Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár elmondta: Németországban igen pozitívan értékeli a roma integrációval foglalkozó szakma a romák felzárkóztatását célzó magyar stratégiát.
Németországban igen pozitívan értékeli a roma integrációval foglalkozó szakma a romák felzárkóztatását célzó magyar stratégiát - összegezte szombaton egy nürnbergi konferencián szerzett tapasztalatait Balog Zoltán, a Közigazgatási Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Balog az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: fontos, hogy minél szélesebb körben, a politikán túl is megismerjék a magyarországi helyzetet és az annak kezelésére kidolgozott programokat, mert sok az előítélet és a tévképzet Magyarországgal szemben. Ezeket tájékoztatással, a magyar állapotok és a javításukat célzó programok bemutatásával lehet eloszlatni, ami Nürnbergben sikerült is – mondta. Balog Zoltán a Diszkrimináció és Emancipáció között – Szintik és romák történelme és kultúrája Németországban és Európában című szimpózium zárónapján tartott kerekasztal beszélgetésen vett részt, amelynek témája a kisebbségek iránti állami felelősség volt. A szombaton véget ért háromnapos tanácskozás fő szervezője a demokráciával kapcsolatos ismeretek terjesztésére létrehozott német állami intézmény, a politikai képzés szövetségi központja (DPP) és a romák és szintik országos szövetségének bajorországi tagszervezete volt.
CSR
FACEBOOK
RSS












76 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
Hozzászólók szűrése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Németországban még csak kisebbségi státuszuk sincs, annyira kevesen vannak gondolom. Ennélfogva biztos roppant bőséges tapasztalatokkal rendelkeznek a probléma megoldására, mai náluk nincs is. Így a Kormány cigánystratégiáját is szakavatott társaság értékelhette Nürnbergben.
Rendezzünk már Budapesten egy muszlim kisebbségekről szóló konferenciát! Oszt majd mi is osztjuk az észt Párizsnak, Londonnak, Berlinnek.DDD
Kik azok a szintik???
A roma kérdés döntően szociális probléma. Legalább addig támogatni kell a romák életfeltételeinek javulását, hogy arra a társadalmi küszöbre elérjenek, ahol már nem követelni, hanem bizonyítani kell. És figyelni kell még arra is, hogy a roma szabadító - „hordószónok” - vezetők, indulataikat ne a roma támogatásokból finanszírozott luxusban vezessék le.
Ki nem **ja le, hogy ott miként érdekelik. Nekünk itt szar.
(azt azért remélem, hogy a tegnapi ítélet nem a roma stratégia része)
pont ezt akartam írni, amit a PC-liberált német politikusok pozitívan értékelnek, az a magyar vesztét jelenheti
Na oszt Balog úr azt megkérdezte-e, hogy például a törökök számára biztosít-e a német állam külön juttatásokat, vajon kap-e tervszerűen 20 ezer török fiatal szakmunkás-bizonyítványt, 100 ezer munkanélküli török munkahelyet, csak azért mert török?
Érdekes lett volna a válasz.
A cigány probléma döntően az etnikum alacsony átlagos mentális képességéből fakad. Minden részlet ebből vezethető le: a nagy reprodukciós erő, a börtönökben látható felülreprezentáció, a képzettség-iskolázottság hiánya, az absztrakciót igénylő felsőfokú végzettség extrém alacsony szintje, a jövedelem termelő képesség elégtelensége-segélyfüggés, a kívülállás kultúrája. Szóval a szociális probléma csak okozat - és ez a legnagyobb, feloldhatalan tragédia.
Nálunk iskolai szavalóversenyen,minden korcsoportban volt cigány az első háromban.Gondoljon mindenki,amit akar....
Matekversenyen mi volt?
Megpróbálunk integrálni 100 ezret, sorba áll az újabb lehetőségért 200 – és ez így fog menni, amíg bele nem rokkan a magyar társadalom. Egyszer csak nem fogjuk bírni a népességnövekedésükből adódó feszültségeket.
Respondent for president!
Tökéletes meglátás- vajon politikus, döntéshozó szinteken mikor szembesülnek ezzel az ellentmondással. Kérdezhetném úgy is: a kétgyerekes cigány családmodellt a probléma megoldására ki meri először felvetni?
Nem is beszélve arról, hogy az integráció bármit is jelent az nem szünteti mag a magyarok és cigányok közötti feszültséget. Sőt, sajnos növeli. Erre magyarországi példa is van. Bármennyire kegyetlenül hangzik, de ez így van.
