A libertárius Cato Intézet egyik elemzője a The Wall Street Journal európai kiadásában figyelmeztet: a közép- és kelet-európai térség politikai vezetőinek mérlegelnie kellene az EU-tagság hasznait és költségeit. Marian L. Tupy szerint a régióban csak „Magyarország kötözködő miniszterelnöke” beszél nemzeti érdekről.
A közép- és kelet-európai térég vezetőinek nem kellene figyelmen kívül hagyniuk az EU-tagság növekvő árát - írta a The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap európai kiadásának hétfői számában megjelent véleménycikkében Marian L. Tupy, az erőteljesen szabadelvű szemléletű, washingtoni székhelyű Cato Intézet politikai elemzője.
Megállapította, hogy a térség vezetői „Magyarország kötözködő miniszterelnöke kivételével” nem nagyon beszélnek a nemzeti érdekekről az európai projekttel összefüggésben. Felhívta a figyelmet arra, hogy a globális vámcsökkentések fényében egyre csökken az Európán belüli szabadkereskedelem jelentősége, miközben - Patrick Messerlin francia közgazdász szerint - a nem-EU országokkal szembeni kereskedelmi protekcionizmus az évi GDP 5-7 százalékába kerül Európának.
A szerző szerint az EU mezőgazdasági támogatási politikája kezdettől fogva költséges és pazarló, továbbá hátrányos a közép- és kelet-európai gazdákra. A különböző területek uniós szabályozása - tette hozzá - az Európai Bizottság számításai szerint is évi 600 milliárd eurós költséget jelent. Példaként erre azt hozta fel, hogy az alacsony jövedelmű Bulgáriának 2020-ig a többi taggal együtt 16 százalékra kell emelnie a költséges megújuló energiaforrások részarányát a villamosenergia-felhasználáson belül.
A WSJ cikke szerint ha levonjuk a tagállamok befizetéseit a juttatásokból – utóbbiba beleértve a kohéziós alapokat és a mezőgazdasági támogatást –, akkor a nettó „nyereség” évente, egy főre vetítve 2004 és 2010 között Szlovákia esetében 77 euró, Lengyelországban 102 euró, Magyarországon 115 euró volt. Az EU – írta a Cato Intézet elemzője - nem olyan sikeres és áldásos, mint ahogy azt a brüsszeli politikai elit állítja. Szerinte a közép- és kelet-európai térség vezetőinek engedniük kellene az idealizmusukból.
CSR
FACEBOOK
RSS















60 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
Hozzászólók szűrése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
A Jobbik már megint fején találta a szöget!
Régóta szorgalmazzák hogy vessünk számot mennyi a bevételünk, és ráfordításunk az únióra.
Érdekes hogy a kormánypártok ódzkodnak egy ilyen felmérés készítésétől, egy külföldi lapnak kell erre a problémára rávilágítania.
Teljesen jogos gondolatmenet. Tegyük hozzá, hogy egyes felmérések szerint a "nettó befizető" Németország minden, az Unióra szánt 100 euróból különböző gazdasági csatornákon 115 eurót kap vissza.
Még ha nem is lépünk ki, ha leszámolunk az "EU mindenáron" doktrínával, és úgy ülünk le tárgyalni, hogy "nézzétek srácok, nekünk ez akkor éri meg, ha" (és itt jön egy kisebb felsorolás), akkor már szebb lesz a leányzó fekvése.
Pontosan. Van valami egészen ördögi háttérszellemiség ebben az egész eu-s baromságban, gondolom nem véletlenül alkották meg az anunakik annak idején. A mindenki számára vállalható emberi jogok álarca mögött ott figyel az éppen ellenkező szándék, az emberi jogaitól megfosztott, cselekvésre képtelen massza, aki jó fogyasztóként eltartja az egészet működtetőket. Beszédes példa, hogy míg az eu kisebbségügyi vezetőjének nincs véleménye, jogköre sőt mitöbb szándéka egy unios tagállam nyíltan faj- és emberiségellenes törvényeire (szlovák nyelvtörvény, állampolgársági törvény, benes dekrétumok, stb), addig egy országot képes ellehetetleníteni, állampolgárait pénzügyi szerencsevadászoknak kiszolgáltatni egy bankvezető fizetésének ürügyén. (külön megérne egy misét, hogy mitől magyar nemzeti bank a neve ezen jeles intézménynek, lévén semmi magyar és semmi nemzeti jelleg nincs benne).
