Magyar Péternek nem az általa illőnek képzelt sors jutott
Jó ideje ismerem a szellemi forradalmárt, aki a forradalom hevületében keretezi önazonosságát.
A magyar miniszterelnök tehát okosan kalkulált, amikor úgy döntött, hogy nem a parlamenti dolgozószobájából, hanem a helyszíneket járva követi az árvízi védekezést.
„Az árvíz – hangozzon bármilyen cinikusan is – a politikai vezetők kedvenc terepe. Van ugyanis egy nagyon jó tulajdonsága: szemben más politikai és gazdasági válságokkal, viszonylag hamar, tulajdonképpen magától elmúlik. Nem azt állítom, hogy kockázatok nélküli a beleállás egy politikus számára az árvízi védekezésbe, de az biztos, hogy szemben a gazdasági válsággal vagy egy akut társadalmi problémával, itt viszonylag gyorsan lesz eredmény: az ár ugyanis levonul. Nem Orbán Viktor az első politikus a világpolitikában, aki tudta, tudja ezt: sokan emlékezhetnek még Gerhard Schröder gumicsizmás képeire 2002-ből, hogy szándékosan egy baloldali politikust hozzak példaként.
A magyar miniszterelnök tehát okosan kalkulált, amikor úgy döntött, hogy nem a parlamenti dolgozószobájából, hanem a helyszíneket járva követi az árvízi védekezést. Az sem volt rossz ötlet, hogy erős, határozott vezetőként viselkedett: az irányítás állandó hangsúlyozása ugyan szokatlan lehet a magyar füleknek, de hasonló helyzetben a potens állam- és kormányfők a világon mindenhol ehhez hasonló mondatokat szoktak mondani. Amit az ellenzéki beszélgetős műsorokban hallani az ilyenkor elegánsan háttérbe húzódó, a védekezést szakemberekre bízó, a kamerákat kerülő »fejlett nyugati demokráciák« vezetőiről, az egy nehezen igazolható idea: aki látta például Obamát és New Jersey kormányzóját válságkezelni, az tudja, hogy miről beszélek.
Tulajdonképpen az is érthető, hogy Orbán Viktor az árvízi teljesítményének dokumentálásáról sem feledkezett meg, s nem bízta a véletlenre, pontosabban a magyar sajtóra ezt a feladatot. A kormányfő stábja maga vált hírkészítővé, illetve hírforrássá: rengeteg saját gyártású kép és számos kisfilm készült ezekben a napokban. Ugyanakkor mintha ezen a ponton a ló másik oldalára estek volna: olyan bulvárelemekkel tűzdelték a filmeket, és olyan mennyiségben árasztották el a nyilvánosságot képekkel, felvételekkel, hogy az ellenszenvet, ellenérzést kelthet még akár azokban is, akik a kormányfő személyes helytállását helyeselték. Emlékezzünk csak, hogy a jobboldal korábban mennyire taszítónak találta Gyurcsány Ferenc - nevezzük így - szórakoztató jellegű megjelenéseit, s a Fidesz elnöke régebben mennyire szemérmesen viszonyult a bulvármédiához. Most mintha teljesen kicserélték volna: láthatóan cseppet sem zavarta, hogy az autó hátsó ülésen ülve ország-világ előtt cseréli le fehér zokniját, mintha csak egy valóságshow egyik szereplője lenne. A könnyű műfajok szakértői ilyenkor azt szokták mondani, hogy nincs az a mélység, amibe ne lenne érdemes megmártózni, mert a lényeg úgyis csak az, hogy lássák, figyeljék, beszéljenek róla. Lehet, hogy nekik van igazuk, én azonban azt érzem, hogy a magyar választó a politikusokkal szemben ennél még mindig konzervatívabb, ízlésesebb. Ha így van, akkor Orbán Viktor most tényleg sok és mély volt, s ha nem vigyáz, ha a stábja nem vesz vissza, ez az út csak az elcelebesedés, a valósághőssé válás útja lehet, ami nézettséget, figyelmet még hozhat, de a politikusi hitelességet erősen erodálhatja.”