Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

Olvasson többet a témában! vélemény, lemondás, Ángyán József, levél.
2012. február 27. 11:55

Ami a lemondásom felajánlását és annak elfogadását illeti: nem tehettem mást, Miniszterelnök Úr pedig sajnos nem adott lehetőséget a növekvő lelki válságot okozó problémák megbeszélésére.

„Kedves Barátaim!

Mindenek előtt engedjétek meg, hogy – megkésve bár, de – hálás szívvel ezúton mondjak köszönetet azért a sajtónyilatkozatért, amellyel felajánlott lemondásomat követően nyilvánosan kiálltatok mellettem és a Nemzeti Vidékstratégia irányvonala mellett. Ez a kiállás és egyenes beszéd segíthet csupán a viszonyaink megváltoztatásában. Ez adott nekem is erőt e számomra nehéz időszakban, és ad erőt a folytatásra is. Ennek önmagáért való értékéből mit sem von le a folyamat ma látszó végeredménye.

A felém irányuló – meg nem szolgált, ki nem érdemelt – szeretet egyúttal rámutat a felelősségemre és arra is, hogy döntésemet illetően magyarázattal tartozom mindazoknak, akik bíznak bennem és számítanak rám. A találgatások, csúsztatások, időnként rosszindulatú indoklások helyett jobb, ha magam adom magyarázatát elhatározásomnak.

Ami a lemondásom felajánlását és annak elfogadását illeti, azt kell mondanom, hogy jó lelkiismerettel nem tehettem mást, Miniszterelnök Úr pedig sajnos nem adott lehetőséget a számomra egyre növekvő lelki válságot okozó problémák és a hónapok óta érlelődő végső döntésem okainak személyes megbeszélésére. Ez utóbbit – nem kis szomorúsággal bár, de természetesen – tudomásul vettem, ám ettől világlátásom, a magyarság és a magyar vidék, a helyi gazdaság, a helyi közösségek és családok iránti elkötelezettségem mit sem változott.

Anélkül, hogy lemondásom felajánlását itt részletesen indokolnám, kérem engedjétek meg, hogy az alapvető okokról és körülményekről az alábbiakban tájékoztassalak Benneteket.

Azzal a programmal szemben, amelyet a Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmaztunk, amelyet a társadalom túlnyomó többsége – a fórumainkon, az elmúlt nyolc hónap széleskörű társadalmi vitái során megtapasztaltak szerint – teljes mértékben támogat, és amelynek végrehajtására szegődtem, nos ezzel a programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam »maffiacsaládok«, spekuláns nagytőkés »oligarchák« és a volt TSz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos »zöldbárók« koalíciója jött létre.

Ez az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt »maffiahálózat« mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig. Mindent vinni akar a vidéki, helyi közösségek, családok elől, és magam, munkatársaim valamint az emberekkel közösen kidolgozott Nemzeti Vidékstratégiánk e zsákmányszerzés útjában álltunk.
Elérte hát ezen érdekcsoport, hogy – amint mondani szokták - elfogyott körülöttem a levegő, ellehetetlenült a közös vidékstratégiánk megvalósítása, elkezdődött annak gyökeres átalakítása, adott gazdasági érdekcsoportok üzleti tervévé züllesztése, és megindult az állami földterületeknek a meghirdetett birtokpolitikai irányelvekkel gyakorta össze nem egyeztethető bérbe adása .

Ezzel a körrel és az általa kikényszerített irányváltással – amely meggyőződésem szerint Dél-Amerikába vezet – jó lelkiismerettel közösséget vállalni nem tudok és nem is akarok! Maradásommal a bennem bízó emberekben nem tarthattam fenn tovább azt a tévképzetet, hogy a közösen meghatározott irányba rendben mennek a vidékfejlesztés ügyei. Én nem csaphatom be az embereket! Soha sem tettem, és ezután sem fogom senki kedvéért sem megtenni! Jeleznem kellett hát a fenti helyzetet és irányváltást, és erre nem maradt más eszközöm, mint lemondásom felajánlása.

A fent leírtak után úgy gondolom, nem kell külön indokolnom, hogy mélységesen egyetértek Miniszterelnök Úrnak az utóbbi hetekben több fórumon elmondott azon tételmondatával, hogy »a gazdasági elitet távol kell tartani a politikai döntéshozataltól!« Örömmel és bizakodással ám egyúttal türelmetlen várakozással is tölt el, hogy e mondat tanusága szerint Miniszterelnök Úr is látja a problémát. Éppen ezért ehhez a megítélésem szerint igen fontos tételmondathoz magam csupán két kisebb, szerény megjegyzést tennék.

