Csökkenhet a víz, a csatorna és a szemétszállítás díja

2013. február 5. 14:06

A Fidesz elnöksége azt javasolja, hogy tavasszal tíz százalékkal csökkenjen a víz, a csatorna és a szemétszállítás díja – közölte Rogán Antal. A párt frakcióvezetője arról is beszélt, hogy az alaptörvény-módosítások során tiszteletben tartják az Alkotmánybíróság döntéseit, az indítvány nem fogja tartalmazni az előzetes regisztrációt sem 2014-re, sem a későbbi időszakra.

A kormánypárt elnöksége arra kéri a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportját, hogy a kedd este kezdődő, évadnyitó gyulai tanácskozásán tárgyalja meg ezt a kérdést – mondta Rogán Antal a a kedd este kezdődő, évadnyitó gyulai frakcióülést megelőző sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy erről minden bizonnyal vita lesz a frakcióülésen, hiszen a három említett közmű esetében vannak olyan önkormányzati tulajdonú szolgáltatók, amelyeknek erőteljesen csökkenhet majd a nyeresége. „A Fidesz elnöksége azonban kitart a javaslata mellett” – nyomatékosította a frakcióvezető. Emellett arra is felhatalmazást kérnek, hogy a kormány készítsen tanulmányokat arról, lehet-e folytatni az áram-, gáz- és távhőárcsökkentést a követező fűtési szezonban. A frakcióvezető tájékoztatott továbbá: a Fidesz kezdeményezi a fogyasztóvédelmi szabályok módosítását annak érdekében, hogy a fogyasztók érdekeit jobban védjék a sokszor monopolhelyzetben lévő szolgáltatókkal szemben.

A sajtótájékoztatón Németh Szilárd, a január 1-jétől hatályos tízszázalékos rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoport vezetője bemutatta az új, a korábbinál egyszerűbb, átláthatóbb gáz- és villanyszámlaképet. Újdonság, hogy ezen a szolgáltatóknak be kell majd mutatniuk, mennyivel csökkent a fizetendő díj.

Rogán Antal a sajtótájékoztatón közölte azt is, hogy az Alkotmánybíróság döntéseit messzemenően tiszteletben tartva terjeszti majd a parlament elé alaptörvény-módosítási javaslatát a Fidesz-KDNP. A frakcióvezető jelezte, az – egyebek mellett az új választási eljárási szabályok miatt szükséges – alkotmánymódosítás téma lesz a gyulai tanácskozáson is, egyúttal kijelentette: az indítvány nem fogja tartalmazni az előzetes regisztrációt sem 2014-re, sem a későbbi időszakra. Az alaptörvény-módosítás emellett rendelkezni fog arról, hogy ezentúl a legfőbb ügyész és a Kúria elnöke is fordulhat az Ab-hoz, továbbá arra kérik a testületet, „társadalmasítsa” döntéseit, vagyis hallgassa meg a másik felet is, azt, akiről vagy amelyről döntést hoz. Azt is kimondják, hogy az Ab-nak a jelenlegi alaptörvényből kell levezetnie döntéseit, így korábbi állásfoglalásait nem veheti figyelembe automatikusan.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/47699