Varga Mihály, az IMF/EU-tárgyalásokért felelős miniszter közlése szerint a magyar tárgyalódelegáció a hét közepéig megküldi a magyar kormány alternatív tárgyalási javaslatát az IMF-nek és az Európai Bizottságnak.
Varga Mihály IMF/EU-tárgyalásokért felelős miniszter úgy fogalmazott: „Lényegében az utolsó szakaszához érkezett annak az alternatív tárgyjavaslatnak az elkészítése, amelyet a kormány a tárgyalásokhoz alakított ki. Ennek a kidolgozása hamarosan befejeződik és a jövő hét közepéig az ezt tartalmazó levelet megküldjük az IMF-nek és az Európai Bizottságnak”.
Mint mondta, a kormány ennek az anyagnak az elküldésével válaszolni kíván azokra a felvetésekre, amelyeket a júliusi tárgyalások után az IMF és az Európai Bizottság delegációja készített. „Ezzel a levéllel is szeretnénk jelezni, hogy a magyar kormány készen áll a tárgyalások folytatására” – tette hozzá.
A miniszter a javaslatcsomag konkrét elemeire vonatkozóan nem kívánt nyilatkozni, de leszögezte, az nem tartalmaz a nyugdíjak vagy jövedelmek csökkentésére vonatkozó terveket, és a kormány nem támogatna új ingatlanadó elfogadására vonatkozó javaslatot sem. Kérdésre válaszolva kijelentette: nem látják szükségességét új makrogazdasági prognózis elfogadásának. „Továbbra is a 2013-as költségvetés makrogazdasági pályáját tartjuk” – fogalmazott a miniszter, aki hozzátette, hogy a megállapodásra akkor is lesz lehetőség, ha az esetleg érinti valamilyen módon a 2013-as költségvetést.
CSR
FACEBOOK
RSS














65 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
Hozzászólók szűrése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Minek ha ilyen sokat lehet rajta nyerni:
http://mno.hu/ahirtvhirei/3000..
Indirekt úton minden, mindennel összefüg!
Már tényleg semmin sem csodálkozok!
bemásoltírás----------------------------------------------------------------
A világ legrosszabb önéletrajza
2012. szeptember 10. Forrás: metro.co.uk
Hasznos: A világ legőszintébb önéletrajzába a diplomás brit férfi beleírta, hogy munkahelyén lop és lusta.
A 28 éves álláskereső filozófus, de - mint életrajzában írta - végzettségét teljesen értelmetlennek tartja. Azt sem hallgatta el, hogy korábbi állásait unalmasnak, lélekölőnek találta.
Hobbiként azt írta, hogy szereti lehunyni a szemét és azt képzelni, ő Darth Vader, a Csillagok háborújának (negatív és pozitív elegyű) hőse.
Ami a lopásokat illeti, nem aranyrudak, hanem sütemények jelentik múltja eme sötét fejezetét. Lustaságán túl bevallotta azt is, hogy a pontosságot rugalmasan kezeli.
A férfi reméli, hogy brutálisan őszinte életrajza álmai állásához juttatja, ugyanakkor megjegyzi: annak a valószínűsége, hogy létezik kedvére való munka, nulla.
"Egyszerűen olyan önéletrajzot akartam írni, mely passzol rám. Úgy vélem, hogy ha valaki elolvasás után is lát bennem némi fantáziát, akkor jobb állást kaphatok, mint amilyenhez egy hagyományosan megírt életrajz révén jutnék" - idézte a férfit a brit Metro újság.
A pályázóért eddig nemigen kapkodnak a munkáltatók, bár egy reklámcég behívta interjúra. Ugyanakkor több fejvadászcégtől dühödt válaszokat kapott. Ő azonban kitart őszinte stratégiája mellett, legalábbis amíg nem fogy el a cigarettája, mert akkor majd - mondja - lehet, hogy kémiai késztetést érez normális CV írására.
Az önéletrajzot a linkre kattintva olvashatja!
"A jövő héten válaszol az IMF-nek a kormány"
Mire válaszol a kormány???
Ha igaz az ájmuf nem küldött semmit a kormánynak.
Már az MTI sem a régi csak a rizsa a sóder.
Neki bőven sok az, hogy itt szívja a Havanai szagodat.
"Én tudom értelmezni mások hozzászólásait!"
A hét vicce.
Ezt a huttingernek mondtad?
Ezt a szóke libát mindig azokhoz az ügyekhez rendelik ki, amelyekről már egyértelmű, hogy a Fidesz bebukta őket.
"Mikor valamire reagálok akkor visszaolvasom a reakció-ellenreakciót is."
Mit olvasol te el, h.huttinger? Hogy lehet a reakciót elolvasni, az ellenreakcióról már nem is szólva?
"Aki hazudik annak így szó szerint meg is írom."
Akkor minden egyes reagálásod után írj magadnak. Csak keményen, h.huttinger!
Együtt rúgtál be a huttingerrel? Nagyon fej-fej mellett haladtok a hülyeségben...
Te a feleségeid nevét is összekevered?
"Július óta nálunk a labda."
Gondold, hogy az összeset sikerült ellopnotok?
"Július óta nálunk a labda."
Ez azt jelenti, h.huttinger, hogy neked kell lépned. Miről van szó?
"kormány válasz" "jövőhéten"
Ahogy next írná: hm! Sőt: ejnye-bejnye!
Tök jó! Még kétszer nem válaszolunk és megvan az 1000 milliárd!
"A jövő héten válaszol az IMF-nek a kormány"
Akkor még van 5 nap Eurot venni!
De csak neked. Meg bekem. Meg az országnak.
Orbánnak nem!
Bejelentkezés