A kormányzati oktatáspolitika elleni tiltakozásra szólít fel a DK

2013. január 20. 13:16

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a választókat, kérjék meg országgyűlési képviselőiket, hogy tiltakozzanak a kormányzat oktatáspolitikája ellen – mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Niedermüller Péter, a párt alelnöke.

2013. január 20. 13:16

A politikus emlékeztetett arra, hogy Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a közelmúltban átvette a felsőoktatással kapcsolatos tárgyalások irányítását és találkozott a hallgatók képviselőivel. Ennek eredményeként megállapodtak, hogy lesznek államilag finanszírozott helyek azon a 16 szakon is, amelyen eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni – mondta.

A DK viszont úgy látja, hogy – ha az elterjedt hírek igazak – ezekre a helyekre csak olyan magas pontszámmal lehet bekerülni, hogy előfordulhat, ez senkinek sem sikerül. A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a miniszter szavai szerint az egyetemek döntenek majd a kapacitásokról. Véleménye szerint ez „álságos”, hiszen a felsőoktatási intézményektől 34 milliárd forintot vontak el, ezért nincsenek tényleges kapacitásaik.

Arra is kitért, hogy a hírek szerint az állam csak az orvos-, a pedagógus- és a hivatalnokképzés területén akarja hosszú távon fenntartani a finanszírozott szakokat. Niedermüller Péter hangsúlyozta: az államnak nem egyes szakokat kell fontosnak tartania, hanem a teljes felsőoktatást. A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a családokat, a választókat, hogy forduljanak országgyűlési képviselőikhez, kérjék fel őket arra, hogy tiltakozzanak a kormányzat oktatáspolitikája ellen – mondta. Más témában feltett kérdésre válaszolva azt mondta, hogy pártjuk január 26-i kongresszusán mutatja be programját, ezt követően – fűzte hozzá – „kampányüzemmódba fogunk kapcsolni”.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. január 20. 13:55
Bevezetni a kötelező felsőoktatást!!! Évismétlés bukás kizárva, aki teszi, azokat a bösme és a dinkák házaiba telepíteni, hogy ők viseljék gondjukat!!!
Válasz erre
3
0
jégecet
2013. január 20. 13:43
„kampányüzemmódba fogunk kapcsolni”. Feri "Én is diák vagyok" táblával a nyakában fog éhezni?
Válasz erre
4
0
freehckr
2013. január 20. 13:37
Mozgalmas nap ez a mai a balfékeknél... az MSZP-től egy Winkfein, a DK-tól egy Niedermüller agitál. Mi a fene, elvtársak, nem volt túl kóser a sabbath? :)
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!