Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2012. április 11. 11:28

A KDNP-s Rubovszky György szerint nem jutottak túl messzire az egyeztetésben, és a következő napokban ismét egyeztetnek a Fidesszel a képviselői összeférhetetlenségek kapcsán.

Nem jutottunk túl messzire, a nagyon közeli napokban ismét találkozunk – így összegezte Rubovszky György, a KDNP frakcióvezető-helyettese a képviselői összeférhetetlenség kapcsán a Fidesszel folytatott előző éjszakai egyeztetéseket. A több mint egyórás megbeszélésen jelen volt mindkét kormánypárti frakció vezetője. Rubovszky elmondta: miután ismertették álláspontjukat, „bizonyos vitafoszlányok” alakultak ki, majd abban maradtak, hogy a nagyon közeli napokban ismét leülnek. Ennek pontos időpontja azonban még nem ismert. „Nincs pont rakva a végére” – fogalmazott, hozzátéve: nagyon reméli, hogy a vitás pontokban a végszavazásra meg tudnak majd állapodni.

A KDNP-s politikus az elvárásaikra vonatkozó kérdésre közölte: azt szeretnék, hogy ne legyen fő foglalkozás a képviselőség, „ilyen ugyanis a világon nincs”, és ez semmi máshoz nem vezetne, mint hogy kontraszelektált lesz a parlament. További kitételként említette, hogy a javadalmazási passzusok 2014-ben lépjenek életbe. Cáfolta ugyanakkor, hogy a KDNP a tiszteletdíjak felemelését kérné, és egyéb szolgáltatásokra tartana igényt. Azt megerősítette, hogy az összeférhetetlenségi szabályoknál vita volt előző nap. Rubovszky György ismertetése szerint azt is kérték, hogy ne legyen maximálva, hány alkalmazottja lehet egy frakciónak, ezt bízzák a frakciógazdálkodásra. Ennek rendezésére ígéretet kaptak a kedden éjszakába nyúló egyeztetésen – mondta. Közölte, a mostani javaslat szerint nem lehetne több alkalmazott, mint ahány tagú egy frakció, azonban egy 12 fős frakció esetében szerinte így nem biztosítható a működőképesség.

Az Országgyűlés kedden szavazott arról, hogy más keresőfoglalkozást nem folytathatnak, és egyéb megbízatásukért - a tudományos, oktatói, művészeti, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységet kivéve - nem fogadhatnak el díjazást a parlamenti képviselők a következő ciklustól. A javaslatot a KDNP-s képviselők és néhány fideszes nem támogatta, a Jobbik szavazataival viszont átment a kétharmados támogatottságot igénylő indítvány. A törvényjavaslaton már csak közvetlenül a jövő hétfői zárószavazás előtt változtathat a Ház.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/35352


10 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



Oda vezetne, hogy kontraszelektált lenne a parlament? Hát nézzetek már szét mi van ott! Szijjártótól Nyakóig, Semjéntől Zagyváig, Nováktól Schmittig egy rakás kontraszelektált megélhetési politikus.

A vitafoszlányokat meg el kell varrni, elvégre a kdnp nem koalíciós partner. Megbuntettétek már Szalma Botondot, amiért közületek egyedüliként ki mert mondani a nyilvánvalót?


Így van ez, ha valakinek az Isten pénze sem elég!


Mennyivel jobb lesz nekünk, ha csak olyanok döntenek a magyar gazdaságról, akik civilként egy jól menő vállalkozást sem tudtak összehozni!

Vicc ez az egész! Ha valaki képes egy jól menő vállalkozást összehozni, gyárat, pénzintézetet elvezetni,amihez szükséges ugye az, hogy tisztában legyen a gazdaság folyamataival, törvényszerűségeivel, innentől nem megy képviselőnek. Gyakorlatilag csak és kizárólag kibicek döntenek majd arról, hogy milyen legyen a Magyar gazdaság.
Persze ez ma sincs másként. Ez látszik is a gazdaságunk helyzetén. Hiszen akik döntenek , azok vagy életükben nem látták belülről a termelő munka világát, vagy ha meg is gazdagodtak, akkor azt az állam "segítségével" ügyes privatizátorként, vagy állami pályázatok örökös nyerteseként tették és nem "saját jogon". No de legalább a lehetőségét ne vegyük el annak, hogy a sok kibic és az államot fejőstehénnek néző ügyeskedő mellé rendes gyárigazgatók, bankelnökök, vállalkozók is bekerülhessenek a parlamentbe; és ezzel párhuzamosan a balos megközelítés mellé, ami a gazdaság ellen dolgozik, üde színfoltként jobbos, vagy neokon hangok is szólhassanak a gazdaság mellett! De persze kevés kivételtől eltekintve a választóknak nem jó gazdaság, hanem szociális demagógia kell.

Válaszok:
Tilikov | 2012. április 11. 12:12

Tapsoljunk inkább Áder "Megélhetési Politikus" Jánosnak, hogy végre átveszi ezt a kócerájt.

Válaszok:
liberálzöld. | 2012. április 11. 12:22

Orbán sara, hogy ezt a nem létező pártot engedte elszabadulni, most aztán már zsarolási pozicíóban vannak.

Válaszok:
Szorgos Lajhár | 2012. április 11. 14:19

Ennek a KDNP nevű valaminek kioszthatna pár kokit és sallert a főnök, hogy tudják hol is van a helyük.


Inkább pofáznak egyet, aztán behúzzák fülüket-farkukat.


Ehehh, Kereszténydemokrata Pénzpárt, ajjdeciki!



Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó