Árpád vére, hej!

2013. február 28. 16:09

Magam is feldühödök, motyogok, morgok, amikor elém lépnek, leszorítanak vagy köcsög módon nem indexelnek (satöbbi), de közben elég egy elnézést kérő mozdulat, hogy úgy érezzem, az emberiség mégsem érett még meg a pusztulásra.

2013. február 28. 16:09

„az a helyzet, hogy én általában nyugodtan és udvariasan vezetek, egy záróvonal vagy piros lámpa számomra szent, és bár úgy tartom, hogy a szabályok elsősorban azért vannak, hogy meghágjuk őket, ez alól mindenképpen kivételt képez két csoport, miszerint a helyesírásiak és a közlekedésiek. na de természetesen magam is feldühödök, motyogok, morgok, amikor elém lépnek, leszorítanak vagy köcsög módon nem indexelnek (satöbbi), de közben elég egy elnézést kérő mozdulat, hogy úgy érezzem, az emberiség mégsem érett még meg a pusztulásra.

ennek híján viszont bizony előfordul, hogy dudálok és mutogatok is a szemét gyalogosnak, autósnak és (főleg!) biciklistának, és olyan is van, hogy a legszívesebben utánamennék, hogy egy ütéssel leterítsem, hasba rúgjam, visszaüljek a terepjárómba astrámba, és elégedetten lovagoljak el a naplementébe napi feladataim irányába.”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A Fidesz ismét megmutatta az egyik legnagyobb erősségét, a Tisza csak számháborúzott – ez kulcsfontosságú lesz a választásokon

A Fidesz ismét megmutatta az egyik legnagyobb erősségét, a Tisza csak számháborúzott – ez kulcsfontosságú lesz a választásokon
Tovább a cikkhezchevron
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. február 28. 16:40
"úgy tartom, hogy a szabályok elsősorban azért vannak, hogy meghágjuk őket, " ezek után miről beszélünk, tökfej?
Válasz erre
1
1
Nemzeti forrasztékón
2013. február 28. 16:32
Így lehet egy laza gondolati átkötéssel eljutni a habonyizmustól a (főleg!) biciklistákig
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!