Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2013. január 20. 12:12

Az MSZP Magyarország ma elnevezésű kampánya Matolcsy Györgyöt és Hoffmann Rózsát ábrázoló plakátok kihelyezésével kezdődik.

Winkfein Csaba, a szocialista párt elnökségi tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a kampány Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével kezdődik, így szembesítik a kormányt ígéreteivel és azzal, amit valójában tett. A sajtónak bemutatott, narancssárga hátterű plakátok egyikén Matolcsy György és a „Fidesz: példátlan gazdasági kudarc” felirat, a másikon Hoffmann Rózsa arcmása és a „Fidesz: bevezetjük a tandíjat”  szöveg látható. Az előbbin a „kudarc”  szó az áthúzott „siker”  kifejezést helyettesíti, míg az utóbbi arra utal, hogy a Fidesz korábban a tandíj eltörlését ígérte.

Az MSZP elnökségi tagja azt mondta: az Orbán-kormány csaknem három éve az elszegényedésről, a rombolásról, a kapkodásról, „az esztelen ötletelésről” és a jövő feléléséről szólt, s ezt mindenki tapasztalja, mert Magyarországon ma rosszabb a helyzet, nehezebb boldogulni, mint három évvel ezelőtt. Hozzátette: arra kérik az embereket, mondják el, számukra mit hozott az Orbán-kormány tevékenysége. A szocialisták ezért országszerte kitelepülnek, fórumokat tartanak a következő hetekben, hogy összegyűjtsék a kormány által okozott problémákat. Mesterházy Attila pártelnök ezeket is összegzi majd március 9-ei évértékelő beszédében.

 

Ez a kampány azokról a tömegekről szól, amelyekre a Fidesz-kormány és Orbán Viktor már nem kíváncsi. Azt szeretnénk, hogy a Fidesz lássa, mit tett Magyarországgal. (...) Elég volt a kormányzati és a fideszes kommunikációs panelekből, a sikerpropagandából, a hazugságokból” – hangoztatta. Matolcsy György és Hoffmann Rózsa szerepeltetését a plakátokon azzal indokolta, hogy a kormánynak először a gazdaságpolitika és az oktatásügy kudarcával kell szembesülnie. Jelezte, hogy további plakátokkal is készülnek, de ezekről nem árult el többet. Winkfein Csaba kérdésre válaszolva elmondta, a kampány 15-20 millió forintba kerül, ezt tagdíjakból és adományokból fizetik. Szintén kérdésre közölte: a plakátkampányról még tavaly, Ron Werber izraeli-amerikai kampánystratéga érkezése előtt döntött az MSZP elnöksége.

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/46866


133 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



Íme a megújult Maszop, megújult módszerei.

Válaszok:
hátakkor | 2013. január 20. 12:49

Nem hülye az a Ron Werber. Kiválasztja a két leginkább (és gyakran okkal)támadott minisztert, meglovagolva a közhangulatot. Mit mondjak, ügyes. Kérdés, mennyire hatékony a sokéves eladósítás és a Magyar Bálint-féle ámokfutás után.


Van némi igazad, de arra sem árt emlékeztetni az embereket, hogy azok akarnak visszatérni a hatalomba, akiket nem véletelnül söpörtek el 2010-ben.

Válaszok:
trallala | 2013. január 20. 13:28

"a jövő feléléséről szólt"

Mely kormányok hiteleit is fizetjük ma vissza..?
Ez Magyarország ma..


Hogy a picsaba csinalod, hogy 10 uj hirbol 9nel a tied az elso poszt?

Válaszok:
gyaloghartur | 2013. január 20. 14:11

Belekezdtek akkor az "elmúltnégyévezésbe"?

Az 'elmúltnyócévre meg azt mondjuk hogy spongyát rá?


Bár unalmas, de próbáljuk meg, zOrbán baltás, orsós, rem minden általatok nem kirekesztő, és pusztán a tolerancianevében alkalmazott kis jelzőt felsoroltam, h tudjad kiről beszélünk, 1 millió munkahelyet 10 évre igérte, nem 4-re nem 1-re hanem, h 10 év alatt hoz létre 1 millió új munkahelyet. nem akarlak elkeseríteni, de még a kiszabott idő 1/3-ánál se vagyunk. Az, hogy ti nem vagytok képesek 2 napnál többre emlékezni, és 2 napnál tovább előregondolkozni az sajnos a mi problémánk is.


ez már a sexy mszp?

