Hazugságok, balhék és bukás: miért pózolt Magyar Péter a volt brit kormányfő könyvével?

Valós üzenetet látunk vagy a filmszínház újabb fejezetét? Kovács András írása.

Ismeretlenek rasszista szöveget fújtak a váci zsinagóga falára, majd néhány nappal ezelőtt a hitközség temetőjének síremlékeiben tettek kárt – erősítette meg a Váci Napló online kiadásában írtakat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-nek.
Beluzsárné Belicza Andrea közölte: ismeretlenek még áprilisban bemásztak a váci zsinagóga telkére, és fekete festékszóróval antiszemita, rasszista szöveget fújtak a templom utca felőli homlokzatára.
Vasárnap hajnalban szintén a kerítésen átmászva jutottak be a hitközség Oberlander tér 1. szám alatti temetőjébe, ahol síremlékeket döntöttek le, illetve rongáltak meg – tette hozzá a szóvivő. A váci hírportál szerint a kár csaknem 3 millió forint. A hitközség feljelentése alapján a váci rendőrkapitányság rongálás miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el – mondta a szóvivő.
