L. Simon elégedetlen a közbeszéd alakulásával

2013. június 18. 09:17

Az egykori kulturális államtitkár szerint „nagy különbség van Kósa egy szerencsétlen mondata és Novák folyamatos antiszemita megnyilvánulásai között”.

2013. június 18. 09:17

L. Simon László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta: most érett be az az intézmény, hogy az Országgyűlés pénzbüntetéssel sújthatja a Parlament tekintélyét sértő képviselőket. Ilyen büntetésben volt része a „szocionista” kifejezéssel élő Novák Elődnek is. Az egykori kulturális államtitkár állítása szerint ezért írta meg blogbejegyzését, amiben olyan „politikai Mórickákról” beszél, „akiknek mindenről ugyanaz jut eszükbe”, és emiatt nincs helyük szerinte a közéletben. L. Simon kijelentette: ő már számtalanszor elmondta, hogy ami felé haladunk a közbeszéd tekintetében, az szerinte nem jó. „A szakszerűséget a kulturális- és sajtóbizottságban korábban is hiányoltam” – tette hozzá.

A volt államtitkár úgy vélte, „a kormánypártok vezető képviselői minduntalan kikérik maguknak a sértő közbeszédet”. Kerényi Imre kapcsán viszont kifejtette, hogy ő nem országgyűlési képviselő, ha pedig majd a miniszterelnök bizalma megrendül benne, akkor ő rendezi a kérdést. Mint L. Simon mondta, ő már a Hetek-nek kifejtette a véleményét „a buzizással kapcsolatban”. Kósa Lajos Vidnyánszkynak szóló kijelentését úgy kommentálta L. Simon, szerinte nagy különbség van egy „szerencsétlen megjegyzés és Novák folyamatos antiszemita megnyilvánulásai között”. A fideszes politikus hozzátette: szerinte „azt a kérdést is meg kell vitatni, hogy a homoszexualitás tematizálásának egy államilag fenntartott intézményben mennyire van helye”. 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wazze
2013. június 18. 23:05
Két bolha köhög. Lapozzunk...
Válasz erre
1
0
polnemkor
2013. június 18. 14:58
Jó a kép Olgáról! :)
Válasz erre
1
0
grün
2013. június 18. 13:49
gipszlenyomat...
Válasz erre
2
0
ormányos csillós
2013. június 18. 13:23
Kóser Lajos az más, tudjuk, zsírsimon:) A magadfajták puszta ott-tartózkodása a parlamentben sértő az Országgyűlés számára.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!