Senki, én pl azt is letagadnám hogy valaha is jártam a mandineren.:)
Mi volt a cigány-magyar tanulók aránya?
Hallottam valahol (vagy olvastam), hogy a tartósan dolgozó, szakmával rendelkező cigány házaspároknak átlag 1-2 gyerekük van, kb. mint a magyaroknál.
Komoly roma stratégia folyik itt évtizedek óta ... tömjük őket pénzzel, hogy kiszaporodjanak minket az országunkból.
Ennyivel több eszük van a németeknek, mint nekünk, legalább nem hagyják a belerokkanásig a fejükre nőni a törököket, pedig azokkal is van elég probléma.
Nincs is azzal semmi gond kedveském, csak amikor a lánykák 13-15 évesek a fiúcskák 12-13 évesek lesznek, akkor érvényesül az a bizonyos szocializációs hatás, ami drámaian megváltoztatja addigi életüket. Hidd el senki nem (vagy csak nagyon kevesen) gondolja, hogy ők születésüknél fogva mások, de aki nem veszi észre, hogy etnikumként mások, az árt Magyarországnak. A magyarok nem kerekedhetnek fel tömegével olaszországi sátortáborokba, vagy Kanadai menedékjogra pályázva. Nekünk ezt az országot kell fenntartanunk.
„A roma kérdés döntően szociális probléma. Legalább addig támogatni kell a romák életfeltételeinek javulását,”
***
Veszélyes tévedés, nem szociális, hanem szocializációs.
Az a baj, hogy hallottad valahol. De, ha megnézed a cigány celebeket, akkor talán más következtetésre juthatnál. De erről komoly kutatásokat kellene, kellett volna végezni, de amíg az értelmiségi elit ilyen PC, addig te ne várj igaz adatokat. Az egyetemi kutatók döntő többsége tökéletesen behódol a balliberális kettősmércének, csak hogy előbbre jusson a tudományos ranglétrán.
Hát én akkor a nagyon kevesek közé tartozom, mert én úgy gondolom a cigányok együtt és fő csoportjaik külön külön is sok dologban különböznek a szláv-sváb-palócz-szerb-horvát-szlovák etnikumtól. És bizony genetikai különbségek is vannak- aki nem hiszi járjon utána... Esetünkben a mentális különbségek az igazán lényegesek. Ezt nálunk, ha létezik is ilyen felmérés, soha nem hozzák nyilvánosságra. Amerikában az afroamerikai etnikum IQ eredményei publikusak, annak ellenére, hogy jóval alatta vannak a fehér népességének(azoknál meg a keletiek jobbak ezen a téren IQ 85-100-105). Az igazi esélytelenség az, amikor a 75-80as IQ-jú cigánygyerekeket normál osztályokba integrálnak, aztán az iskoláskor végén már csak a magyar diákok integrálnak...
Nyilván igen. Ez a népcsoport évszázadokig elszigetelődve élt, ennek nyoma kell, hogy legyen az öröklésben is.
Miért lenne nehéz, atya? – mindenki szeresse a sajátjait. Ez a természetes.
Oda nem mennek.
Itt már lassan 50-50 és az integrációnak hála,ez csak rosszabb lesz,az etnikum javára.
Ja,az eredmény.Nem is lenne semmi gond,azokkal a helyezésekkel,ha valóban volna mögötte teljesítmény,de csak azért mert cigány,nem szabadna kivételezni senkivel.Láttátok volna a gyerekek arcát,hát ez se gyütt össze-mármint az integrációs kísérlet,sőt!
Senki sem gyűlöli a normákat betartó kisebbik részüket, ők viszont mindenkit gyűlölnek, aki nem ad, vagy nem eleget, vagy bármilyen elvárást fogalmaz meg velük szemben.
Atya, hallottál már valaha is egy köszönő szót, az őket befogadó és eltartó társadalom felé a vezetőiktől? Mert én még sohasem.
A Cosma gyilkosság is csak egy kocsmai verekedés volt szerintük, anélkül hogy elítélték volna a bűnözőiket, most pedig még enyhítették is a büntetésüket. Ugye nem gondolod, hogy ez a szeretet fogja erősíteni az irányukba?
Nagyon szép mondat atya,főleg az első.Kár,hogy nem igaz.Ha igaz lenne,Ők is megpróbálnának tenni valamit magukért és nem követelőznének!Az arányuk nő és igen,ma már követelőznek.Azért a gyűlöletért keményen megdolgoztak,megérdemlik.
Előző az atyának.
Nem megcsinálni nehéz a gyereket, hanem felnevelni ... ha nem képesek az evolúció lerendezi a kérdéskört.
