Steiner Pál szavaira reagálva a Belügyminiszter leszögezte: Pintér Sándor mindig is ellenezte, most is ellenzi, és ellenezni is fogja a csendőrség létrehozását.
Steiner Pál hétfőn sajtótájékoztatón provokációnak minősítette, hogy Pintér Sándor egyeztetést hívott össze a csendőrség felállításáról. Felidézte, hogy a parlament alkotmányügyi bizottságában a tárcavezető egy hónappal ezelőtti meghallgatásakor a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás felvetésére szóba került a csendőrség felállításának a kérdése. A belügyminiszter személyes megbeszélésre invitálta a témáról a jobbikos képviselőt, majd az ugyancsak hozzászóló Steiner Pált, aki tájékoztatóján azt mondta: késve kapott meghívót a tervezett egyeztetésre, de azon egyébként sem vett volna részt.
A Belügyminiszter Steiner szavaira reagálva közölte: soha nem kezdeményezett olyan megbeszélést, aminek témája a csendőrség újraalakítása lett volna. Az ezzel kapcsolatos beszélgetés célja éppen az volt, hogy a belügyminiszter mindenki előtt, részletekbe menően világossá tegye álláspontját a csendőrségről, miszerint a csendőrség létrehozását „mindig is ellenezte, most is ellenzi, és ellenezni is fogja” – tudatták. „A Belügyminisztérium ezért minden ezzel ellentétes sugalmazást, célozgatást, félremagyarázást visszautasít, és provokációnak tekint” – áll a közleményben.
A BM kitér arra is, hogy Pintér Sándor többször kinyilvánította, híve az értelmes vitának, bárkivel szemben szívesen ütközteti érveit álláspontjáról. „Steiner Pál kirohanása azért is érthetetlen, mivel ebben a kérdésben – a csendőrséget nem lehet újjászervezni Magyarországon – a belügyminiszter osztja a szocialista képviselő álláspontját” – fűzték hozzá.
CSR
FACEBOOK
RSS















7 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
Hozzászólók szűrése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
"mindig is ellenezte, most is ellenzi, és ellenezni is fogja a csendőrség létrehozását"
nehogy elrontsa a rendőrség bizniszét?
„mindig is ellenezte, most is ellenzi, és ellenezni is fogja”
...tehát ne is csodálkozzatok, ha a szocialisták szintjére süllyed a támogatottságotok. :)
""11.000 tag
A Magyar Királyi Csendőrség mindössze 11,000 tagból állott, amely a 2. világháború alatt duplájára növekedett, hogy a visszafoglalt területeken is el tudja látni a feladatait és hogy támogatást tudjon nyújtani a frontokon nagy veszteségeket szenvedett Honvédségnek is. Munkájukat békeidőben is és a háborúban is jelszavukhoz méltóan, „Hiven, Becsülettel, Vitézül” végezték.""
""48 ezerre nőtt a rendőrség létszáma
Az elmúlt időszakban háromezerrel, vagyis 48 ezerre nőtt a rendőrség létszáma, így teljesen fel van töltve az állomány - jelentette be Garamvölgyi László hétfőn Egerben.""
A keresztapáktól nem várható el, hogy szeressék a csendőrséget.
igen, tudjuk, pintér mindig is a rendcsinálás ellen volt, nem érdeke....
Bejelentkezés