Nekem úgy tűnik, hogy a totális elhülyítés olyan fokán állunk, ahol már minden az ellenkezőjét jelenti valós tartalmának, így a bábeli zűrzavar csak egy szándékosan megkomponált folyamat megvalósulása.
Egyáltalán nekem gyanús minden szervezet aminek a nevében unió van, a zászlaján csillag...
Mi van fater, számolja a vörös egereket a plafonon?
Azért a kannás vedelésének is van haszna. Már úgy számol, mint egy zsebszámológép, amiben lemerült az elem.
És kb fejenként 5000-6500 euro költség, hogy ezekben az államokban a bezáratott és leépített gyárakból, üzemekből munkanélkülivé vált milliókat eltartsák a még dolgozók fogyatkozó munkásai. Az eu-s integráció nagy német és francia cégei ugyanis a társadalmi költségekbe már nem szeretnek beszállni csak ezt fater nem érti a hümmögés mellett, a munkásőr üléseken erről nem szeretnek beszélni a terv véghezvivői.
Az amerikaiak szeretnék bomlasztani az uniót, ezt eddig is tudtuk. Van olyan politikai erő Magyarországon, máshol is, amelyik az EU-ből való kilépést szorgalmazza. A megoldás egyszerű: meg kell győzni erről a többséget, aztán próbálják ki.
Valójában - szinte - érthetetlen számomra ez az egész vajúdás... Az EU méreténél fogva, megfelelő menedzseléssel egy tökéletes, önellátásra képes gazdasági egységet képezhetne meghagyva a nemzetállamok szuverenitását is. Ehhez képest megint egy-két nagyhatalmi csoportosulás megalomán elképzelései mentén "GLOBALIZÁLÓDNAK". Technikailag sajnos van is lehetőség rá. De megint úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyják az emberi tényezőt.
Most, hogy már nyilvánvaló a dollár mögötti fedezet nem léte, az ebben leginkább sáros hatalmi körök - akik már az EU-t is irányítják - figyelemelterelő manőverként elkezdik az EU-t bontani, hogy egy még nagyobb, egységesített globális pénzrendszert erőltessenek a szépen kitenyésztett konzumdroid, adófizető társadalmakra.
Ha így lesz - és van rá sansz - tényleg elgondolkodtató, hogy van-e értelme tagnak maradni.
" így a bábeli zűrzavar..."
Nevezhetjük nyugodtan bázeli zűrzavarnak. :)
Örülök, hogy a jó Egyesült Államok aggódik értünk, kelet-európaiakért.
Kicsit gyanús, hogy a folyamatos WTF, akarom mondani WTO egyezkedések közben lett ennyire együttérző irányunkban. (Divide et impera)
Mondhatnánk, hogy az EJU megvezetett bennünket, és valószínű, hogy így is volt. Leromboltuk iparunkat, mezőgazdaságunkat, válogatás nélkül! (Divide et impera)
De az igazán bosszantó, hogy még átverniük sem kellett, elintéztük azt mi magunk, önkéntesen!
Hölgyek/Urak!
Emelje fel a kezét az a valaki, (úgysem látom innen, a gépem mellől), aki csápolt anno a hordószónoknak!
Főkisgazdánk azt állította, hogy a felvirágzó vidéki kisgazdaság majd felszívja az ipari munkanélküliek tömegeit.
Hogy a kolhozokat meg kell szüntetni, komminista csökevény, stb., stb. (Divide et impera)
Érzelmi lózungokkal akkor is, ma is meg lehet vezetni a kispolgárok többségét. Pfuj, kommunisták, pfuj fasiszták, pfuj kapitalisták, pfuj cigók, stb.! (Divide et impera)
Már akkor betegre röhögtem magam!
Aki kicsit is átlátta, mekkora valótlanságot állít ez a jogászi műparaszt, kínjában vigyorgott. Mert a tömegnek ugyan hiába magyarázta bárki is, hogy ez hülyeség, az ilyen egyszerű jelszavakkal (Pl.: Négy láb jó, két láb rossz!:) ma is precízen lehet manipulálni.
Úgyhogy ki kellene találnunk, hogyan tovább.
