Magyarországon az érdemi ellenzéki politizálás a pólóértékesítéssel meg a véget nem érő szónoklatokkal ki is merül.
„»A medgyesegyháziak szerették volna mindezt elmondani a Szolidaritás Mozgalom péntek este a helyi Hegedűs étteremben tartott lakossági fórumán, de nem volt rá alkalmuk. Kónya Péter és társai másfél órát beszéltek az Orbán-rendszer fasizmusáról, arról, hogy a választáson kivel működnek együtt és kivel nem, kérték, hogy 1500 forintért vegyenek pólót és támogassák a mozgalmat – de azt eszükbe sem jutott megkérdezni, hogy a helyieknek mi a problémájuk.«
Ez az idézet az egyik leghitelesebb magyar újságíró, Tanács István múlt szombati riportjából való, s nagyjából benne van, hogy miért nem járok már régóta ellenzéki fórumokra és tüntetésekre. Mert nagyjából mindenütt ez van. Világnagy okosságok hangoznak el, egyik ellenzéki politikus jobban odamond, mint a másik, csak közben lerí róluk, hogy éppen a hivatásuk tárgya zavarja őket a legjobban: a nagyközönség az eléggé unalmas nyavalyáival.
Nem mintha ez annyira meglepő volna, csak épp azt nem értem, hogy ha egy vezetőség pólót akar eladni, miért utazik Medgyesegyházára, miért nem hirdet a Vaterán, mint ahogyan az Orbán-rendszerről szóló téziseit is minden további nélkül közli bármelyik ellenzéki lap, kár ezzel távoli falvak lakóit terhelni. Akik egyébként még mindig abban a naivitásban élnek, hogy azért jönnek el hozzájuk politikai vezetők, mert kíváncsiak az életükre, már csak azért is, mert egy rendszer igazi arcát mindig a helybéliek bajai tükrözik leginkább. (...)
Ez csak azért lehet fontos, mert nem is olyan régen Kónya Péterben még sokan a magyar Lech Walesát látták, a Szolidaritásban pedig a jövő letéteményesét; hát ez lett belőle, és ez rosszabb, mint a nemzeti konzultáció.”
CSR
FACEBOOK
RSS













31 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
Hozzászólók szűrése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Sose hittem volna, hogy valaha egyet fogok érteni Megyesivel bármiben, de ez a kórleírás nagyon találó. Ő persze abból az indulatból fakadóan ír, amely várja a kompetens baloldal megjelenését, nekem nem hiányzik, mert nem látok rá esélyt ezekkel a figurákkal.
Alakul százféle virtuális csoport, tüntetnek egyet, sajtótájékoztatót tartanak, aztán mint aki jól végezte dolgát, hazamennek.
Így könnyű lesz a Fidesznek 2014-ben is.
Aki azt látta benne arról meg van a véleményem.Kinőttünk már abból a korból.Téged is már csak a család szeret,de az sem az írásaidért.
Gondolkodtam, hogy Plusz vagy Mínusz.
Tudod, Gusztikám, azért mínusz, mert bár egyszer az életben megvilágosodtál, de holnaptól ugyanazzal a vehemenciával, ahogy eddig is tetted, te is beállsz abba a sorba, amit így jellemeztél:
"Világnagy okosságok hangoznak el, egyik ellenzéki politikus jobban odamond, mint a másik,..."
Cseréld ki az "ellenzéki politikust" médiaszakmunkásra és máris magadra ismerhetsz!
Igaza lehet. Üdv
Ezt megmondta már az a borsodi fazon is, aki a télen menetelt. Vagyis rájött, hogy a zsék ott is tojtak a magyarok fejére.
Kónya Pétert, felbukkanása óta Gyurcsány-szintű ellenszenvvel látom.
Schiffer pl egy szem standdal ki mert állni a nyílt utcára Vecsésen, hogy beszélgessen az emberekkel, erre jött 15 jobbikos és szétrúgta a standot.
Lehet pont ezért nem mernek egyesek kiállni, mert ennek bizony vannak kockázatai. Le merném fogadni, hogy Lendvai anyu pl 10 percet sem bírna az állampolgárok össztüzében.
És ez lesz a polón?
http://fun7.blog.hu/2011/12/28..
"nem is olyan régen Kónya Péterben még sokan a magyar Lech Walesát látták"
Legfeljebb te, hülye Gusztika.
De ne szomorkodj, lesz ez még rosszabb is nektek.
Nem valószínű. Tetvek nem öngyilkolásszák magukat.
Bár egy kis génmanipulálással...
Talán az ábécéskönyvet venné elő előbb(Árok dettó-kettó(rímkedv)!).Milyen önbizalma van néhány "hazánkfiának"!
Viszont Megyesi uramnak lett volna vagy 25 éve arra,hogy...
Lehet lájkolni... de minek?
:)
Ez a Kónya mondta, hogy ".DIDÉJ.. partra száll..."?
Magyarul: síkra száll...
"...egy komplett rabszolgatartó rendszer kiépülése 2012-ben..."
Én a magam részéről köszönöm, hogy kimondta, leírta.
A Kónya nagyapa mszpmp -tag.Az apjakatonatiszt-mszmp -tag.A Lajos nagybátyja azEgri Kiszbizotság első embere,majd aGyöngyösi-mszmp elsőtitkára.Az Árpi nagybácsi Kisztitkár Noszvajon, majd Gyönngyösön.EZ A KÓNYA CSaLÁd.
Szép családfa. Csupa független, elkötelezetlen ember.
A Csótánnyal leparolázhatna mind.
Mi abban az élmény, hogy ha itt valakinek előkerül a neve, akkor azt azonnal "fel kell akasztani" a családfájára?
Te viszont felhatalmazást kaptál, hogy hülye legyél.
Élsz is a jogoddal !
Ja, és csókold meg Feri barátod bal heréjét !
Főnök! Fogja be az ostoba pofáját, mert a kínzócölöpön végzi!
A maga törzse totemállata a csótány?
Uff!
Bejelentkezés