A Bayern München nyerte a Bajnokok Ligáját

2013. május 26. 09:00

A Bayern München nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2012/2013-as sorozatát azzal, hogy a londoni Wembley Stadionban rendezett szombati döntőben 2-1-re legyőzte a Borussia Dortmundot.

2013. május 26. 09:00

Története során a Bayern München az ötödik alkalommal hódította el a legrangosabb európai kupát. Mostani sikerét megelőzően legutóbb 2001-ben, a Valencia legyőzésével diadalmaskodott.

Óriási lendülettel estek egymásnak a csapatok, agresszív letámadásával a Dortmund az első negyedórában többször zavarba hozta a Bayern-játékosokat, helyzeteket is kialakított, ám Neuer magabiztosan védett. Kezdeti visszafogott teljesítményét követően a Bayern is feltámadt, így gyakorlatilag felváltva adódtak lehetőségek alakított a két együtt előtt, a hálóőrök teljesítményének „köszönhetően” azonban ekkor még nem láthatott gólt a Wembley Stadion közönsége.

A fordulást követően a Bayern ragadta magához a kezdeményezést, és nem is kellett sokat várnia a vezetés megszerzésére: a 60. percben Mandzukic révén került előnybe a bajor alakulat. Jupp Heynckes játékosai azonban nem örülhettek sokáig, ugyanis Dante hibáját követően Gündögan büntetőből egyenlített. A folytatásban is a Bayern irányította a játékot, több helyzete is volt, végül a 89. percben a tavalyi finálé negatív hőse, a Chelsea ellen a hosszabbításban büntetőt rontó Robben góljával megszerezte a győzelmet. Jupp Heynckes, a Bayern edzője – akit a szezon végén Josep Guaridola vált a kispadon – a negyedik olyan tréner a futballtörténelemben, aki két különböző csapattal megnyerte a legrangosabb európai trófeát. Korábban, 1998-ban a Real Madriddal diadalmaskodott.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2013. május 26. 14:34
Érdekes volt egy megjegyzés Götzével kapcsolatban. Egy némettől elvárnak egy bizonyos fokú klubhűséget, ha a nevelő egyesület is első osztályú, amit egy légióstól (zsoldos...) már nem.
Válasz erre
0
0
röviden
2013. május 26. 12:24
Már miért utálnám? Nagyszerű csapat. Személyekről beszéltem, akik számomra antipatikusak. Te linkeltél drukker-videót.
Válasz erre
0
0
Thomas Müller
2013. május 26. 10:45
az elején meglepett a Dortmund, jobban játszott, de a 2. félidőben a Bayern sokkal jobb volt. Robben gólja nagyon higgadt és okos volt, és az első gól is az ő érdeme volt. A Bayern megérdemelte, ahogy tavaly a Chelsea is.
Válasz erre
1
0
röviden
2013. május 26. 10:44
Ki nem állhatom se Robbent, se a pszichopata Ribéryt. Jó meccs volt, kár, hogy Rizzoli többször gyáva volt. A bayern meg kezd úgy vásárolni, mint a Real. Ez a Götze-Levandovsky pofátlankodás meg gyomorforgató, minimum.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!