Ha Ön azt hiszi, hogy az EU-nak kis hazánkra nézve ez az egy vetülete létezik financiálisan, akkor Ön meglehetősen rosszul informált. Mindent egybevetve sokkal több pénz áramlik ki az országból az EU-ba, mint fordítva.
Tényleg jó üzlet.
Főkisgazdánknak még igaza is lehet, ha tényleg dől a jelenlegi pénzügyi rendszer - szerintem erre blaziroznak - mert, ha már ezt a szart sem éri a pénzünk, azért akkor is jó lenne enni valamit...
Nem tisztem elmagyarázni magának, hogy miért röhejes és ugyanakkor mérhetetlenül szomorú ennek a mondatnak a monoton ismételgetése. Tudja, ha a betörő magánál felejti a sapkáját a ház kifosztása után (vagy hogy még egyértelműbb legyek fater: az erőszakoló az aktus után magában felejti az óvszerét), azt nem lehet nyereségnek elkönyvelni. Vagy csak a libsi oldalon.
Az ég szerelmére, ne csak a felszínt nézegesse! Arra épp elég a blikk és más hasonlóan mély tartalmú lapok szemlézése. A történelem folyása nem csak abból áll, ami látszik, néhány önkényesen kiragadott számból, hanem hogy mindeközben mi történik a megfigyelt népességgel. Na látja, eu ide vagy oda, nincs egyetlen egy számunk sem ami ezt sikertörténetként mutathatná be. Minden halódik, egyre kevesebb gyerek születik, a családok felbomlanak, a fiatalok külföldre távoznak, a hazai cégek bezárnak, és figyeljen fater, mindezt a szakértő csapat útmutatása és felügyelete mellett és szerint.
Tényleg mondjam vagy megérzi egyszer mikor kell elhallgatni. Hm?
Bocs, haver, de ilyen az élet! Az adottságokkal kell jól sáfárkodni, nem azzal foglalkozni, hogy ennek nem így kéne lennie... Sose voltak egyenlőek az erőviszonyok!
"Van valami egészen ördögi háttérszellemiség ebben az egész eu-s baromságban, gondolom nem véletlenül alkották meg az anunakik annak idején."
Bizony jól látod a dolgokat! A 30 év alatt lezajlott két világháború után egységbe akarták kovácsolni Európát, hogy ne legyen többé háború a kontinensen, és a vitáikat békés úton rendezzék a tagállamok...
"Minden halódik, egyre kevesebb gyerek születik, a családok felbomlanak, a fiatalok külföldre távoznak, a hazai cégek bezárnak, és figyeljen fater, mindezt a szakértő csapat útmutatása és felügyelete mellett és szerint."
Az hogy a dolgok itthon rossz irányba mennek az egy dolog, az hogy ebben mennyire az EU a felelős, az egy másik.
Akik a "bezárt" magyar gyárakat sajnáljak, gondolkodjanak el azon, hogy a Videoton, Orion, Ganz, Ikarus mennyire volt világszinten versenyképes a KGST felbomlása után. Azok a gyárak, akik a helyükre jöttek a 90-es években, pl Audi, Nokia részben mar a közelgő EU belépés ígérete miatt települtek be, ez például egy pénzben nehezen kifejezhető, de nagyon is reális nyeresége a csatlakozásnak.
Nem véletlen hogy Törökország, Szerbia, Albánia is mindbe szeretne lépni..
Az pedig hogy az USA, az oroszok, a kínaiak vagy Irán (magyar hangja a Jobbik) az EU-t szeretné bomlasztani, érthető és magában is az EU sikerének a jele.
Kedves Eu fetisiszták! Látom óriási az egyetértés, hogy mennyire jó eu tagnak lenni. Nyilván a tyúk és a tojás problémájánál is a fele az egyiket tartja a másik előzményének, okának, értelmének, így legitim elképzelésetek, hogy jó az eu. A kérdés csak az, hogy kinek.
Mivel nem akarok túl elvont dolgokkal terhelni benneteket, esetleg régmúltból idehozakodni magyar példákkal, látom érteni nem akarjátok a folyamatokat. Jó nektek a blikkes sztori, hát legyen. Javaslom, hogy értő szemeteket vessétek az előttünk zajló újabb eu bekerítési hadműveletnek, aztán mindenki vonja le a tanulságokat. Most történetesen a horvátok közelgő belépésére szeretném irányítani a figyelmeteket.
