Áder János (lehetetlen) küldetése

2012. május 11. 11:43

Balogh Ákos Gergely
Mandiner

Áder mindig önálló szereplő volt a Fideszben, teljes tévedés Orbán-vazallusként elkönyvelni.

Orbán vazallusa. Marionettbábu. Fidesz-lojalista. Áder János jelölésének és megválasztásának fogadtatása a nemzetközi sajtóban jól mutatja, milyen nehéz helyzetből indul a hivatalát tegnap megkezdő fideszes politikus elnöki pályafutása. 

Áder számos dologban különbözik elődeitől. Először is: sokkal fiatalabb. Göncz Árpád 68, Mádl Ferenc 69, Sólyom László 63, Schmitt Pál 68 éves korában lépett hivatalba. Áder 53 éves. Míg elődeinél egyértelmű volt, hogy az elnöki megbízatás addigi (politikai) pályájuk betetőzése, lezárása, addig Áder még öt év múlva is messze lesz a nyugdíjkorhatártól. Mivel korábban fel sem merült a kérdés, így nincsenek kapaszkodóink: van-e az elnöki megbízatás után visszaút a napi politikába?

Lényeges különbség az is, hogy Áder mögött nem áll jelentős teljesítmény a politikán kívüli világból, míg elődeit komoly tudományos vagy éppen sportkarrierjük is hitelesítette. Bár szerintünk a politikai teljesítmény is elismerésre méltó és egyáltalán nem másodrangú, tudjuk, hogy a szélesebb közvélemény ezt egészen-egészen másként látja, a pártpolitikus terminus közel annyi megvetést hordoz, mint az uzsorás vagy a szakszervezetis. Pedig elődei közül Göncz Árpád is pártpolitikus volt, még ha ez kevésbé is maradt meg róla a köztudatban: az SZDSZ Országos Tanácsából került 1990-ben előbb az Országgyűlésbe, aztán az Országgyűlés elnöki posztjára, végül a köztársasági elnöki székbe. Elnöki pályája sem mondható éppen pártatlannak. Kemény, aktív és erős elnökként lépett fel, amikor a jobboldal kormányzott, és sokkal megengedőbben, rugalmasabban, amikor a bal-. Göncz szinte az volt a Horn-kormánynak, mint Schmitt Pál a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (de mennyivel jobb PR-ral!): ha nem is motorja, de semmiképpen sem féke/ellensúlya a kormányzásnak. Ahogy Szomszéd Orsolya dolgozata szépen megmutatja számokkal is: míg az MDF-kormány idején Göncz hét alkalommal élt vétójogával kinevezési, személyi kérdésekben, addig a Horn-kormány idején egyszer sem. Az MDF-kormány idejében hét, az Orbán-kormány alatt egy törvényt küldött alkotmánybírósági normakontrollra (igaz, utóbbit a kormány kérésére) – az MSZP-SZDSZ kormányzása idején egyet sem (azaz tucatszám írt alá később alkotmányellenesnek bizonyult jogszabályokat ebben a ciklusban). A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy Horn kormányzása alatt viszont kétszer politikai vétóval élt, azaz törvényt küldött vissza újratárgyalásra az Országgyűlésnek.

Göncz példája azt mutatja ugyan, hogy lehet valaki sikeres, szép emlékű elnök pártos előzmények után is, de azt is látni kell, hogy Áder sokkal hosszabb időt töltött el fideszes politikusként, mint Göncz SZDSZ-esként. Ráadásul olyan helyzetben került a Sándor-palotába, amikor a Fidesz Európában valóban párját ritkító módon szinte minden jelentős közhatalmi pozícióban saját emberét tudhatja, ami az ő kinevezésének indíttatását illetően is érthető kételyeket ébreszt.

A sors iróniája, hogy mindezek ellenére Áderben megvan a lehetőség, hogy a mértéket tartani nem nagyon tudó (és nem is akaró) kétharmad lelkiismerete, önkontrollja legyen, hogy megálljt parancsoljon, amikor a példátlan felhatalmazástól megrészegült párttársai éppen rossz irányba rángatják az ország gyeplőjét. Mert megtehetik.

Áder ugyanis mindig önálló szereplő volt a Fideszben, teljes tévedés Orbán-vazallusként elkönyvelni. Ezt mi sem mutatja jobban, mint Horváth Zsolt klasszikussá vált, Schmidt Mária ante portas? című (és A nagytőke egyes köreivel szövetkeznek Orbán Viktor politikai ellenfelei alcímű) publicisztikája 2007-ből, melyben a neves szerző Ádert nevezi meg a szerveződő új jobboldali párt vezetőjeként: „A beindult szervezés ellenére az új párt elnökének kilétét még homály fedi. A bennfentesek a korábbi frakcióvezetőt, Áder Jánost nevezték meg, aki még általuk sem ismert feltételekhez köti esetleges szerepvállalását.”

A megválasztásakor, illetve a beiktatásakor mondott beszédéből hiányzott a jól ismert fideszes elbizakodottság, és a Schmitt-stáb gyors felmentéséből is sejthető, hogy nem közvetlen elődje útját akarja járni. Ezek azonban egyelőre nem többek biztató előjeleknél. Hogy valójában milyen köztársasági elnök lesz a csornai politikusból, az majd az éles helyzetekben, a konfliktusok során fog eldőlni. Várható, hogy nem egy esetben lesz rajta komoly ellenzéki, esetleg nemzetközi nyomás, és ahhoz sem kell különösebb jóstehetség, hogy a baráti tűzből is kijut majd az elnöknek, ha úgy van.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/36448