Egyrészt a nevezett kör egy részét én nem számítom a szó igazi értelmében vett »elithez« tartozók közé, sokkal inkább az elmúlt zavaros évtizedeink gátlástalan, mohó, másokon átgázoló, zsákmányszerző haszonélvezőinek tartom őket.

Másrészt ahhoz, hogy távol tudjuk e kört tartani a döntéshozataltól, ahhoz előbb el kell őket onnan távolítani, hogy a közpénzek és a nemzet közös vagyona valóban a közjót szolgálhassa. Arról nekem sajnos nincsenek információim, hogy mikor és milyen eszközökkel kezdődik el e körök eltávolítása a hatalomból, de türelmetlenül várom ennek bekövetkeztét. Meggyőződésem ugyanis, hogy erkölcsi megújulás nélkül nincs felemelkedés a magyarság számára!
Ahogy látom nem lesz egyszerű a folyamat, de e valódi rendszerváltó, nyíltszini küzdelemben magam is szivesen részt veszek, erre készen állok! Abban a Korten által megfogalmazott »modern kétpártiságban«, amelyben az egyik oldalon a spekuláns multinacionális nagytőke és helyi rezidenseinek érdekei, a másik oldalon pedig az emberek, a helyi közösségek érdekei és értékei állnak, én ez utóbbiak pártján állok és ott is maradok! Meg vagyok győződve arról, hogy az emberek is ezt várják tőlünk, és a két oldal birkózásában velünk vannak. Velük, az emberekkel és nem az oligarchákkal kell szövetséget kötnünk! Ezzel a belső összefogással leszünk kifelé is erősek!

Addig azonban, amíg mindez – rossz előérzeteim szerint komoly megrázkódtatások és katartikus kijózanodások után bár, de törvényszerűen – bekövetkezik, addig is Sík Sándor és Teréz Anya tanácsait követve igyekszem »tenni a jót ott, ahol lehet, úgy, ahogy lehet. Tekintet nélkül arra, hogy másoknak tetszik-e, vagy nem, hogy mások látják-e, vagy nem, hogy lesz-e sikere, vagy nem.« A lemondásom kapcsán kialakult – állásfoglalásra késztető, éles – helyzetben, a számomra is meglepő és megindító, felém irányuló - meg nem szolgált – szeretet láttán úgy érzem, hogy sokan gondolkodunk ugyanígy, és ez ad számomra hitet, reménységet a világunk változtathatóságában. E cselekvés terepeit ma számomra ismét az Egyetem, az Országgyűlés és a civil nyilvánosság fórumai jelentik.

Kedves Barátaim!

Kérlek Benneteket, hogy a fentiekről az általam igen nagyra becsült szervezetetek tagságát és civil szerveződéseitek minden résztvevőjét is tájékoztassátok, és nekik is adjátok át hálás köszönetemet, szeretetteljes, baráti üdvözletemet.
Remélem lesz még alkalmunk közösen tenni hazánk, nemzetünk, a magyarság és annak vidéki közösségei megmaradásáért, felemelkedéséért.

Erőt adó állásfoglalásotokat, kiállásotokat ismételten hálásan megköszönve, »a világ fölött őrködő Rendben« és összefogásunk erejében változatlanul bízva őszinte tisztelettel és baráti szeretettel üdvözöllek Benneteket.”

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/33535


94 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



Hát ez bizony szomorú!

Drukkolok, hogy OV észrevegye, hogy a hatalomhoz csapódó maffia-csoportok nemcsak a Fidesz, hanem az ország hosszútávú érdekei ellen vannak.

Válaszok:
Erre | 2012. február 27. 18:47

Önnél a pont Ángyán Úr! A leírt indoklás tartalmát illetően.."jakab úr/elftársaknak" csak kolbász legyen mindenhol,ahová őkegyelméék érkeznek a többi a volt tsz vezetőket nem érdekli,hja meg egy kis házi pálinka és mehet a lózung: mindent mgeteszünk azé" ,hogy a vidégg".........és ,ahogy most már Ön is rávilágított ilyen a "java"...Én, őszintén "megvalva" először haragudtam Önre,hogy kvázi nem sok mindent tett,a cikkbeli indoklást olvasva meg kell kövessem...