Képzeljétek a horvátok is ide akartak csatlakozni. Vagy legalábbis néhány vezetőjük érdeke ezt kívánta. Ezért aztán a méltán híres horvát hajógyártásukat a már unalomig megismert, "nem elég hatékony", "drága a fenntartása", "versenyellenes a hajógyáraknak juttatott állami támogatás", stb liberális indokoknál fogva amolyan csatlakozási feltételként leépítik. Kész, vége, ennyi volt. A világ első tíz hajóépítő nemzete az eu csatlakozás okán bezárja állami hajógyárait, hiszen ezt "kéri" az eu. A horvátok pedig nem ilyen akadékoskodó nemzetieskedők mint az orbán, belementek. Volt is magyarázat, évente 1 milliárd kunát emésztett fel az ágazat dotációja, ilyet pedig kelet-európában kormánynak tilos tennie! Ez versenytorzító, meg antidemokratikus, meg mittommimég, de a lényeg az, hogy itt keleten, mucsaividéken tilos. Igaz, hogy 120-150.000 ember él ebből az ágazatból, a teljes beszállítói vertikum, a gépipar, a vasfeldolgozás, stb. alkalmazottjaként és most mind munkanélküliek lesznek. Igaz, hogy évente adók és járulékok formájában nagyjából 12-13 milliárd kuna áramlott vissza a horvát kormánynak, ez most kiesik. Piha, kit érdekel, hisz az eu majd fejente és évente ad 53 eurot és kész, ugye zselé, RedMAx, next és a többi szakértő.
Helyette majd a hatékony német és dán hajóépítők fogják a horvát állami tendereken megnyeri a hajógyártást és ezzel elszívni a horvát "támgoatásokat". Pár évig még majd elprünytögnek ezek a cégek, aztán jól felrobbantják a gyárakat az új tulajdonosaik és behintik sóval. Aztán a horvátok ha szólni mernek, hogy nincs pénzük a segélyekre, jól kiröhögik őket, meg az égik emelik a cds felárukat....
Ti meg csak örömködjetek a 70 euros támogatásnak (amit saját cégeikkel vissza is vittek rég)
Bonyolultak ezek az ügyek. Még több tízéves tapasztalattal rendelkező, az EU versenyképességével - vagy akár kifejezetten az uniós versenypolitikával foglalkozó közgazdászok is vitatkoznak. A legjobb tanácsom, hogy ne képzeljük magunkról, hogy értjük, pontosan mi és miért is történik. A versenyiacokon károsnak minősített állami támogatások tiltásának mindi is volt értelme - lehetnek persze esetek, amikor nemcsak egy régió vagy tagállam, hanem az EU érdeke is lehetne a kibúvás. De akkor ott van, hogy ha egyszer megengedik, akkor a szabály gyakorlatilag megszűnik létezni.
Na idefigyelj nagyokos:
A horvát hajóipar, a magyar KGST-alapú iparhoz hasonlóan elavult technológiával termelt a szovjet piacra és masszívan vesztességessé vált a Szu összeomlása után.
Az EU, a többi EU tagországhoz hasonlóan, ahol átstrukturáltak a hajóipart, azt kéri, hogy a horvátok szervezzék at hatékonyabbra a hajógyártást az állami támogatás helyett.
Ezt nem a Blikkből tudom, hanem a New York Times-ból. Te honnan meríted az összeesküvéselméletet?
http://www.nytimes.com/2008/05..
Nem is tudtam, hogy jobbos vagyok... Folyton az adok-kapok számokat hiányolom az Unióval kapcsolatban. De sajnos nem ilyen egyszerü ez a számadás. Hogy lehet figyelembe venni pld.azt a hasznot amit német cégek Magyarországról valamilyen adóparadicsomba juttattak? Vagy ki tudja, hogy mennyi uniós juttatás tünt és tünik el privát zsebekben idöközben Magyarországon?
A német cégek már az EU tagság előtt is itt voltak. Az, hogy túl sokat szívnak ki Magyarországról, az nem az EU hibája, hanem Magyarországé. Akkor is ezt tennék, ha nem lennénk tagok, sőt! A fő okok a gyenge privatizációs szerződések, a korrupt állam és képzetlen köztisztviselők, a gyenge verseny, a gyenge piacfelügyelet, a jogbizonytalanság, az általános országkockázat, a további beruházási lehetőségek hiánya (vállalkozásonként eltérhetnek ezek). Egyik sem az EU léte vagy nem léte, Magyarország tagsága vagy kívülállása eredménye.