Válaszok:
Alarik | 2013. január 20. 13:01

Sajnos az elszámoltatással az volt a baj, h amikor belekezdtek, és nekiálltak még az elején megvalósítani, polgárháborúkkal, és tankkal fenyegetőzött már a fejlett nyugat. Lehet előtte jóba kéne kerülni Putyinnal, h ha megint fenyegetőzni kezdenek majd ezzel, akkor ők jelenjenek meg mögöttünk, h ki akar még verekedni nyuszikával?


Sokat nézegeted a tükröt...


Jó, akkor mindenki felsorolja a másik kudarcait.


Bizonyos fetisiszták számára biztosan.


Hát látod, 2010-ben a fidesznek is csak annyi elképzelése volt, hogy elszámoltat meg radikálisan adót csökkent, és ez bőven elég volt, még sok is.
-----
Az elszámoltatást te hogy gondolod? Orbán vezesse vezetőszáron a kedves elszámoltatottakat?

Arra lennék kiváncsi, hogy ilyenkor ti mit gondoltok a jogállamról és a demokráciáról, ugyanis össztűz alá kerül a rendőrség, az elszámoltatási biztos, a független magyar bíróság, minden egyes "ügyben" koncepciós perekről, és az igazságszolgáltatás politikai befolyásolásáról beszéltek ma is.

Mi lenne ha netán e kereteket is átlépné az elszámoltatás? ENSZ csapatok érkeznének, a tettesek megsegítésére??...

Vagy netán kimenekítenék valami paradicsomi országba őket a politikai üldöztetésük miatt?


REMEK ARCOK: WINKFEIN, KUNHALMI PLAKÁTRA VALÓ GRAFFITIK...


Werber megadta a kezdő rugást?

Válaszok:
zakar zoltán | 2013. január 20. 13:36

Nem véletlenül - többek között ügyes láncszavazási módszerrel 2000/fő.

Válaszok:
Alarik | 2013. január 20. 15:48

Itt láthatóak az mszp-szdsz kormányzat 8 évének eredményei:

http://www.youtube.com/watch?v..

Ha valaki már nem emlékezne...

Válaszok:
USsange | 2013. január 20. 13:37

S szájba találta saját magát és az MSZMP-t. Más. A HírTv-n ma 3 kommentár nélküli rövid film ment egymás után: 1.)VII. ker. lakásfoglalók hajléktalanok nélkül,sok-sok Lakás" Markecoló" Pubival/ 2.)Schiffer az álmaival:2014-es korm. vált.-schrütty/3.) Kunhalmi Oktatáshoz Nem Értő, Szegeden végzett Heti Hetes tanítvány a maga butaságaival(betanított felolvasás) -kevesebb powdert az arcra kevesebb feketét a hajra, mert műhatás az egész/ szörnyű...Sőt 4.) Winkfeisten veres háttere...Nagyon nevetségesek !!! IQIQIQIQ-hiányosak, mint a vitaminhiányosak.

Válaszok:
zakar zoltán | 2013. január 20. 13:38

Annak mindig örülök, amikor a ballibek diszlájkolják ezt a videót. :)))

Az emlékezés a legfőbb ellenségük.


Winkfein/j.- bár teljesen mindegy !


"Kommentár nélkül" rovat, ember!

Abban mi a nem hiteles? :)))

Válaszok:
zakar zoltán | 2013. január 20. 14:54

Mivan???!
A zelvtárs túlteljesít???
Lefölözi a cél(valag)prémiumot?


Nem Hoffmann Rózsa és Matolcsy a fő bűnös. Ők ugy táncolnak, ahogy Simicska meg Nyerges fütyül. Az NFÜ-t szét verték, az uniós pénzekre rátették a kezüket.
Egy maffia irányítja az országot, nem Orbán.
A maffiáknak azonban elkerülhetetlen sorsa, hogy előbb-utóbb valaki mindig le akar számolni velük. Vagy egy lelkes ügyész, vagy egy új kormány, vagy egy másik maffia, de a harc elkerülhetetlen.

Válaszok:
kamasuka | 2013. január 20. 14:39
Selamat | 2013. január 20. 15:16

Ki tuggya mer-e, mer-e
szólni nézet
híjján a setét
bunkó népelem?
Vezezsd még ecce'
gyötrelemre néped
Winkfein Csaba, úgy
svábos-fösvényen!