Köszönöm.

Sajnos új gépem van és még nem szokott hozzá a kezem.


Sajnos nem csak a mezőgazdaságban megy ez. A járásrendszer ésszerű kialakítása is valószínűleg a lobbi érdekek áldozatául fog esni. Pedig most volna lehetőség egy jó működő önkormányzati rendszer kiépítésére.

Nagyon elhibázottnak tartom a Fidesz káderpolitikáját, mely a törtető, kapzsi, tehetségtelen alakokat a hűségért cserébe pozícióba helyezi, ahelyett hogy a jó szakemberekre építene. Ezzel Orbán sajnos hosszú távon maga alatt vágja a fát.
Ha nagyobb terepet kapna a szakértelem és a közjóért tenni akarás, sosem mászhatnának vissza a hatalomba a ballibek, ráadásul a nemzet végre elindulhatna felfelé.


A 2002-es választások előtti 12 állami gazdaság hirtelen privatizálásából kik jutottak hatalmas koncokhoz ? a mai maffiatagok főleg.


Szomorú, hogy az az egy dolog, amiben egyetértettem a Fidesszel (a vidékstartégia) megbukni látszik. Sajnos a háttérben nagyon erős lobbicsoportok állnak, és ez a küzdelem most a zöld bárók javára látszik eldőlni. Innentől kezdve a Fidesz frakción belül kíváncsi vagyok Ángyán és köre viselkedésére.

Válaszok:
predator | 2012. február 27. 12:59

Ángyán embereit sorban rugdosta ki a miniszter. A végén már csak ő maradt egyedül,így elfogyott körülötte a levegő.Aztán lemondott. Nem hiszem,hogy bármit is képes lenne komolyan tenni. Sajnos. Egy kiváló szakember volt. De se a fidesznél se a másik még komcsibb bagázsnál az mszp-nél nem divat a szakemberek kinevezése. Lásd szocik: 2002-ben bekerül a parlamentbe Vári Gyula a színeikben,a világ legjobb vadászpilótája,belűlről látta mi jó és mi rossz a honvédségnél. Á nem őt teszik meg honvédelmi miniszternek,hanem Juhász Ferencet,akinek köze nem volt a honvédséghez. Utána lásd fidesz. Itt van Ángyán józsef ez a kiváló szakember,egyetemi tanár, aki jó ideje hozzájuk kötődik. Ehelyett kineveznek mg. miniszternek egy ügyvédet, aki lehet,hogy a tv-ben látott már napraforgótáblát,kukoricást,fényképen meg mangalica disznót.

Válaszok:
Dr. Táskás Tóni | 2012. február 27. 21:49

Javaslat a levél szövegére:

Tisztelt Képviselő Úr/Hölgy!

A vidéken élők jó része, a gazdatársadalom azért támogatta a 2010-es választásokon a Fidesz-Kdnp pártszövetséget, mert bíztak abban, hogy egy ilyen kormány megfelelően képviselné a vidék érdekeit, lehetőséget teremtene arra, hogy újjá építsük a vidék Magyarországát, hogy újra érdemes legyen kis léptékben is mezőgazdasággal foglalkozni. Hogy a helyben termelt biztonságos és jó minőségű élelmiszer, helyben értékesíthető lesz, hogy munkahelyek teremtődnek, hogy a helyi piac felveheti a versenyt a nagyáruházakkal, hogy újjáépül az elsorvasztott feldolgozóipar, és újra szerves közösségek épülnek.

Ennek a vállalásnak Ángyán József államtitkár Úr személye jelentette a garanciáját, ahogyan sokszor és sok helyen hangoztatta, Ő erre a feladatra szerződött, és addig marad, amíg ezt megvalósthatónak ítéli.

Lemondásával egyértelművé tette, hogy már nem lát esélyt a Zöld Bárók, a Maffiacsaládok legyőzésére, és ez számunkra is azt jelenti, hogy a vidék harc bukásra ítéltetett a kormány részéről.

