Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2012. június 28. 10:45

Legszívesebben mindent bedaráltatna, amit nem ő álmodott meg, az ilyen félhomályos, furcsa zenéket játszó kocsmafélék mélye amúgy is csak rossz gondolatokat szülhet.

„»A romkocsmák félhomályában merengő állástalan diplomásokkal Dunát lehet rekeszteni« - mondta Orbán Viktor kormányfő azonnali kérdésekre válaszolva hétfőn az országgyűlés előtt. E kijelentésével egyszerre csapott oda a Budapest alternatív kultúráját a rendszerváltás óta meghatározó romkocsmáknak és a fölösleges végzettséggel állástalanként vegetáló bölcsészeknek.

Hogy a nem központból, nem baráti szívességből pozícióba került sógorok és komák által vezérelt kulturális és vendéglátó egységeket nem igazán kedveli, az régóta ismert. Orbán legszívesebben mindent bedaráltatna, amit nem ő álmodott meg, az ilyen félhomályos, furcsa zenéket játszó kocsmafélék mélye amúgy is csak rossz gondolatokat szülhet.

Az egykori párttárs, Fodor Gábor úgy emlékszik a Csak a narancs volt című ősfideszes visszaemlékezés-kötetben, hogy Orbán már a nyolcvanas évek végén sem rajongott az olyasfajta szubkultúráért, amelyet például a Kontroll Csoport vagy az Európa Kiadó vezetett elő. A pragmatikus Orbán egyszerűen nem értette a zenekarok üzeneteit, nem érezte az általuk képviselt miliőt.”

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/38100


Összesen 45 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


"...az ilyen félhomályos, furcsa zenéket játszó kocsmafélék mélye amúgy is csak rossz gondolatokat szülhet."
-------------------------------------
Méé', talán nem így van, bazdmeg??


Most a romkocsmák népe az új ellenség?

Válaszok:
Forsz | 2012. június 28. 15:17

Honnan tudja a stop.hu Bencsikéje:

„Legszívesebben mindent bedaráltatna, amit nem ő álmodott meg?”

„Az egykori párttárs, Fodor Gábor úgy emlékszik a Csak a narancs volt című ősfideszes visszaemlékezés-kötetben, hogy Orbán már a nyolcvanas évek végén sem rajongott az olyasfajta szubkultúráért, amelyet például a Kontroll Csoport vagy az Európa Kiadó vezetett elő. „

Miért lenne muszáj mindenkinek rajongani az olyasfajta szubkultúráért amiért Fodor Gábor rajongott?

Az ízlések különbözhetnek.

Ha nem rajongok egy szubkultúráért, az még nem jelenti azt, hogy bedaráltatnám.

Válaszok:
Kronikas | 2012. június 28. 11:22

Ki az isten beszélt arról, hogy rajongani KELL a romkocsmákért???


Azért vegyünk már észre valamit, amit eddig soha, senki sem ismert föl: Orbán néha ösztönösen a politikai impresszionizmus talajára téved és egy-két szavával állóvizeket kavar föl.
Ezzel a világért sem mondanám, hogy nem következetes, sőt a több évtizedes politikáját tekintve nagyon is az, de szeret meghökkenteni.
Mellesleg, inkább konzervatív, mint zavaros fejű progresszív, ami nagyon is helyén való egy csúcspolitikus esetében.

Azt pedig leszarom, hogy a romkocsmások nihilistáinak mi tetszik, meg azt is, hogy mi nem!!

Válaszok:
Kronikas | 2012. június 28. 11:27

A romkocsmákba nihilisták járnak? :-)))


Orbán képes lenne kiejteni egy "a"-t anélkül, hogy abból ne derülne ki azonnal, hogy annak milyen szörnyű negatív hatása van?


Előkészületben a romkocsma adó és a nihilista járulék? :-D


Fodor Gabika emlékezik. Egyem a szívét. Orbán semmit sem értett abból, ami Gabikának k.rvára tetszett. Már csak azt kell megnézni, hogy hol van most Gabika, és hol van Orbán.


Én azt remélem, hogy mindketten a seholban lesznek.
Együtt.
Egy kocsmában.
...vagy egy romban...


"Most a romkocsmák népe az új ellenség?"
-----------------------------------------
Nem, kiskoma. Az ellenség továbbra is a liberálbolsevik, politikai konformizmussal megvert, hazaárulásra is hajlamos nyomorultak nemzetellenes csoportja.
A romkocsmások csak a "haragszom a világra" nézetű senkik, akik a mindent fikázó életvitelük kapcsán - néha nem is tudatosan - válnak az igazi ellenség szekértolóivá.


(Orbán)"....A legszélsőségesebb neoliberális megszorító politikát vitte véghez az elmúlt 2 évben..."
-----------------------------------------
Kíváncsi vagyok, hogy bárkinek mit sikerült volna elérni egy szétbaszott gazdasággal a nyakában, amikor semmi támogatásra, semmi segítségre nem tudott számítani, sőt a háborgó tengeren, ha azt észlelték, hogy kibukkan a feje, máris igyekeztek víz alá nyomni.
Ezt adta nekünk az EU, az IMF és a Világbank.
Na, most ilyen körülmények között kellett a gazdaságot helyrerázni (nem tíz - húsz éves időtartam alatt) úgy, hogy se aranylelőhelyet, se olajmezőt ez alatt nem sikerült feltárnunk.
Te mégis, mit tudtál volna tenni seggfejkém?!

Most letornásszuk a GDP arányos hiányt az elvárt szint alá, csökken az államadósság, százezres nagyságrendűvé válik az új munkahelyek száma, nem kellett csökkenteni az állami alkalmazottak bérét és a nyugdíjakat, sőt az e.ü. alkalmazottak és a pedagógusok bére az ősszel 30-40 százalékkal emelkedik, a nyugdíjak vásárlóértéke megmarad, sőt remélhetően javul.
Te, - mindezt összehasonlítva a görög, az olasz, a spanyol és a román helyzettel - nem érzed magad nyomorultul?!


"Talán nem kokik és sallerek osztogatásával kellett volna kezdeni"
------------------------------------
Nem Orbánék kezdték. Talán még emlékszel, bár nem vagyok benne biztos, de Barrosoék voltak azok, akik 2010. nyarán elhajtották Orbánt, mikor engedményért fordult az elbaszott Bajnai-Oszkó féle költségvetési és hiánycélos ügyben az EU-hoz.


Na idefigyelj, te nyomorult gutman!
Anyámat ne vedd a szaros szádra, mert nem adtam okot erre.
Ha neked ez a stílus, hogy agyatlan baromozol, ám tegyed, de ettől csak hülyébbnek tűnsz. Pedig a valóságot elég nehéz felülmúlni.
Ne köss belém, mert ha az egyik kezemet a seggembe dugom, akkor is könnyen elküldelek a bús, büdös gutmanos picsába!
Más mondanivalóm számodra nincs. Te egy menthetetlenül elbaszott seggfej vagy és ezt már korábban is bizonyítottad.
Takarodj vissza oda, ahonnan ide evett a fene, a romba.



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó