Fidesz: Torz és elfogult az Amnesty-jelentés

2013. május 23. 12:55

A Fidesz szerint az Amnesty International éves jelentése kifejezetten torz és elfogult képet mutat be Magyarországról, amelyet a magyar emberek nevében vissza is utasított a kormánypárt szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

2013. május 23. 12:55

„Ma reggel megint arra ébredtünk, hogy alaptalan és hamis állításokkal próbálnak nyomást gyakorolni Magyarországra, hiszen a kommunista Tavares-jelentést követően, most az Amnesty International írt jelentést Magyarországról” – mondta Hoppál Péter. A szóvivő szavai szerint a szervezet jelentésében mutatott hamis Magyarország-képet a Gyurcsány-Bajnai-szövetségtől már megszokhatták, és ezek az érvek visszaköszönnek az ország külföldi lejáratásában.

Arra is kitért: az Amnesty International támogatóként megjelent a „Bajnai-gárda mögött”, amikor az a fiatalokat a Fidesz-székházba „küldte törni-zúzni”.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A Fidesz ismét megmutatta az egyik legnagyobb erősségét, a Tisza csak számháborúzott – ez kulcsfontosságú lesz a választásokon

A Fidesz ismét megmutatta az egyik legnagyobb erősségét, a Tisza csak számháborúzott – ez kulcsfontosságú lesz a választásokon
Tovább a cikkhezchevron

A szóvivő szerint a szervezet jelentése a „baloldal lemezét tette fel” a roma kérdés tekintetében, hiszen arra hivatkozik, hogy Magyarországon erőszakos cselekményekkel üldözik a romákat. Ez azonban 2008-ban és 2009-ben történt, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok időszaka alatt, most pedig a  feltételezett elkövetők bíróság előtt állnak – tette hozzá a szóvivő, aki szerint a jelentés azt is elfelejti közölni, hogy Magyarország kormánya kezdeményezte az európai roma-stratégia létrehozását, és a magyar Országgyűlés volt az első Európában, amely nemzeti roma stratégiát alkotott.

Hoppál Péter a médiatörvény ügyéről azt mondta: ebben a kérdésben az idő Magyarországot igazolta, minden vita lezárult, így „Európai Unió által lepecsételt médiatörvényünk van.” 

Hoppál Péter nem kívánt hozzáfűzni semmit ahhoz, hogy a jelentés bírálja az új magyar alkotmányt, amely a házasság fogalmát egy férni és egy nő között értelmezi.

A Fidesz szóvivője úgy vélte: nem újdonság az a jelenség, amely Magyarországra alaptalan vádakat zúdít, és amely különféle jelentésekben megpróbálja lejáratni a magyar embereket, hiszen Mesterházy Attila, az MSZP elnöke is külföldről próbál nyomást gyakorolni Magyarországra és Bajnai Gordont is külföldről pénzelik. Szerinte ugyanakkor a magyar embereknek elege van abból, hogy a baloldal a külföldet használja fel arra, hogy nyomás alá helyezze Magyarországot. „Nem hagyjuk magunkat gyarmatosítani! (...) Nem hagyjuk, hogy elvitassák a magyar emberek teljesítményét” – jelentette ki.

Az új alaptörvény és módosításai körüli aggodalmakról, és a romákat megfélemlítő szélsőjobboldali csoportokról is beszámolt Magyarországra vonatkozóan az Amnesty International éves jelentésében, amely számos negatív megállapítás mellett a nemzetközi jogvédő szervezet által kedvezőnek tartott fejleményekről is említést tett.

Hoppál Péter a Heti Válasz őszödi beszéddel kapcsolatos írásáról szóló kérdésre válaszolva azt mondta: ebben a vitában nem kívánnak és nem is tudnak részt venni. Ugyanakkor szerinte az üggyel kapcsolatban újra az derül ki, hogy a baloldal erői között a bizalmatlanság jelei és roppant erős véleménykülönbségek mutatkoznak. 

Arra a felvetésre, hogy az MSZP az ügy mögött a Fidesz érdekeit sejti, Hoppál Péter úgy válaszolt: látható, hogy amint újabb hírek kerülnek elő a baloldal körüli problémákról, akkor ők egyből azzal vádaskodnak, hogy „itt valami hárítás van”, holott éppen ők akarják a közvélemény figyelmét elhárítani az elmúlt húsz év legsúlyosabb politikai botrányáról, amelyben a baloldal szövetkezett a szervezett alvilággal.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obulus
2013. május 23. 23:51
Nincs aljasabb, mocskosabb párt a Fidesznél. Ja, egy van, de ők nem számítanak.
Válasz erre
1
5
=nessuno=
2013. május 23. 23:47
Szánalmas kommunista szöveg. Akár Észak-Korea...:(
Válasz erre
0
0
OberEnnsinnen
2013. május 23. 17:41
Ki fizeti a révészt? Mert ugye a révész azt szolgálja, akitől a pénzét, a megélhetését kapja. No, akkor ki is, kik is fizetik az Amnesty Internationalt? "Az emberi jogok megsértése ellen folytatott kutatómunkánkhoz és kampányainkhoz kormányoktól nem kérünk és nem fogadunk el pénzt." - írja önmagáról a szervezet. Akkor kitől? Ezt elfelejtik közölni. Lehet, hogy a szél fújja be a postaládájukba a működésükhöz szükséges pénzecskéket? S persze időnként böffent ezt-azt: "így várjuk cserében".
Válasz erre
0
0
szintiboj
2013. május 23. 16:41
A magyar emberek nevében visszautasítom, hogy a fidesz a magyar emberek nevében utasítja vissza az amnesty jelentését!!!!!
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!