Mi azért választottuk Önöket, mert bíztunk abban, hogy képviselni fognak bennünket, ezért ezúton felszólítjuk Önt Tisztelt Képviselő Úr/Hölgy hogy adjon számot arról, hogy mit tesz Ön annak érdekében, hogy a kKormány politikáját ne a háttérlobbik, hanem eredeti vállalása határozza meg. Ha Ön nem tesz eleget feladatának mi is megvonjuk Öntől bizalmunkat.

Tisztelettel
választópolgár

Válaszok:
pimepime | 2012. február 27. 13:20
Tehetetlen Dodó | 2012. február 27. 13:21

Így bánik a NER, a Fidesz a normális, cselekvőképes, tenni akaró emberekkel.

Bencsik is ennek a politikának az áldozata. annak a politikának, amely a helyi "erős emberek" érdekeit a magyar emberek, mint össznépesség érdekei elé helyezi.

A fidesz mára végleg kiüresedett, különböző érdekcsoportok, maffiák által irányított párt lett, akiket csak a PÉNZ,vagyon, hatalom érdekel.

Ez a cikk a magas őszinteségében nagyon komoly problémákat fogalmaz meg. Nagyon komoly vádirat a kormány teljesen elhibázott politikája ellen, mely párt kizárólag a saját tagjainak, illetve saját tagjainak az erős embereinek hatalom - és pénzéhes politikáját követi.

Egyébként én is remélem, hogy ez a levél mindenkihez el fog jutni, és végre észreveszik azt, hogy a Fidesz milyen iszonyatos károkat okoz az országnak.


"Ha van valakinek jobb ötlete ossza meg velünk."
-------------
Szavazzunk a Jobbikra!


Ángyán derék ember és semmi kétségem, hogy katasztrófához vezet, ha azok veszik át a gyeplőt, akik kiszekírozták őt a helyéről.

Ébresztő, Viktor!

Válaszok:
Felebarát | 2012. február 27. 13:22

Ostobaság.
Itt pont nem a párthűségről van szó, hanem szemlátomást nagyerejű érdekcsoportok nyomásgyakorlásáról.


Ángyán József professzor úr több fórumon tartott előadásán részt vettem, személyesen is volt alkalmam vele beszélni, melynek során meggyőződhettem elképzelései racionalitásáról, Korábban járva az országot tapasztalhattam az egyezőséget a vidéki családi gazdálkodók felfogásával. Sajnálom, hogy eltávozott a kormányból, de úgy gondolom mindenki maga tudja és önmagának kell eldönteni, meddig lehetséges és érdemes elmenni. Reménykedem, hogy a civil életben továbbra is küzdeni fog elképzeléseinek megvalósításáért, melyet vázlatosan a MH megjelent - http://www.magyarhirlap.hu/a_v.. - írás tartalmaz.

Kérem soha ne feledje Gróf Széchenyi István és Deák Ferenc által megfogalmazottakat;

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.” (Gróf Széchenyi István)

„Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.”(Deák Ferenc)

Kívánok ehhez sok erőt és jó egészséget.

Válaszok:
nyuggközgazda | 2012. február 27. 14:35

Ez jó, de ezt még tegyük utána:

p.s.: Ellenkező esetben kénytelene leszünk következő alkalommal szavazatainkkal a Jobbikot támogatni.

Ez hatásos érv lenne, hidd el!

Válaszok:
Tehetetlen Dodó | 2012. február 27. 13:22
lmp-s | 2012. február 27. 13:33

Jó levél.
Kár, hogy pusztába kiáltott szó marad: a mi választási rendszerünkben még a leghülyébb, legkártékonyabb képviselőt sem lehet visszahívni időnap előtt.

Válaszok:
Felebarát | 2012. február 27. 13:29

Ez automatikusan beleértendő...


ő nem az első és nem is az utolsó ki el megy és el fog menni...többen akarnak, csak hát nem engedik őket...neveket nem fogok sorolni


Te a gazdasági érdekeket összetéveszted a párthűséggel.


Még nem olvastad?

http://jobbik.hu/program

Mégis mi alapján választottál legutóbb?


Tanulságos:

http://jobbik.hu/rovatok/k%C3%..

Válaszok:
pimepime | 2012. február 27. 13:29

A dátum is:2012.01.19


fu hányat és hányat hívtak már volna vissza az emberek...biztos meglepő lenne, ha Lézert visszahívnák, vagy Kósát, vagy Novákot...esetleg Gyurcsányt...bár ő azt hiszemlistás


Épp ezért lenne igencsak szomorú, ha a Fidesz körül is elhatalmasodna ez a gazemberség.
Érthető, nem?

