Aczél Endre, a lánchídi csata és a népi demokratikus Híradó

2012. december 22. 09:03

Mit csinált a ma megvetően kádáristázó Aczél 1986-ban, a lánchídi csata idején? A Magyar Televízió Híradójának főszerkesztője volt. Annak a Híradónak, ami annak idején be sem számolt a Lánchídon történtekről.

Aczél Endre a Galamuson megjelent, Fiúk, című írásában szenvedélyesen kádáristázza a kormányt – ez még a Kádár-rendszer sztárújságírójának is szíve joga. De hogy egy szerkesztő hogyan engedheti megjelenni a következő, egészen nyilvánvaló és vérlázító hazugságot, azt egyszerűen nem tudom elképzelni:

„hogy utoljára 1986-ban, a »lánchídi csatában« vittek el rendőrök középiskolásokat és egyetemistákat, és”

Nem kell hozzá különösebb politikai műveltség, hogy az embernek eszébe jussanak a 2006-os események. 2006 őszén a rendőrök nemcsak elvittek, hanem össze is vertek egyetemistákat, nem is beszélve azokról, akik teljesen jogtalanul kerültek előzetes letartóztatásba (a demokrácia fénykorában futószalagon döntöttek az előzetesről, mások mellett például a Tilos Rádió egyik műsorvezetője is belekerült a szórásba).

De azon túl, hogy nem igaz, hogy utoljára '86-ban vittek el rendőrök egyetemistákat, a lánchídi csatás párhuzam önmagában is egészen elképesztő. Érdemes elolvasni a Beszélő I. évfolyamának 17. számában megjelent, Az 1986-os március 15. című beszámolót:

„Diószegi Olga bölcsészhallgatót, aki ismerőseitől pénzt gyűjtött Nagy Jenő, az ABC Kiadó vezetője számára, valaki beszélgetésbe elegyedve vele a sor végén marasztalta, s mikor a tömegtől leszakadtak, két nagydarab civil lépett hozzájuk, megragadták a lányt, és a földre lökve vonszolták egy rendőrautó felé. A lány sikoltozására odarohanók már nem érték el őket, a kocsi ajtaja rácsapódott Diószegi Olgára. Az egyik emberrabló az utcán maradt; a pillanatokon belül érkező motoros rendőrök szedték ki a felháborodott fiatalok gyűrűjéből. (...)

Este 7 órakor ismét gyülekeztek fiatalok a Petőfi-szobornál, fáklyával, mécsessel, ahogy tavaly is tették. Megint menet indult, énekelve a Vörösmarty tér érintésével a Lánchíd felé. A Roosevelt teret minden irányban rendőrök zárták le, csak a Lánchíd felé vezető utat hagyták szabadon. A menet egy pillanatra megtorpant, de aztán felment a hídra. Szemből nem jött forgalom. Mikor mindenki a híd úttestjén volt már, a Roosevelt téri rendőrök a nyomukba eredtek, és nyomni kezdték a 400-500 főnyi tömeget Buda felé. Mikor a menet vége már az előző sorok sarkába ért, a rendőrök gumibottal ütni kezdték a hátakat. Az első sorok elérték a budai hídfőt: s sűrű rendőrsorfallal találták szemben magukat. Senkit nem engedtek el, amíg a személyi igazolványát oda nem adta. Az újabb rendőrök újra és újra személyit kértek, fenyegetőztek és gumibotjaikkal bökdösődtek. Így kellett gyakorlatilag egyesével, kínkeservesen áthaladni a hídfőn mindenkinek. Aki menekülni próbált, azt üldözőbe vették, aki elesett, rugdosták, aki ellenkezett, azt elvitték megverni. Néhány fiatalt beültettek az URH-kba. A gyalogos és autós forgalmat a budai hídfőnél várakozó rendőrök már jó előre elterelték a hídtól, egyértelmű, hogy az akcióra a menet viselkedésétől függetlenül készültek. Jelentős zsákmányt ejtettek: mintegy 500 személyi igazolványt gyűjtöttek be.”

Ezt a népi demokratikus eljárást kell összevetni a rendőrség szerdai magatartásával.

És még csak most érünk a történet legszebb részéhez. Mert mit is csinált a ma megvetően kádáristázó Aczél 1986-ban, a lánchídi csata idején? A Magyar Televízió Híradójának főszerkesztője volt. Annak a Híradónak, ami a Múlt-kor történelmi portál írása szerint be sem számolt a Lánchídon történtekről. Hihetetlen. Mint ahogy az is hihetetlen, hogy Aczél Endre idén, 22 évvel a szocializmus bukását követően Pulitzer-emlékdíjat kapott.

Az a Galamus dolga, hogy olyan ember publikál náluk, aki egy diktatúra monopolhelyzetben lévő állami televíziójának főszerkesztőjeként hamisította és hallgatta el a híreket (amit láthatóan azóta meg is bocsátott magának). Az is az ő dolguk, hogy ezt hogyan egyeztetik össze a sajtószabadság iránti érzékenységükkel. De az igazán elvárható, hogy az efféle, többszörösen hazug írások legalább a szerkesztői rostán fennakadjanak.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/45796