"Németországban a szegregáció-integráció kérdését differenciáltan látják, nem gondolják azt, hogy feltétlenül jó, ha „össze vannak kényszerítve cigány és nem cigány gyerekek”, és rossz, ha külön vannak."
----------------------------------------------
Végre egy normális hozzáállás!
Egyébként szerintem a magyar gyerekeknek is vannak jogaik. Pl. félelem nélkül járjanak iskolába, mert nem verik meg őket a cigánykölykök. (a törzsi szellemnek megfelelően csoportosan támadnak rájuk) és tanulhatnak is, mert az órát nem zavarják a bekiabálók és nem kell ötször venni a leckét, mindenki lépést tart.
A cigányok meg tanuljanak ott ahol az ő szintjükhöz mért tanítás folyik, ahol első helyen pl. a vécé használatot tanulják meg. Mondjuk olyasmit, hogy le kell húzni, ha elvégezték a dolgot...
Ursula. cigányok addig vannak amíg a török hóditás ért.. A németeknél a középkorban ahol csak felbukkantak rögtön kiirtották őket.
Olaszliszka óta mindenki gyűlöli őket Magyarországon és nem nem fog változni. A mostani birósági komédia erre csak ráerősít. Amig példát nem statuálnak a ciánygyilkosokkal addig ez lesz. megöli a 80 éves öreg nénit a saját házában egy párszáz forintért és kap 7-8 évet.. Ha majd egyből életfogytot kapnak más lesz a helyzet.
A kormány és Orbán Viktor meg segget csinált a szájából amikor a három csapás törvényt megszavazták, de nem szereztek érvényt neki.
Pl. most ezt a bírát felelősségre kellene vonni, hogy a három csapást miért nem alkalmazta a veszprémi gyilkosokra kik visszaeső banda-bűnözők.
A hirtelen ötlettől vezérelve beintegrált cigánygyerek baromira nem érzi jól magát az új helyen. Érzi, hogy nem a többi közé való, az órákon fogalma sincs, hogy miről van szó, nem mozog otthonosan egy társadalmi normákat betartó csoportban, ezért az érvényesülésének egyetlen eszköze az agresszió.
A kényszer-integráció egyetlen szereplőnek se jó: nem jó a cigányoknak, nem jó a pedagógusnak, nem jó az iskolának, a többi diáknak....
Csak jól hangzik. Hát csináljuk.
Úgy látszik a kisebbségeink ajvékolna a világ „demokratikusabb” felének segítségét kérve, egyesek még a NATO csapatotokat is be akarják hozni, a múltat meg lehazudják – azt a múltat, amellyel kapcsolatban hálásak kellene lenniük hazánknak:
„Magyarországon korántsem volt olyan rossz helyzetük a cigányoknak a középkorban és a kora újkorban, mint Európa más országaiban. Spanyolországban 1494-ben megjelent az első cigányellenes törvény: ha nem volt állandó lakóhelyük, 100 ostorcsapás és füllevágás volt a büntetés. 1525-ben kiutasították az országból a cigányokat. A 18. században halállal sújtották őket származásuk miatt. Németországban az 1498. évi freiburgi országgyűlés hozott határozatot a cigányok kiűzéséről. 1711-ben, majd 1725-ben is törvényen kívül helyezték a cigányokat. Bajorországból 1886-ban kitiltották a cigányokat, Poroszországból I. Frigyes tiltotta ki őket 1887-ben.”
Érdekes, hogy a németek ilyen történelmi előzmények után oktathatnak és elszámoltathatnak bennünket. Megjegyzem, mikor Oroszországból (galíciai) elüldözték a XIX sz.-ban a zsidókat hazánk lélekszámához viszonyítva 100-szor annyi földönfutó zsidót fogadott be.
Az a baj a történelem elhazudásával a ballibek ellenünk hangolják a kisebbségeket.
De, az az ország ahol zoltaik és horváthaladárok mondják meg, mit gondoljuk a múltunkról erre a sorsra jut ( a galíciai menekültek arányát (a németekhez viszonyítva) csak emlékezetből mondtam, lehet, hogy alulbecsültem, de nem tudom biztosan).
Azok a mostanra integrálódott cigányok.
Manapság ugyan mi a fenének akarna integrálódni, mikor sokkal kényelmesebb másokat kihasználva élni, mert nekik szabad, sőt még lenyúlható pízt is kapnak érte.
Na de most is mire jó ez a roma stratégiának nevezett valami?