Csarnoknyi plakát
foszlik, mint a tészta
szavazók ajkán:
setét népelem.
Zsi..vány a tőkét
bizton nem szoríttya,
ne hagyd a Multit
veszni Emeszpénk!


Most éppen a másik maffia szeretne visszajönni.

Ha már maffia, azért a Heti Válasz érdekes dolgot feszeget ...


Biza. Alapok általatok lettek lerakva.


becike4: A 4 az óvoda kiscsoportját jelöli ???


Nem baj: Demokáréban gügyögni is szabad :

Válaszok:
zakar zoltán | 2013. január 20. 15:16

Vajon hány lélegeztetőgépet lehetne venni ezeknek a plakátoknak az árából? (Vajon Szigetvári Viktor ennek is utána számol?)


Egyet nem értek: Ez a sok lóbögöly miért nem megy olyan honlapra, ahol sok a döglött oroszlán? Ott bővibe' lakmározhatnának a saját körük húsábú' ! Lehet, hogy e szárnyasok BÖGÖLYÉRTELEMBEN NEM KANNIBÁLOK ? Az a 2-3 SEJTELMES ŰRÚR pedig aki nekem címezi SEKÉLYES IROMÁNYAIT, ÉSZREVEHETNÉ MÁR: NEMHOGY NEM KLIKKELEM őket ki, MEG SEM NÉZEM, HOGY MIT ÍRNAK.


Hihetetlen, hogy mennyire nem ismered a saját országodat. Vigasztaljon, nem vagy vele egyedül. Sokan vagytok. De már nem elegen.


mszp tegnap és ma


A Jobbik plakátján legalább a sűrű nyers tényeket közlik!
Fidesz is és az Mszp is csak megszorít!


Jópofák a komcsik.
Múlt nem is volt.


Ja, és nem is volt kormányváltó hangulat 2010-ben.
Hát hogy is lett volna :)
Láncszavazva volt meg a Fidesznek az 53% listán.
Persze, én meg rabbi vagyok Lembergben :)


Pontosan. MSZP = Fidesz.


Hmmm! "Magyarország ma". Hmm! Magyarország ma az a Matolcsy, meg a Hoffmann...Akkor én biztosan máshol élek, de hagyjuk. Most olvastam a Gyurcsány-Bajnai terveket, hogy és akkor bevezetik a tandíjat, csökkentik a minimálbért, nyugdíjakat, ingatlan adót vezetnek be...Magyarország ma. Hmm. Ez ugye egy kampány része lenne, hogy a maszop bejuson a Parlamentbe, megdöntse a zorbánrezsimet 2014-ben! Akkor miért nem "Magyarország holnap" a szlógen? Persze az utódpárt elkezdhetné a Khon Bélától, vagy Rálositól is. ugyan úgy értelmetlen lenne. Persze, ha én lennék a Matolcsy meg a Hoffmann, én minden nap táblát raknék a nyakamba, és az lenne rajta, hogy "nem én kúrtam el, hozott anyagból dolgozom!". Persze, ha azok, akik 2/3-al kormányt alakíthattak, benne Matolcsyval és Hoffmannal, betartották volna igéretüket, és elszámoltatták volna a bal-liberális "felelősöket", ma nem itt tartanánk, talán a "csalódott" utódpárt-elpártolók is emlékeznének arra a "bagatelle"-re, hogy államcsőddel, adósságcsapdával (vajon milyen követeléseket és kötelezettségeket írtak bele Bajnaiék az IMF-szerződésbe? Ugyanis hitel-fedezetként elzálogosították az állam teljes ingó és ingatlan vagyonát!!) és a nemzetközi krízissel kezdtük a 2010-es évet. Tetszettek volna elszámoltatni! A "küldföld" úgy is ad rendesen Orbánéknak, 50-60 MSZP-SZDSZ-es rab nem oszt-szorzott volna az antiszemita-náci-demagóg-antibefektető-stb jelzők mellé. A forintot támadják kedvük szerint így is-úgy is. Az off-shore-osok (pl. Simor, Bajnai, Surányi, Böszme, MSZP, SZDSZ) meg tömhették volna a lyukakat! Talán bojkottál minket az izraeli baráti csapat. És? Az afgánokkal is lehet baráti-focizni. Nem hagyni szabadon kószálni a "Resident Evil"-eket (Zuroff, Werber, Bajnai, Heller, Kertesz, Kertész, Göncz, Hertzog, Gurmai, Konrád, stb...) Most meg ez az új Winkfein? Ezek ott lapulnak minden ledőlt MSZP idol alatt?