Némi közvetett köze van csak a túlzott mértékű profitrepatriálásnak az EU-hoz - ti. nem jöttek volna ennyien, ha nem tudták volna, hogy majd csatlakozunk.
Miben lehet igaza?
Ha kifejtenéd bővebben!
Ezt a "blazirozást" rengetegen rontják el, próbáljuk már meg helyesen leírni.
Kíváncsi vagyok egy tételes, és megbízható kimutatásra. Olyanra akár, ami a "nem egyértelmű" tételeket is bemutatja.
Elérhető valahol?
Ha nem, meg tudjuk csinálni?
Egyre jobban érthető Orbán elleni és ezáltal magyarország elleni támadás sorozat. Ha valaki jobban belegondol, akkor nem is az eu az aki ebben a főbünös, hanem az euban müködő bürokraták és némely vezető akit bizonyos globális pénzügyi és befektetői körök lobbik bevittek az utcájukba és ezt lényegileg az USA érdekeit szolgálta.
Orbán, mikor fellépett a Strong Europa szlogenjével és felvázolta a világ gazdasági gazdasági pénzügyi átrendeződését akkor europa erősítéséért replikázott és hivta fel a figyelmet, ami a nagyokos felsöbbrendő eus vezetök és intézmények félreértettek és félrekezeltek.
Gondolom, hogy kezd leesni nekik is a tantusz két évükbe került és nagyon sokba került mindez a kontinensnek. Orbán birálta a döntéshozok lassuságát, töketlenségét és elutasítását az új megoldásoknak, amit az új helyzet megkiván.
Mi felvállaltuk, vagyis a kormány a 2/3 os többségével, ami miatt nemhogy tiszteletet vivott ki a jobbközép oldal, hanem pont az ellenkezőjét, gyanakvást ami irigykedéssel és értettlenkedéssel. Nem fogták fel, hogy ez lehetőséget és utat is mutatott az eu számára amit hiuságból nem voltak hajlandok tudomásul venni.
Ez azért volt hiba, mert ezzel europa is elvesztegetett sok ídőt a valódi cselekvés helyett álproblémával foglalkoztak. Eközben magyar kormány tette a dolgát és nem igen hagyta magát eltériteni az eredeti céljától, építgette kapcsolatai, meghozta azokat intézkedéseit amely átszabta a magyar gazdasági pénzügyi arculatát a lehetőségein belül.
Az euroövezet és országai meg egyre mélyebben dagonyáznak és olyan dolgokkal foglalkoznak amik nem segitenek inkább mélyebbre taszatják őket az USA kina és az arab világgal valamint a feltörekvő oroszokkal és euroázsíai térséggel szemben.
Mostanra vált világossá, hogy Orbán viziója a középkeleteuropai térséggel és a balánnal való bövitéssel, valamint az eun kivüli gazdasági kapcsolatainak bövitésével az union belül egy feltörekvő gazdasági motor szerepét tudja játszani, valamint ezáltal megszünteti azt a szoros gazdasági pénzügyi függését is, ami a rendszerváltáskor, majd a csatlakozáskor, mint egy lánc és bilincsként müködött.
Ha eszük van és ennek jelei látszanak az utolsó döntésnél és 180 fokos fordulatból hazánkkal szemben nem ellenséget, hanem szövetségest látnak a térségben és nem gáncsolják, hanem elfogatdják a Statusqvot, amit a magyarok, mint faltörő kos tett az asztalra.
A teljes megvilágosodást a Varsoi konferencia is elősegitette, s van min morfondiroznia a bürokratáknak és az országok vezetőinek.
Úgy látszik, hogy azért vannak gondolkodó elemzök a világban europában és azoknak az írásai jőnnek napvilágra egyre gyakrabban amit eddig a média eléggé háttérbe helyezett, vagy egyszerüen elhallgatta.
Mivel a zona országai és az öreg europa nagyobb bajban van, mint eddig kommunikálták muszály volt váltani és lassan más írányba fordulni a média világában is, mivel recseg-ropog a "nagy mü" amit europai unionak nevezünk.