Válaszok:
Tilikov | 2012. február 27. 13:35

Vagy az LMP-t! :)

Válaszok:
pimepime | 2012. február 27. 13:38

Már elhatalmasodott. Ez a fehér hollónak számító becsületes fideszes épp most tárta fel.

+bolsi ügynökök megvédése
+3000 milliárd ellopása
+egyre kibírhatatlanabb Orbán-terror


Lehet, hogy neked sem a Hit Gyülekezetében kellene a pártokról informálódnod. A Jewish Chronicle és Jerusalem Post sem feltétlen autentikus forrás a Jobbikot illetően. Olvass inkább Barikádot!


Most akkor erősíteni, vagy gyengíteni akarod a Balázs József Pártot?


Tudom, tudom, székház, ezüsthajó és ibrahim, ezt fújjátok egy évtizede, mert mást még az üvegszemű Keller sem bír találni.
Ugyanakkor a posztkomcsi-libbancs maffia 8 év alatt egy komplett országot sikeresen átstrukturált a latin-amerikai modell mintájára és meg mindig joszip toton rugóztok.

Ez az ügy viszont igen komoly: régi mániám és itt is számtalanszor leírtam, hogy a földek, vizek és egyéb természeti kincsek védelmét annyira hangsúlyos elemnek tartom (akárcsak a derék Ángyán), hogy ha ezt nem sikerül megóvni, akkor habozás nélkül lépnék ki az EU-ból is és ennek az ügynek a fényében azt is hozzá kell tennem, hogy szó nélkül szavaznék legközelebb arra, aki garantálná ezek biztonságát.

Válaszok:
Felebarát | 2012. február 27. 13:48

Ejnye! Ennyivel nem lehet agyonütni a programokról szóló vitakezdeményt, mégha igazad is van. :-)


gyengíteni

Válaszok:
pimepime | 2012. február 27. 13:57

A Tocsik botrány mindegyik újságban megjelent. Azonban nem ez a lényeg, hanem az amikor és ahogyan a cselekmény történt.
http://index.hu/belfold/tocsik..
http://www.origo.hu/itthon/200..
http://hetivalasz.hu/reflektor..


No, most már tudom, beleolvastál a Jobbik választási programjába. Olvasd el az egészet, és hatalmas lépést tettél a valódi demokrácia útján.
És még egy jótanács, bármit hallasz a Jobbikot illetően, ellenőrizd le a valódiságtartalmát a hivatalos jobbikos orgánumokon (Jobbik.hu, Barikád.hu), minden híresztelés ellenére a kuruc.info nem az.


ezt fújjátok már két éve, de ez a szerencsétlen Budai semmit nem talált, sukorró is elúszott...Hunvald is csak épphogy kap valamit, pedig ő azért kludas, meg hagyó...Cusi sikerült..ennyi...

miről beszélünk...jól le vannak osztva a lapok :D


Szürke, vagy magyar-tarka? ;)
Máskülönben ma a marhahús értékes árú.


Az LMP választásiprogramjában is volt szó erről, a 146-149. oldalig Zöld fordulat a Mezőgazdaságban

http://lehetmas.hu/upload/9/9/..


Gondolom alámlőttél, és nekem szólt a válasz.
Amennyiben elfogadjuk (nekem nehezemre esik), hogy a Balázs József Párt jobboldali, akkor milyen oldali párt támogatásával lehetséges a szavazóinak az elrablása?

Válaszok:
lmp-s | 2012. február 27. 14:12

Na, vártam, mikor kerül elő a nagyhatalmú Polt.
Aki olyan nagyhatalmú volt, hogy még évekkel a leköszönése után sem mertek a ballibbancsok egyetlen ügyet sem előszedni, hehe.


Ez a bal-jobb felosztás egyre kevésbé írja le a valóságot (az LMP ezen is ügyködik).

Egy szlogen is rémlik radikáljobbos körökből: se nem jobb se nem bal, kersztény és magyar.

Válaszok:
pimepime | 2012. február 27. 14:26

Jogos.
Az erővonalak egyre inkább afféle gyakorlatias dolgok mentén kezdenek kialakulóban lenni mint, hogy:
- EU-hoz való viszonyunk
- szavazati jog feltételekhez kötése
- Magyarország alkotmányos berendezkedése
- ügynökakták
- t.föld és ivóvíz alkotmányos védelme
- stb.


