oldani a májusban bejelentett zárolásokat, hiszen „akkor látszik majd, hogy milyenek az államháztartási folyamatok”. Mint mondta, „nagyon hektikus világban élünk, hónapról hónapra változnak a hozamok, kamatszintek, a világgazdaság pillanatnyi helyzete”. Varga Mihály elmondta: bízik abban, hogy ha a várakozásaiknak megfelelően alakulnak a folyamatok, akkor a zárolásokra nem kerül sor.

 

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2013. június 18. 23:48
Ebből is látni, hogy bármit meg lehet tenni a választóknak nevezett birkákkal, kivéve egyet - szemükbe mondani, hogy hazudtunk (lásd Gyurcsány). Ettől ráébrednek a valóságra, és ezt nem tudják elviselni. Tanulság: tényleg egy IQ szinthez kellene kötni a szavazati jogot.
Válasz erre
0
0
Pinter68
2013. június 18. 12:56
Nagyon nem kell meglepődni. Pont az történik, amit a hozzáértőbb gazdasági szakemberek és az EU is előre megjósolt. Érdemi gazdaságpolitikai fordulat és növekedési kilátások nélkül marad az állandó megszorítási kényszer, hogy tartani tudjuk a 3% alatti hiányt. Ami szomorú, hogy már a Varga is beállt a sorba és ő sem tudja semlegesíteni a sok dilletáns politikust, aki a passzátszelet fújja.
Válasz erre
2
0
üvegcápa
2013. június 18. 12:03
Magyarán Varga Mihály egy pótköltségvetést nyújtott be. Már megint nem sikerült a lócsontból megjósolni az ide számokat......
Válasz erre
2
0
hümmögő
2013. június 18. 10:56
A 120 milliárd nem megszorítás! Gyorsan hiányzik egy összeg a költségvetésből, de a vezér továbbra is kiáll a stadionok mellett! Hm!
Válasz erre
3
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!