Esetleg ha "véletlenül" bedől a pénzrendszer, ami sokak szerint elkerülhetetlen, akkor gyaníthatóan a túlélés záloga nem a városokba internálódott konzumdroid tömegek által létrehozott élelmiszerek lesznek.
Gondolom...
http://index.hu/gazdasag/vilag..
Előfordulhat, hogy nem így helyes...
Bocs!
Akár Orbánt szidó, akár Orbánt dicsérő véleménycikkeknek miért kell ilyen nagy jelentőséget tulajdonítani?
Többféle vélemény létezik, de majdnem mind szerint a kamatkülönbségből és a profitkivitelből + egyebekből adódóan az EU-s támogatások kb. 4-5-szöröse megy ki az országból + ugye az adósságszolgálat.
Tételes számítások nem tudom, hogy közzé lettek-e téve. Bár nem hinném, hogy pol'korrekt lenne ilyet hivatalosan közzétenni...
Az USA és az EU -közvetve, vagy közvetlenül - irányítását tekintve egy és ugyanaz...
Nem a hivatalnokokra gondoltam, bár a sok Goldman & Sachs-ot megjárt EU-ba ejtőernyőzött vezetőt figyelembevéve....
A pontos összegek az MNB adataiból kinyerhetőek. De ez nem EU-s transzfer, az EU-hoz nincs kökze. Egyszerűen a nálunk korábban (túl jó fletételek mellett) befektető tőkések járadéka. Akkor is fizetni kellene, ha nem lennénk az EU tagja.
Konkrétan kikre gondolsz?
Az EU-ban mostanában szinte minden komoly ügyben a német-francia tengely dönt: legalábbis ők győzik meg a tagállamok többségét, hogy a javaslatok mellé álljanak.
Szerinted mivel járna az, hogy Magyarország kilépne az EU-ból? Mekkora pluszköltséget jelentenének az országgal szemben emelt vámok? (Tudod a legnagyobb kereskedelmi partnereink döntő többsége EU-tag...)De ez csak egy aspektus.
Hány nyugati cég menne el az országból? Igen, kiviszik a pénzüket, de ez teljesen természetes dolog. A MOL se Pakisztánban költi el a pénzét, hanem a hazai részvényeseinek termeli a profitot... Ugyanúgy ahogy a külföldi cégek is.
Amellett, hogy a profit nagy részét kiviszik az országból, munkahelyeket teremtenek, és a multik minden dolgozójuk után rendesen befizetik a járulékokat, ami nem sok magyar vállalkozásról mondható el! Ha ők nem lennének nem tudná átvenni a helyüket egyetlen magyar vállalt sem. Pl. Audi, Mercedes stb.
A horvát példa meg a szokásos hülyeség... Ha valamit nem lehet rentábilisan működtetni, akkor hagyni kell bedőlni! (Kivéve egészségügy, oktatás.) A horvát állam ahelyett, hogy innovációs fejlesztésekre ösztönözte volna a hajógyárakat a versenyképesség fenntartása érdekében, kvázi feltétel nélküli segélyt nyújtott nekik.
Hirtelen az EKB vezetése, meg az olasz "szakértő" miniszterelnök jut eszembe és ha nem tévedek a görög pénzügyér is (ebben nem vagyok biztos). De nem kétséges, hogy az EU-s gazdaságpolitikára - ami mindenek feletti prioritás - a londoni City bankárainak nagyobb a befolyása, mint a német-francia tengelynek együttvéve, és ők is a legfelső pénzügyi körök kutyái.
Mario Draghi-ban igazad van; de Monti nem fajsúlyos. A City sem igazán, tényleg Merkel és Sarkozy mozgatják a szálakat. Látszik ez abból is, hogy olyan javaslatokat nyomnak vagy akár fogadnak el, ami a City érdekei ellen való.
Egyébként az amerikai tipusú bankrendszer és a végsősoron Dollár alapú elszámolás már önmagában mident elmond arról, hogy ki is fogja a sajtárt, amibe a világ értékeit fejik, és kik is a "fejőnők". :)
Eddig nem sok sikerrel, és nem is hajlandók érdemben lépni. Ha valódit akarnának alkotni, összefognák Európát, megváltoztatnák a bankrendszert, eltörölnék az összes adósságot és helyükre tennék a bankokat.
Na ez lenne az EU létének a valódi alapja.
