Egy kis forinterősödés és beelőzzük Lengyelországot

Ahogy többször elmondtam, erősen torzítóak a nominális GDP összehasonlítasok.

Az Együtt 2014–PM leendő pártvezetőinek tekintete is sok mindenről árulkodik.
„Az Együtt 2014–PM leendő pártvezetőinek tekintete is sok mindenről árulkodik. Vegyük például Bajnai Gordon szemrebbenéseit. A politikusként és gazdasági szakemberként egyaránt leszerepelt hajdani miniszterelnök minden hazug mondat és csúsztatás, vagy kellemetlen kérdésre adott kitérő válasz után pislog egy jellegzeteset. A szövetség marihuána-nagykövetnek is nevezhető másik vezetője, Juhász Péter ellenkezőleg: szemrebbenés nélkül, hosszú perceken át, megállíthatatlanul nyomja hazugságmonológjait, amelyeket – mint személyesen is tapasztaltam – a legkevésbé sem befolyásolnak a valóság makacs tényei. Nyilván épp ez a cél, hiszen szemlátomást hatékonyan függetleníti magát a kérdésektől ugyanúgy, mint a külvilág egyéb ingereitől.
Lélegzetvételnyi szünet, pillanatnyi gondolkodási idő nélkül, folyamatosan löki a kamerába az előre betáplált szövegáradatot. A szemkontaktus-elemzésből ne hagyjuk ki a következő „nagy szem”-et, Szigetvári Viktort sem. Ő »szemmel ver« mindenkit, aki kérdezi, vagy akivel vitázik, ugyanakkor hermetikusan zár. Úgy is mondhatjuk: belőle sem lélek, sem szellem »nem jön át«, csakis az érzelemmentes, jéghideg racionalitás. Azt próbálja minél intenzívebben sugározni, hogy az igazat, csakis az igazat, az egyetlen lehetséges igazságot mondja – mármint annak az igazságát, aki őt alkalmazza. Napóleoni könyörtelenséggel nyomul, és próbálja letarolni vitapartnereit, akik azt képzelik, hogy az övén kívül más véleménynek is létjogosultsága van. Tanulságos a szembenézés ezzel a három politikussal. Az ember elkezd átlátni a szitán.”