Vannak jelei, hogy a dollár komoly menetelés közepén van, s talán még nincs vége erősödő trendjének.
„A dollár-index 2008 tavaszán érte el mélypontját, azóta nagy amplitúdóval ingadozott és most másfél éves csúcsra került, méghozzá úgy, hogy egy jól kiépített fordított fej-vállat láthatunk az index grafikonján, amelynek a nyakvonalához értünk el. Technikai elemzők szerint ennek áttörése további jelentős dollárerősödést vetít előre. Fundamentális oldalról pedig már hetek óta egyértelmű a helyzet: Európában masszív monetáris stimulusra lesz szükség, így a dollárral szembeni relatív monetáris kondíciók és a növekedési különbség is a dollár erősödésének irányába hat (és az euró gyengülése felé).
Ha igazam van, akkor ez további gyengülést okozhat a nyersanyagok piacán (amelyeket mind a dollár erősödése, mind a globális lassulás fenyeget) is, különösen az olaj viselkedik döglött macska módjára, ami nem is csoda: az iráni veszély miatt valószínűleg nagyon sok spekulatív vételi pozíció volt benne, és most ezek likvidálása zajlik, miközben a fundamentumok egyébként is romlanak. Nem csoda, hogy szinte semmi pattanást nem tudott bemutatni.
A nagy kérdés, hogy megáll-e elméletem, miszerint az európai problémák nemhogy rosszak, hanem jók az amerikai részvénypiacnak, hiszen további monetáris és fiskális lazítást jelent (de legalábbis a szigorítás valószínűségét csökkenti), miközben az amerikai gazdaság lassú növekedése fennmaradhat.”
CSR
FACEBOOK
RSS













7 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
Hozzászólók szűrése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Dezsőt fogok venni - ha lesz miből-:)
Az Egyesült Államok 2012. évi növekedési előrejelzése 2.4%, az euró zóna az első negyedévben csak alig úszta meg a recessziót! Ezek ismeretében nem csoda, ha az EU-tagállamok várható szánalmas idei teljesítése és a lejátszatlan görög váltság hatásait is figyelembe véve, erősödik a dollár.
Volt egy korábbi bejegyzés is a nyersanyagokról, ott is esést jósolt.
Az olajárhoz, hogy ne kergessünk álmokat:
A theoildrum.com szerint a nagy mezők ürülési rátája 5%. Ezt nem pótolja a kis mezők drágább olaja, sem másféle innováció. Az olajár addig esik, amíg a világgazdaság be nem indul. Aztán az olajár emelkedik, és a világgazdaság újra visszaesik, és így tovább, de egyre magasabb árszinten.
évente 5%
Egyébként pálinka az igazi kemény valuta.
Főzzétek, tároljátok, meg ne igyátok!
Igyatok sört, azt is lehet már főzni!
Akinek szőleje van, bort is tud csinálni a családnak, csak az nem olyan hirtelenkész.
Bejelentkezés