Hová tűnt a szlovén csoda?

„A szlovén válságon nem sikerült úrrá lenni: a négy kormányzó párt egyre inkább felőrlődött a reformok és megszorítások követelménye, valamint a társadalmi, állami és gazdasági érdekcsoportok ellenállása között. 2012 novembere óta tömegtüntetések egész sora rázta meg a korábban békés országot: Maribortól Koperig az utcára vonultak az emberek, hogy tüntessenek a megszorítások és a korrupcióval vádolt politikai elit ellen. Egy tízezres ljubljanai tüntetés könnygázzal és vízágyúval zárult, több tucat ember sérült meg vagy került őrizetbe. A szorult helyzetbe kerülő Janša időközben ideológiai háborúba kezdett, a reformok megakadása miatt a balos-posztkommunista hálózatokat vádolva. 2013 januárjában aztán őt vádolták meg: a szlovén Korrupció-megelőzési Bizottság korrupciós vádakkal illette őt. Janša ebben is balos összeesküvést látott, majd kemény adok-kapokba keveredett az egyre kritikusabb koalíciós társakkal. Utóbbiak végül megvonták tőle a bizalmat, így kormánya elbukott.

Janša helyére idén február végén Alenka Bratušeket választották kormányfőnek: Szlovénia első miniszterelnök-asszonya Zoran Janković Pozitív Szlovénia pártjából érkezett – miután magát Jankovićot is korrupcióval vádolta meg a Janšát kibuktató bizottság. A kormányt alakító Bratušeket korrektnek nehezen nevezhető módon kritizálta a bukott Janša pártja: »kormánya nem fog tovább tartani, mint a szoknyája hossza«. A szlovén politikai elitet és társadalmat megrengető elmúlt két év után a nagypolitikai újoncként mély vízbe dobott Alenka Bratušek tiszta lapokkal játszik, de mi mást is tehetne: a legkeményebb ortodox módszerekkel próbálja helyretenni a költségvetést és a gazdaságpolitikát. Két százalékpontos áfaemelést, vagyonadót, tizenöt állami nagyvállalat (a reptértől a nemzeti légitársaságon és állami bankon keresztül a telekomcégig) privatizációját készítik elő. A bankszektort megtisztítanák a menthetetlen kintlévőségektől. Ha mindez nem lenne elég, a bérekre és a jövedelmekre még egy 0,5–5,0 százalékos krízisadót is kivetnének – lebegtette meg Bratušek. Május közepén a kormány és a szakszervezetek előzetes megállapodást kötöttek a közszféra dolgozóinak 4,8 százalékos bércsökkentéséről.

A szlovén kormányzat mindenáron el akarja kerülni az EU/IMF szorító ölelését, és igyekszik önerőből megtenni minden szükséges lépést – leépítve az államot, felbontva a hagyományos etatista közmegegyezéseket. Bratušeknek most még jár a türelmi idő: belföldön és külföldön is árgus szemekkel lesik, mennyit tud megvalósítani drasztikus reformjaiból.

A sors iróniája, hogy az erős államra, korlátozott privatizációra, a politikai-közigazgatási és gazdasági elit összefonódására épülő szlovén modell két évtizedet kibírt a kelet-európai átalakulásokra különösen jellemző neoliberalizmus korszakában; és akkor látszik becsődölni, amikor egyre többfelé az erős állam iránti igény növekszik újra. A szlovén modell tanulsága, hogy működőképes államra szükség van, de az állam nem megoldás mindenre. Ha az állam nem képes folyamatosan alkalmazkodni a megváltozó körülményekhez, ha az államot menedzselik félre, az erősnek hitt állammal is ott tarthatunk végül, ahol a part szakad.”