Szakmai alapokon nyugvó méltányos döntések születtek a trafikpályázatok elbírálásánál – jelentette ki a Lázár egy más témában tartott sajtótájékoztatón feltett kérdésre válaszolva. A méltányosság egyetlen területen, azok esetében sérülhetett, akik kiskereskedelmi tevékenységüket hagyományosan trafikosként, döntően dohánytermékeket értékesítve végezték – tette hozzá. Ma már nagyon kevesen vannak, akik a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években trafikot üzemeltettek, és az elmúlt huszonkét esztendőben talpon tudtak maradni – hangsúlyozta a politikus.
Lázár János közölte: az előzetes becslés alapján mintegy kétszázra tehető az olyan kisvállalkozások száma, amelyek bevételének kétharmadát dohányáru és a hozzá kapcsolódó termékek eladása adja, az emellett alkoholt is forgalmazó vállalkozások száma pedig további néhány száz lehet.