Arra, hogy ne menjenek nyugatra, kínlódjunk továbbra is mi velük. Adtak pénzt is, majd követelhetik hogy itt tartsuk őket és tejben vajban fürösszük, mert különben rasszisták vagyunk.
Ezért írtam, hogy a németeknek több eszük van, mert ott sem a cigány, sem a török, sem semmilyen etnikum nem élvez megkülönböztetett bánásmódot, nincsenek kisebbségi önkormányzatok, csak civil szerveződések.
Na de most nem a ballibek vannak kormányon, nem is ők nyaltak az EU-nak a roma stratégiával. ;)
Hű,hát ezért aztán nagyon megérte. Németország megdícsérte a romastratégiát,aztaaa. Hú de jó.
Balog Zoltán boldog,akik meg vele ellentétben,olyan "szerencsések",hogy nem választja el őket betonkerítés,és fegyeveres őrök tucatja a lincselő,gyilkoló rabló cigányoktól,azok meg nem számítanak.
Végül is csak 500 éve vannak itt,azóta nem sikerült integrálódniuk,tisztelet a normális módon élni tudó kivételnek.Úgyhogy megéri a rájuk költött 100 milliárdos összeg,meg a bírósági ítéletenyhítések,felmentegetések. Elképesztő a Cozma-ügyben hozott ítélet is.Ezeknek mindent lehet,ha ugyanezt magyarok követik el,és nem cigányok,akkor mindenki kapta volna az életfogytiglant alapból,nem hogy 12-évet elengednek az alap ítéletből.
Igazad van, a ballibeknél munkamegosztás van, a libek hülyítik őket a balok pedig megveszik a választásra a szavazatukat (kaja, pia, aprópénz).
"Alapól életfogytiglan nem jár ilyen cselekményért"
--------------------------
Nem is olyan régen, úhgy 25-30 éve símán felkötötték volna őket. nem egyet, hármat. És bizony ELRETTENTŐ szándékkal, nem méricskélve, hogy juj szegény, megijedt a nála nagyobb termetű sportolótól, azért szúrt. A bíró két kérdést tett volna fel: 1./ Miért ment oda ez az egész banda? (Nyilván nem szórakozni, ha rögtön mindenki menekült kifelé a láttukra.) 2./ Miért kellett belekötni egy fejjel nagyobb emberbe aki semmit sem csinált és addig sohasem látták őt?
Nos: Mi az, hogy ijedtében szúrt? Ő kötött bele már kint az utcán Cozmába és úgy hogy kiment utána, hogy leszúrja.
Komolyan mondom az volt a normális idő amikor az ilyeneket szépen fellógatták.
Vissza kell a halálbüntetést állítani. Akkor valóban lenne ELRETTENTŐ hatás és nem lenn sem több Olaszliszka, sem több Veszprém.
Ezt a hülye bírót meg szúrkálja meg valahol egy részeg cigány csak úgy szórakozásból....
Valóban. A cigányok addig vannak amig a török terjeszkedett. Tőlünk nyugatra akkoriban szépen kiirtották őket. A német parasztok ha látták, jhogy lopják a veteményt akkor vasvillával elintézték az egész hordát és a német földesurak is drabantokat küldtek a birtokaik védelmére akik kardélre hányták őket egytől egyig..
Csak, hogy szerény történelmi ismereteiden kicsit javítsak. Spanyolországba, Portugáliába, észak-Afrikába is mint ahogy hozzánk az iszlám terjeszkedése során jutottak el a cigányok. Hozzánk és a Balkánra török, a többi helyre arab közvetítéssel. Majd ezekből az országokból próbáltak tovább vándorolni. De nem fogadták őket kitörő lelkesedéssel. Mondhatnám karddal, vasvillával üdvözölték őket. Ezért van a jelenlegi létszámarányos megoszlásuk Európában. Délkelet-Európában és az Ibériai félszigeten sok, a szerencsésebb országokban jóval kevesebb.
"a Btk. behatárolja a büntetést, attól nem lehet eltérni"
Ne gyere már a hülyeségekkel, akkor első fokon miért kaptak többet, ha nem lehet eltérni. Mert "rasszista" volt a bíró, mi?
"Nem igazán világos, ki kötött bele kibe."
Nem, mi? A videofelvételeket a rasszista magyarok hamisították, hogy szegény romákat elmeszelhessék. Biztos a kést is azért hordta magánál az a tetű, mert ő volt a megtestesült ártatlanság. HÜLYE!
Hasonló jókat neked és hozzátartozóidnak, amiben a kézis fiúknak volt részük!
Bejelentkezés