Társasjáték

„A közvélemény meghatározó szegmense Bajnait tartja alkalmasabb kormányfőnek, ő pedig úgy tudná szövetségeseinek megindokolni a nem kívánt partnerek befogadását, ha ő lesz a közös kormányfőjelölt. Ez egy újabb specialitás. Tényleg nincs még itt a döntés ideje, lehet mondani, hogy az kerül majd az élre, akivel győzni lehet, sőt akár a választások után is megnevezhetik, hogy kié a bizalmuk. A túlzott időhúzás mégsem megoldás, hanem újabb konfliktusok, görcsök forrása. Már csak azért is, mert egy kisebb parlament óriási tülekedéssel fog járni – különösen ennyi bejelentkezőnél. Gyurcsány Ferenc nemrég még Bajnai Gordon kormányfőjelöltségét támogatta, a minap viszont már arról beszélt, hogy azé a miniszterelnök-jelölti stallum, aki a legerősebb párt élén áll.

A váltás oka, hogy a régi ellenfél most mellé állt, a régi barát pedig ellene fordult. Nyilván való, hogy a volt miniszterelnök csalódott Bajnai pálfordulása miatt. Kellemetlen lehet szembesülni azzal, hogy egy hozzá közel álló számára lesz terhes a társasága. Elege lehet már abból, hogy mindig az ő nyakába kerül a legtöbb kő, ezt lehetetlen megszokni, különösen, ha a kolonc egy része az övéitől érkezik. Egyetlen előnye, hogy nem kell taktikáznia. Nincs számítás, hátsó szándék. A DK-ért harcol, az embereiért – s ez számára ugyanazt jelenti, amit hirdet: a demokratikus ellenzék szeme előtt ma csak egyetlen cél lebeghet, az Orbán-rezsim leváltása. Ehhez pedig nem szabad jelentkezőket listázni, partnereket indexre tenni. A jó kormányzás csak a második lépcső. Ha elvétik a sorrendet, a Fideszt tartják a hatalomban.

A DK gyorsan reagáló, aktívan politizáló szervezet, de könnyen felmorzsolódhat, ha nem jut legitim szerephez az ellenzéki együttműködésben. A párt számára Gyurcsány a legnagyobb vonzerő, szélesebb értelemben viszont a legelutasítottabb politikusok egyike. A pártelnök addig eljutott, hogy bejelentse, a választások után nincsenek különösebb politikai ambíciói, azonban nehezen törődne bele abba – amit sokan szívesen vennének –, hogy mindenestül intsen búcsút a közéletnek. Ráadásul ezt a maga által gründolt párt is megsínylené. Itt tart jelenleg a mai demokratikus ellenzék sorsát, szerepét, esélyeit évek óta meghatározó három politikus története. Bölcs tanácsokkal mindegyikük el van látva, talán tisztában vannak az egymással kapcsolatos, nehezen megoldható feladványok sorával is – de vajon van-e, lehet-e annyi belátás bennük (és társaikban), hogy ebben a társasjátékban ne más nevessen a végén?”