Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2012. május 30. 18:26

Soha nem derült volna ki a magyar közvélemény előtt, hogy Nyirő nem volt fasiszta.

„1./ Ha Önök az elmúlt napokban, hetekben nem teszik meg azokat a lépéseket a világ összmagyarsága ellen, amelyeknek tanúi vagyunk, továbbra is abban a hitben élnénk, hogy az Ön országa – szakítva rövid történelmének hagyományaival – Európai országgá vált. Az Önök – Székelyudvarhely polgármestere kezdeményezésére – megkímélték a világot ettől a tévhittől, s bebizonyították, hogy hűek ahhoz a képhez, amely Önökről Moldva és Havaselve egyesítése óta kialakult Európában és a nagyvilágon. Hiszen Önök nem hívei a félrevezetésnek…

2./ Ha Ön és kormánya nem köt bele Nyirő József végakarata szerinti temetésébe, akkor milliónyi magyar állampolgárnak továbbra sem lenne fogalma arról, ki is volt az Önök magyar elvbarátai által csaknem fél évszázadon keresztül indexen tartott – egyik legnagyobb – székely-magyar író. Így Önnek és kormányának mindazok hálával tartoznak, akik ismerik, tudják és tisztelik Nyirő irodalmi munkásságát, s mindazok, akik az Önök jelen magatartása okán kíváncsian elolvassák Nyirő József írásait.

3./ Ha Ön és kormánya nem teszi meg azt a szívességet a magyarságnak, hogy Nyirő Józsefet – a székelyudvarhelyi polgármester kezdeményezésére – fasisztának nevezik, soha nem derült volna ki a magyar közvélemény előtt, hogy Nyirő nem volt fasiszta, csupán képviselői esküjéhez hű politikus, aki látva a kialakult európai helyzetet, nem volt hajlandó a szovjet megszállás alá került Magyarországot, illetve annak – Önök által jól ismert okból – töredékét elviekben sem magára hagyni.”

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/37097


22 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



Kit érdekel, hogy mit gondolnak a románok vagy a hazai ballibek Nyírőről. Nagyszerű ember és író volt. Erről még vitatkozni sincs mit.

Válaszok:
drkovax | 2012. május 30. 19:30

A nagyszerű író voltáról valóban nem (de kiürülne az irodalom, ha csak az maradhatna benne, aki embernek is makulátlan volt).

Válaszok:
heep | 2012. május 30. 19:40

Nem kötöttem egymáshoz, hogy nagyszerű író volt mert nagyszerű ember is vagy fordítva. Egyszerűen felsoroltam mint tény, hogy íróként is és emberként is nagyszerű volt, egymástól függetlenül rendelkezett ezekkel a tulajdonságokkal. Persze volt/van olyan, hogy valaki remek író és alja ember és sokkal több olyan, hogy nagyszerű ember de pocsék író.


Oszt hány idézet kell tőle, hogy elismerjétek, hogy egy büdös nagy nyilas volt? Fogalmam sincs mi szüksége van a magyar jobboldalnak arra, hogy előássa ezeket a vállalhatatlan figurákat...

Válaszok:
heep | 2012. május 30. 20:47

Ennel az embernel Mar korlatozva van az internet.Az utobbi egy hetben legalabb 5-10 antiszemita irasat ideztek mindenfele Nyiro urnak....


Nem tudom hány kell. Kezd el idézgetni (hiteles forrásokból). Szólok ha elég. Kezd mondjuk öttel.

Válaszok:
tamas222 | 2012. május 30. 21:00

Neked mi a hiteles?MNO,Kurucinfo,Barikad....


Nos tegyen ide valaki Nyírőtől egy náci szöveget.. Mert én nem ismerek ilyet.

Válaszok:
Kommentelő | 2012. május 31. 03:25

Ha Nyírő nem nyilas, akkor hogy a fenébe lehet, hogy bárhová nézek, a Nyírő Fan Club tagjai kizárólag kis nyilas pöcsökből állnak? :))

Válaszok:
luga | 2012. május 30. 23:45

Úgy nyilasozol le bárkit, te kis pöcs, hogy azt sem tudod, hogy az pontosan mit jelent. Biztos olvastad a népszavában, hogy ezt kell mondani. Gondolkozni pedig neked, egyáltalán nem kell.

Válaszok:
Kettes | 2012. május 31. 07:27

Nesze:

Nyírő így áradozott Goebbelsről: "A német ifjúságnak és népnek ez a büszkesége nemcsak nagy, hanem jó ember is, akit nemcsak kell, hanem szeretni érdemes is!"

1942. november 20-án, a Képviselőház 310. ülésén így foglalt állást: "Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel! Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztíthattak bennünket a saját hazánkban! Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie!"

Nyírőnek 1945. január 16-án, Budapest háborús szenvedéseinek heteiben elhangzott napirend előtti felszólalásából: "arra kérjük az illetékes kormánytényezőket, hogy Budapest felmentésére vonatkozó tiszteletteljes kérésünket juttassa el a szövetséges Német Birodalom Vezetőjéhez, azzal a csodálattal együtt, melyet ezúttal is kifejezésre juttatunk a német katona hősiessége iránt!"


Én ne tudnám? Nyilas az, aki 1939 óta jogfolytonosan tagja a nyilaskeresztes pártnak és ezt két élő tanúval igazolja. Komcsi ezzel szemben bárki, akinek a pofája nem tetszik neked. Jól mondom? :-))

Válaszok:
g.alattvalo | 2012. május 31. 07:29

Kettes te egy vén marha nyilas vagy, csak próbálod tagadni.
Nem tudod!


Ezek ez idézetek nagyon kevesek. Számtalan író/költő/díszpolgár van, aki Hitlert, Sztálint, Rákosit, Kádárt, Kim-Ir-Szent éltette, akár azért, mert TÉNYLEG úgy ismerte meg.
Gorkij az első, aki eszembe jut. Írt ő Leninről is szépeket, jóban is voltak, mégis azt emlegetik, hogy összeveszett Leninnel. Jóban volt Sztálinnal, a Fehér-tengeri csatorna építéséről is szépen írt, pedig az egy láger volt a javából, ráadásul csúfos kudarccal végződött a projekt.
Gorkij mégis egy teljesen vállalható orosz író, akit nem Leninhez és Sztálinhoz fűződő barátsága, és a róluk írt bérregények miatt kedvelünk.
Akinek van kedve, menjen fel a könyvtárba, és vegyen ki 1952 márciusából újságokat - Rákosi 60. szülinapja körül.

Nyíró jó író volt - ma akik szapulják, azok Rákosi és Kádár nyalásának vonalán lettek "elismert" írók, tehetség nélkül. (Az, hogy egy diktátor köszöntésére írnak valamit, az elmegy, nem akar lágerba kerülni. De hogy 2012-ben is az évtizedek óta halott diktátort nyalizzák...)

ma



Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó

{if $kampany} {$campaign.AV_Code} {/if}