A tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter szerint az előfeltételek teljesítésének köszönhetően az előkészítésnél gyorsabb, a nyár elején-közepén elinduló tárgyalásra számít az IMF-fel és az EU-val.
Az előfeltételek teljesítésének köszönhetően az előkészítésnél gyorsabb, a nyár elején-közepén elinduló tárgyalásra számít az IMF-fel és az EU-val Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki június 1-től tárca nélküli miniszterként vezeti a tárgyalásokat. A politikus az M1 Az Este című műsorában azt is kifejtette: bár a gazdaság jelentős javulására nem lehet számítani a következő fél-egy évben sem, az év második felében a német konjunktúrának köszönhetően erősödhet a magyar gazdaság teljesítménye is.
Varga megismételte: a magyar kormány érdeke, hogy minél hamarabb megállapodjon a hitelről a nemzetközi szervezetekkel, és továbbra is az a célja, hogy elővigyázatossági hitelmegállapodást kössön. Elsősorban biztonsági hálóra van szüksége az országnak, ahhoz, hogy a piacról finanszírozhassa magát – mondta.
Hozzátette, hogy a magyar kormánynak nincsenek feltételei, de a piac által elvárt 15 milliárd eurós három éves futamidejű megállapodás elfogadható a kabinet számára is. A gazdasági csúcstárca szétbontását sajtótalálgatásnak nevezte. úgy vélte: az önálló Pénzügyminisztériumnak van szerepe egy kormányon belül, így elkülönülhet a fiskális politika és a gazdaságfejlesztés. De – tette hozzá – a gazdaság jelenlegi helyzetét nem ennek hiánya okozza. Hozzátette: az elmúlt két évben nagy munkát végzett a Nemzetgazdasági Minisztérium, ebből kell kihozni azt a többletet, amely a gazdasági növekedés beindításához kell.
CSR
FACEBOOK
RSS














8 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
Hozzászólók szűrése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
a Fitch Ratings által vizsgált tíz közép-kelet-európai EU-tagország közül az idén nyolcnak a gazdasága növekszik, Csehországban a GDP-érték stagnál, Magyarországon pedig 0,5 százalékkal visszaesik.
"...a magyar kormánynak nincsenek feltételei..."
Bármit megteszek, csak a miniszterelnöki székem maradjon!
A magyarok teljes kifosztása érdekében még az ingatlanadót is bevezetjük.
remélem, hogy a szabadságharcosok a megállapodásig még legalább kétszer elzavarják az IMF küldöttséget.
most mi a bajod? nem megmondta a kedves vezető, hogy nagyarányú adócsökkentés kell a gazdaság beindításához?
Sajnos még mindig nem tudjuk melyik év nyara elején indulnak a tárgyalások...
A Fellegi-Varga személycsere csak az időhúzás egy mozzanata. Szegény Misi, most fogja elveszíteni a szakmai tekintélyének, szavahihetőségének a maradékát is.
Időhúzás, remélhetőleg.
Orbánék okosak,
bármire önt is bármit
Péter Dániel Cohn Bendit.
Bejelentkezés