Csatlakozom a jókivánságaihoz és a két idézethez.

Válaszok:
julianus | 2012. február 27. 14:52

Valami nem világos.
Ángyán úr miért nem akar segíteni abban, hogy a valóban nemes célok legalább a társadalom előtt is ismertté váljanak?

Természetesen egy ilyen ügybe nem láthat bele az ember, de ha valakinek, neki módjában lett volna tenni valamit!

Azt sejtem, hogy a munkáját nem kimondottan a Miniszterelnök úr hátráltatta, nem ő szabott jó erkölcsbe ütköző diktátumot, hanem máshonnan jön a verdikt, aminek már nem lehet ellenállni.

Válaszok:
julianus | 2012. február 27. 14:51

Kedves Soma, szerintem ha a sorok között olvasol, s egy kicsit ismered a vidék problémáját, az agrárgazdaság lobbiját és Ángyán professzor úr elképzeléseit, akkor nem szükséges bővebb magyarázat.
Sőt, ugyanezt megtalálod más ágazatokban is.

Válaszok:
Soma | 2012. február 27. 15:30

Köszönöm az egyetértést.

Válaszok:
nyuggközgazda | 2012. február 27. 15:14

Jó lelkiismerettel nem tehettem mást.
( Időskorom és rossz egészségi állapotom miatt )


Ángyán úr egy gazdagon dekorált férfiú:

Ángyán József 59 éves, agrármérnök, mezőgazdasági kutató-szakmérnök, egyetemi tanár, intézetigazgató, az MTA doktora, országgyűlési képviselő, 2010–2012 között a második Orbán-kormányban a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára. Mondhatjuk, hogy Ángyán József szakember.

Ez még nem garancia arra, hogy ő nem tévedhet nagyot.

Mao-Ce-Tung elvtárs még nála is nagyobb ember volt a Népi Kínában, mégis tudott nagyot tévedni.

Ángyán lelkes szavakkal ecsetelte a magyar mezőgazdaság kilábalásának szerinte egyedül üdvözítő útját, a törpe- és kisbirtokok, az öko-mezőgazdaság támogatásának rendkívüli fontosságát.

Mao-Ce-Tung elvtársnak is voltak régebben hasonló ötletei a „népi kohókkal” kapcsolatban.
Ezzel remélte rövid idő alatt utolérni az USA hatalmas acéltermelését.

A használhatatlan acélt termelő, rettentően rossz hatásfokkal működő, primitív "népi kohók" gazdasági katasztrófába vezették akkoriban a hatalmas Kínai Népköztársaságot..

Válaszok:
nyuggközgazda | 2012. február 27. 15:49
julianus | 2012. február 27. 17:11

Kedves Julianus!

Bárcsak ne ismerném!


Méltánytalanság Ángyán koncepcióját a népi kohókhoz hasonlítani.


Elolvasva írásod és ismerve Ángyán professzor úr véleményét a magyar agrárgazdaságról és ennek további fejlesztéséről az a véleményem, hogy aki „gazdagon” kidekorált – természetesen mással, mint amire a professzor úr esetében célzol – az te magad vagy.
Már az a tény is bizonyítja, hogy az agrárgazdaságot a nehéziparral hozod kapcsolatba, s összekevered Mao-Ce-Tung gazdasági filozófiájával.

Franciaország, Svédország, Finnország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Dánia, Németország, Ausztria, az új tagállamok között Lengyelország és Szlovénia alapelvként fogalmazza meg a kisbirtokok védelmét a koncentrációval szemben. Tehát az elképzelés nem új kitaláció.

A földbirtok szükséges üzemméretét nagyon sok minden meghatározza. Így többek között a gazdálkodás összetétele, a regionális körülmények. Más a földterület szükséges és elégséges mérete a szántóföldi növénytermesztésnél, a vegyes gazdálkodásnál (növénytermesztés és állattenyésztés), más a gyümölcstermesztésnél, kertészetnél. A regionális körülmények is behatárolják, hiszen nem mindenütt valósítható meg nagyméretű összefüggő birtokszerkezet, üzemméret. A mai technológia, technika megfelelő szinten éppúgy ki tudja szolgálni a kis, közepes üzemméretet, mint a nagyot. A jövedelemszerzésnél, figyelembe véve az ország körülményeit elsősorban a kis és középbirtokok, a vegyes gazdálkodás jöhet számításba, továbbá a kertészeti és gyümölcstermesztés, s mindezek késztermékké való feldolgozása.