Micsoda pofátlanság!! Még programot dolgoznak ki.
Az ország kártalanításán, kárenyhítésén gondolkozzanak, azon amit leromboltak,de saját zsebből!. Hogy is volt az "hazudtunk éjjel nappal"? Ne hűlyítsük már az embereket! Ki kér ebből? Leszerepeltek, mi szívtuk meg. Viszont(nem)látásra!!!


Hihetetlen mi pénzeket fordítanak hülyeségre...20 milla???/Inkább adnák a rászorulóknak/!!!!Bizti szavazat megvásárlásra van!...NO MEG persze ez a kampány stratégia sem a saját agyukból pattan ki, hanem idegen kell hozzá....aki nem ismeri a MAGYART!
No ezért nem találom őket hitelesnek.Gyűlölet keltően hat az egész cécó.
Ha a kampányuk arról szólna, hogyan kecmeregjünk ki a sz.rból, akkor jóváírnám. A gyűlöletük határtalan....csak egy van szemük előtt OV...és a 2/3-ad...árad a bosszú belőle


Jól megszállta ezt a posztot is az MSZP online tagozata :)


amennyiben valóban tandíj került bevezetésre, az mszp-nek öröm, hogy végre sikerült, amit annyira akartak.


az ATV inkább hitgyülis, de egyben hiszterobolsevista


hány dobása legyen még az mszp-nek 1919 óta?


tulajdonképpen örülök az MSZP kampányának.
remélem a fidesz is hasonlóval válaszol, és rádobálják egymásra az összes mocskot.

jó lesz követni ahogy lejáratják egymást...


Mert ő a szürkék hegedőse.


Az a baj, hogy a mienket szórják.

Kurva sokat lophattak, ha ennyi trollra meg médiagecire telik még mindig.


Azt ne felejtsd el hogy a Fidesz sem kormányra született.Voltak ők 6%-os párt is!

Válaszok:
Fakutya tizedes | 2013. január 20. 23:11

Olyan, mint egy, a hátsólépcsőházban ordibáló viceházmesternő.

A hangja is, meg ahogy kinéz.

Leesett az állam, amikor megláttam.


Kövér, Orbán, Bayer egy se akad a Jobbikban.
A Jobbikban egyszerűen nincs SENKI.

Válaszok:
radical | 2013. január 21. 00:16

Hála az istennek hogy nincsenek ilyen polkorrekt sunnyogó emberek!
Amit leírt a nagy hősnek kikiáltott Bayer azt Pörzse Sándor már kb 3 éve leírta a Jobbik meg egyfolytában erről beszél!
Kövér egy mszmp-s bohóc,Orbán meg egy nagy dumás köpönyegforgató aki itthon játsza a nagy szabadságharcost amúgy meg behódol Brüsszelnek és Tel-Avivnak!


évtizedekig tarto kommunista diktatura utàn, 23 évvel a "rendszervàltàs" utàn még mindig a magyar emberek vérét szivjàk a komcsik.

Válaszok:
bagira | 2013. január 21. 06:02

Salom testvérekkel összefogtak ,keletről jöttek nyugatra terjeszkednek , ruszkival nem szövetkeznek már ebből testvériségből kiaknáztak minden gazdasági eszközt az összeomlásig, 1989 években a ruszkiktól több mint egy millió salom testvér vándorolt ki az anyaországába vissza israelbe.


elszámolás? miért fordulna önmaga ellen a FidMSZP?


A libatolvajt amerikai uzletemberek tàmogatjàk. A maszopot a zsidok. Valoszinuleg a zsidok és az amerikai uzletemberek jot akarnak a magyar népnek?!

Válaszok:
Felebarát | 2013. január 21. 07:08

Werber kontra Fikelstein...éljen :D


Indul az újabb hazugságáradat!


azok az emberek, akik eme gyűlölet beszédet nap mint nap használják, nincsenek feljogosítva mások elitésére...

internáci, ballibb, nacionalista, jobber, fasiszta stb...

amíg ez fennáll, addig maga kelti a gyűlöletet...

de ha lehetne, egyenként elmagyarázhatnák a fogalmakat... :D


ez a Trockij féle permanens forradalom megint?


maszop: "Magyarország ma... haldoklik, velünk holnapra döglött lesz!"



Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó

{if $kampany} {$campaign.AV_Code} {/if}