Kezdő jobbikosok számára ismételjük át: Faludy olyannyira volt kommunista, hogy éveket töltött Recsken a kommunista diktatúra börtönében (ezt még Ferenczi is elismeri) – azért, mert nem volt hajlandó meghajolni a Rákosi-rendszer előtt. Szabadulása után még '56-ban is itthon volt a forradalom idején, üdvözölve a forradalmárok tetteit; és utána, a több évtizedes emigrációban is dühtől átitatott versszerű pamfletekben kelt ki a kommunista rendszer és annak vezetői ellen. Hogy fiatal korában balos volt, maximum szocdem? Melyik ifjú költő nem volt az a két világháború közötti időszakban? Hosszúra nyúlt időskorára már rég levedlett mindenfajta politikai nézetet, és akár konzervatívnak is nevezhető kultúrpesszimizmussal írt jeremiádokat a hanyatló műveltségről, a kikopóban lévő régi értékekről és a pusztuló világról. Ennyit az ostoba lekomcsizásról, egyébként pedig ajánlom az állandóan betiltani, kitiltani akaró széljobbereknek Faludy Emlékkönyv a rőt Bizáncról ciklusában szereplő verseit.
Egy rég meghalt költő szabados szexuális életén csámcsogni meg ízléstelenség a köbön – főleg, ha nem a költő művészetét, egyéniségét akarja valaki ezzel jobban megérteni, csak egyszerűen bele akar rúgni a napi politikai haszonszerzés érdekében. Egy halottba. Mellesleg: Ferenczi gondolja végig, hogy a világirodalom történetében hány alkotót kellene ezen az alapon indexre tenni. A legbizarrabb csavar viszont itt van a történetben: Ferenczi Faludy helyett többek között a széljobb mainstream által mostanában felfedezett Tormay Cécile-t ajánlja a miniszter figyelmébe, akiről egyébként széles körben ismert, hogy vonzódott a nőkhöz, mint a legendák szerint a leszboszi Szapphó, az egyik első ismert költőnő. Kedves jobbikosok, szokják meg, hogy ilyen szabadosak ezek a művészemberek, amióta világ a világ. De legyen inkább vita Tormay irodalmi jelentőségéről, minőségéről, értékeltségéről, vagy a közéletben betöltött szerepéről – csakúgy, mint Faludy György esetében. Halott emberek szexuális élete pedig ne legyen a napi politika bunkósbotja.