Jelenleg a csalással felduzzasztott kifizethetetlen adósságterhek teszik lehetetlenné a gazdaság egészséges működését. Akik a pénzt bocsájtják ki - a központi jegybankrendszer urai - fedezetlenül, pusztán nyomdai költségen bocsájtanak ki Dollár/Euró, stb. milliárdokat kamatra + különböző derivatív pénzügyi termékeket. Az ő tulajdonukban vannak az un. hitelminősítők....
Az általuk kb ingyen előállított pénzt termékké tették, ami determinálja a rendszer fenntarthatatlanságát. Csináltak egy világraszóló pilótajátékot. Össze fog dőlni...
Nos, a pénzügyi rendzser bedőlése elképzelhető, de én nem féltem őket, mivel már néhány évvel ezelőtt "bedőltek".
Ami engem zavar, hogy a TSZ-ek, ÁG-ok anno a vidék 40%-ának munkát, jövedelmet, szóval létalapot nyújtottak.
Az ipari vállalatok a városi lakosságnak.
Miután nem tartottuk meg az életképes ipari cégeket, vagy azok életképes részeit, a mezőgazdaság pedig 4-5 főt alkalmazó ezer-több ezer hektáros "cégek" (családok, cégcsoportok, stb.) tulajdonában van, ez csak egy minimális réteg számára ad munkát.
Éhezéstől nem kell tartanod, az nem fenyeget.
A valódi baj, hogy míg pl. a 80-as években a MALÉV Svédországba meg Finnországba szállítottta a magyar málnát - csak egy példa - a 90-es években az összes ültetvényt kiirtották.
De beszélhetnénk a szombathelyi cipőgyártásról is, annak mezőgazdasági, stb. vonatkozásairól.
Mert az magas "hozzáadott értéket" termelt és termel, de már nem magyar kézben, nem az itteni alapanyagra építve, stb.
Te, ez a zsidózás annyira egy lúzer dolog..
Asszem összekeversz valakivel, vagy valamit..
Esetleg fizetett rettegőhöz van szerencsém?
Eléggé lúzer dolog...
"...az eun kivüli gazdasági kapcsolatainak bövitésével az union belül egy feltörekvő gazdasági motor szerepét tudja játszani..."
Ez alatt mit értesz?
Kifejtenéd bővebben?
Igazad van abból a szemszögből. De szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy a Forint a bevezetésekor aranyban mérhető értékének mára elvesztette 99%-át a Dollár is hasonló leértékelődésen ment keresztül, és az a pénzmennyiség ami jelenleg forgalomban van
Dollárban az a Föld bolygó jelenlegi számszerűsíthető értékének a több tízszerese. Ez a lufi még csak ereszt, de nem pukkadt ki. Maga Mr. Bernanke a FED elnöke mondta a szenátus előtt kb. 1-2 hete: "uraim, soha nem álltunk ilyen közel a teljes összeomláshoz, mint napjainkban"
Ha, mondjuk, kilépnénk az EU-ból, akkor függetleníteni tudnánka magunkat ettől a globális pénzügyi összeomlástól?
A pénzügyi/finanszírozási játékokon túl, én elsősorban a reálgazdaság megszűnésében látom a gondot.
Vagyis abban, hogy a közös (saját+EU) töketlenséggel pl. kelet-ázsiába költözött a reálgazdaság.
Ha nem lesz vmi a pénz elsődleges szerepét betöltő, közhasználatú eszköz forgalomban Magyarországon, amikor a Dollár, vagy az Euro valóban megrogyik, akkor valóban leáll a gazdaság és valódi problémák elé nézhetünk.
Szerintem. Ne legyen igazam.
Ha kilépünk, csődöt kell jelenteni, és saját pénzt bocsájtunk ki, akkor - mivel az országnak nincs arany fedezete - ugyan ennek a rendszernek kerülünk egy másik pórázára, mert aranyfedezet nélkül az új pénz ugyan olyan fedezet nélküli, mint amit most használunk, és nem konvertibilis valuta lesz.
Talán jobb lenne még az EU-n belül csődöt jelenteni oszt 1-2 év nehézség után tiszta lappal valódi fejlődés jöhetne. Erős mezőgazdasági háttérrel meg is lehetne oldani... lenne mit enni, nem kéne importfüggésben éhendögleni.