Sajnos azonban a rosszul előkészített és végrehajtott földprivatizáció miatt nem megfelelő birtokszerkezetek alakultak ki, kevés az egybefüggő közép üzemmérethez alkalmas terület. Túlzott mértékű azok száma, akik nem gazdálkodnak, esetleg bérbe adják a tulajdonukba lévő területeket. A bérleti díj a költségeket is növeli. A korrigáláshoz felhasználható lenne az állami tulajdonban lévő területek. A professzor úr írásából – a gyakorlat is ezt támasztja alá – ezek a területek azonban a zöldbárók lobbijának esnek áldozatul.

Válaszok:
Agricola | 2012. február 27. 21:23

Maga Budai mester lesz az utódja, gondolom, ő majd jól szétcsap az oligarchákok között.


Nemigazán értem Ángyánt. Döntésdhozó pozícióban volt, odadobta gyeplőt és most lelkendezik Orbán 1-2 mondatáért és bízik benne, hogy a jövőben segíteni tud.
Komolytalannak tűnik. Lehet, hogy ő is olyan díszpinty, mint a Bálintgazda?


"Döntésdhozó pozícióban volt"
AZért ez így nem igaz. Döntéshoz pozícióban a minisztere volt, vagy még inkább a pénzt osztó miniszterek (Matolcsy, Fellegi-Némethné) - esetleg az emlegetett lobbiérdekek tulajdonosai.


"Miniszterelnök Úr pedig sajnos nem adott lehetőséget a számomra egyre növekvő lelki válságot okozó problémák és a hónapok óta érlelődő végső döntésem okainak személyes megbeszélésére" - írta Ángyán József. Ha ez így van, akkor Miniszterelnök úrból hiányzik a vezetéshez szükséges négy legfontosabb készség egyike: a beosztottak iránti türelem. Miniszterelnök úr tehát olyan ló, amelynek három lába van, ezért folyton megbotlik.

Válaszok:
nemezis | 2012. február 27. 19:13

Jól emlékszem, hogy orbánék 2002-ben egy nap alatt adtak el 15 állami gazdaságot? Hol itt a maffia?


És nem lehet mindeütt jelen.
Ez komoly fogyatékossága Orbánnak.


Ángyán "hatalmát" jól érzékelteti, hogy kirúgták a minisztériumból saját embereit. Őket sem tudta megvédeni, sajnos. Még nagyobb latifundiumok jönnek létre. Fillérekért bitorolják az állami földet. Akár ötven évre. Semmi gátlás,semmi visszafogottság, önmérséklet. Ennyit megtanultak Ángyántól: a föld stratégiai kincs. Dúl a harc, a szabadrablás.:(


nah most lehet gondolkodni...ha megy...


saját magára,,,nicns apelláta, mindenben ő dönt...


Ha mindez így van, ahogyan mondod, akkor elnézést kérek Ángyán úrtól.

Marad egy bökkenő:

A rengeteg apró kisbirtokos értékesítés szempontjából kiszolgáltatott tőkeerős közvetítőknek.

Ha erre nincs jó megoldás, akkor azt hiszem a hideg vízre valót sem tudják megkeresni.


Viszont az a kinevezett ügyvéd olyan remek "szakember", hogy halottak által aláírt szerződéseket is ellenjegyez. Az ilyen embereket meg kell becsülni a fideszben, bármikor nagy szükség lehet és van is rájuk.


44-nél leállt a tetszésszámláló...


A demokrácia mindössze arról szól, hogy az vitákat/ügyeket nem fegyverekkel, hanem pénzzel döntik el.
A politikusok döntéseire annak van befolyása, aki a pénzével a politikusokat helyzetbe hozza. - Ennyi.
És állítólag ennél nincs jobb megoldás.
Hogy vannak demokráciák, ahol szigorúbbak a jatékszabályok? - Az a lényegen nem változtat: Akkor a "szponzor" nem közvetlenül keni meg a politikust, hanem pénzével mondjuk "civil" csoportokat, véleményformálókat vesz rá a nyomásgyakorlásra.



Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó