Egy kis forinterősödés és beelőzzük Lengyelországot

Ahogy többször elmondtam, erősen torzítóak a nominális GDP összehasonlítasok.

Zavaró, hogy elég szűk körre szorítkozik azoknak a száma, akiket fontos kérdésekben a klubrádiósok faggatnak, vagy akikre hivatkoznak.
„Akolmelegben lenni jó – de vannak veszélyei. Egyrészt az, hogy hamar ráun az ember – hiába melegítenek kellemesen a többiek, azért csak kidugná már a fejét az ember a karámból, körülnézne odakint, túl ismerős, túl álmosító és olykor még szorongató is naphosszat így ácsorogni. Másrészt egy idő múlva megérzi az ember, hogy ebbe a melegbe, bizony, némi büdösség is vegyül, egyik-másik társunk kellemetlen szagát egyre nehezebben bírjuk, és jól emlékszünk rá, hogy mikor melyikük rúgott belénk vagy lépett a lábunkra. Harmadrészt meg lassacskán arra is rájövünk, hogy vannak ám más aklok is, ahol meg azok érzik (viszonylag, egy darabig) jól magukat, akik éppen ott vannak – és pont úgy, pont olyan rosszakat mondanak rólunk, a mi aklunkról és a mi melegünkről, mint mi róluk, amikor esténként ezzel szórakoztatjuk és nyugtatgatjuk magunkat.
Nekem, speciel, elegem van az akolmelegből.
Még ha tudom is, hogy valamiféle együttműködésre szükség van – holott nem tisztáztuk, hogy mi lesz azután –, azért egyre kevesebb kedvem van bárkivel együttműködni. Befogom az orrom, ha arra van szükség, de csöppet sem csodálkozom, és nem is vagyok megsértve, ha más aklokból hangosan panaszkodnak egyes nyüves társainkra. Lehet, hogy jól melegítik a többieket – minket –, de hát büdösek, na. Nem vagyok rájuk büszke, és azt sem szeretném, ha ők maguk, valamint a körülöttük állók elfeledkeznének odorikus jellemzőikről.
Mindez onnan jutott az eszembe, hogy Tóth Zoltán választási szakértő blogján megjelent egy lista, azokkal a nevekkel, amelyeket Tóth Zoltán köztársasági elnöknek, miniszterelnöknek, kormánytagoknak és mindenféle válogatott, maga tisztségekre a legjobbnak gondol. Nyilván sokan látták, a jelenlegi kormány hívei nyilván dühösen, kajánul vagy elképedve kacagnak. És azok, akik az Orbán-kormány leváltását remélik?”