Sok nagyokos, az amcsi fafej csak bomlaszt, ti meg benyaljátok. Azt nem értem a sok jobbikos agyatlanban, hogy eu nélkül miként leszünk egy határon belül magyar testvéreinkkel. Térjetek már észre emberek, csak együtt megy... Magyar és EU szinten is. 350 millió agymosott jenki rabszolga meg 1,5 milliárd kínai ellen nem nyerhetnek pártízmilliós nemezetállamok. Össze kell fognunk!
"Az nem normális, hogy egy fejlődő Magyarország azonos feltételekkel kell versenyezzen hiperfejlett nagyhatalmakkal..."
Egyenlő feltételek?
Már az is nagy előre lépés lenne!
Hányad része a magyar gazda támogatása a nyugatinak?
"Mekkora pluszköltséget jelentenének az országgal szemben emelt vámok? "
Mekkora pluszbevételt jelentenének az országokkal szemben emelt vámok?
Ennek semmi köze a tagsághoz, ez csak egy vámtarifa megállapodás.
A gyárak meg miért mennének innét el, hiszen gyarmati bérért dolgoztatnak, ráadásul azt is a magyar állam fizeti. (támogatás!?)
"Egyre jobban érthető Orbán elleni és ezáltal magyarország elleni támadás sorozat."
Nehogy már hőst csinálj a törpekommunistából!
Éppen most rakja fel a módszerváltás óta eltelt évek kifosztására a koronát.
Ha nem hazaáruló lenne, már rég kezdeményezte volna az eu-ból a kilépést.
Az eu semmi másról nem szól, mint üzletről.
Milyen üzlet az ahol 10 egységet fizetsz és 1 -et kapsz vissza?
Olyan!
"Az pedig hogy az USA, az oroszok, a kínaiak vagy Irán (magyar hangja a Jobbik) az EU-t szeretné bomlasztani, érthető és magában is az EU sikerének a jele."
Baromi nagy eu sikereink vannak.
Még nem sikerült az 1989-es életszínvonalat sem elérnünk. Pedig azt az általad lesajnált, "bezárt" gyárakkal és a mostanra szintén "bezárt" mezőgazdasággal értük el.
Közben fizettük a másik unió fegyverkezését is.
( Te egyébként kinek vagy a "magyar hangja"? Az országot kifosztó hazaáruló bandának?)
"eu nélkül miként leszünk egy határon belül magyar testvéreinkkel."
Elvesztetted a valóságérzetedet.
A határok sajnos nem szüntek meg.
Ha megszüntek volna pl. Sopronban és tőle kicsit nyugatabbra egyformán keresne a melós.
Erről szó nincs.
Még a Benes dekrétumok is érvényben vannak, meg az összes egyébb szemétség. Mi változott?
Még nem te vagy a lehülyébb a társaságban. @nyugi még leköröz.
Húzz bele!
Egy két ilyen hozzászólás és beérheted!
Az Eu tagságunk első 5 évében, 5 milliárd Euró támogatást kaptunk fejlett-demokratikus európai testvéreinktől. Ugyanebben az első 5 évben fizettünk nekik 31 (!) milliárd Euró tagsági díjat, megkapták az ország létfontosságú iparágait (telekom,energia, közösségi szolgáltatások, stb), az ezt követő munkanélküliség és kilátástalanság miatt többen nemtek el innen mint 56-ban, elvesztettük a forint fölötti ellenőrzést...I rest my case!
Tanulj tinó:
"A befizetésekkel szemben a lehívható források állnak: 2007 és 2013 között, a hétéves költségvetési keretterv alapján hazánk részére az Európai Unió (2004-es árakon számítva) 32,8 milliárd euró értékű kötelezettségvállalást tett. Ez alatt a hét év alatt hazánknak 8,3 milliárd euró a befizetési kötelezettsége.
Magyarország jelenleg a nettó haszonélvező országok közé tartozik, ami azt jelenti, hogy nagyobb támogatásban részesül, mint amekkora összeggel hozzájárul a közös költségvetéshez. Az ún. nettó pozíció kiszámításakor figyelembe kell venni az uniós költségvetésből Magyarországnak ténylegesen kifizetendő támogatások és a költségvetésbe befizetendő magyar hozzájárulás adott évi egyenlegét.
http://www.euvonal.hu/index.ph..
Bejelentkezés