Minden olyan vád, ami azzal illet, hogy bármi közöm lenne a légitársaság csődjéhez, épp azt a tényt hagyja figyelmen kívül, hogy a visszaállamosítás nélkül már 2010-ben összedőlt volna a Malév - reagált a volt pénzügyminiszter a Fidesz közleményére.
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint 2010-ben, a Malév visszaállamosításával éppen a légitársaság túlélését és megmentésének lehetőségét biztosították. Közlése szerint minisztersége után kevesebb mint egy évvel ugyan valóban szakmai munkát vállalt egy másik légitársaság, a Wizz Air igazgatóságában, de azóta is folyamatosan a Malév megmentésének szükségessége mellett érvelt.
Oszkó Péter ezt Selmeczi Gabriellának, a Fidesz szóvivőjének nyilatkozatára reagálva mondta el az MTI-nek, hozzátéve: „minden olyan vád, ami azzal illet, hogy bármi közöm lenne a légitársaság csődjéhez, épp azt a tényt hagyja figyelmen kívül, hogy a visszaállamosítás nélkül már 2010-ben összedőlt volna a Malév”. Oszkó Péter megítélése szerint a légitársaság 2012-es csődje a Fidesz kudarca. Az MTI megkeresésére nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy maga a jelenlegi kormány is elismerte a Malévről kiadott Fehér könyvében, hogy az előző kormány már 2010 áprilisában előkészítette azt a koncepciót, amelynek alapján meg lehetett volna menteni a Malévot.
„Ennek alapján engem azzal vádolni, hogy bármilyen módon szándékosan húztam volna hasznot a Malév gondjaiból, nyilvánvaló abszurditás” – fogalmazott. Hozzátette: minisztersége után kevesebb mint egy évvel valóban szakmai munkát vállalt egy másik légitársaság igazgatóságában, de azóta is folyamatosan a Malév megmentésének szükségessége mellett érvelt.
Oszkó Péter hangsúlyozta: a Wizz Air igazgatóságába korábbi miniszteri munkájától teljesen függetlenül, több jelölt közül kiválasztva, szakmai alapon került be, iparági, régiós és pénzügyi ismeretei alapján. A Wizz Air igazgatósági tagjaként semmilyen módon, sem korábban nem foglalkozott, sem most nem foglalkozik a Malév ügyeivel – jelezte.
Keresztény
FACEBOOK
RSS















Kommentek (52 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
na persze, szakmai alapon, hehe, adóelkerülési légügyi attaséként, akinek semmi rálátása nem volt a malév ügyekre...
ezért még egy mezei egér is lehülyézné, hogy ne nézze már ekkora baleknak
"Wizz Air igazgatóságában, de azóta is folyamatosan a Malév megmentésének szükségessége mellett érvelt."
igen ez így hihető! én is a konkurens megmentéséért szoktam aggódni. és gondolom sokan vannak még így ezzel.
pont most olvastam a hvg.-n oszkó blogját a malévról. onnan szinte szóról szóra felolvasta a fidesz közleményére a választ.
ma meg volt pofája azt nyilatkozni, h budai gyula nem tud számolni, mert nem is annyi az az annyi amit az államnak fizetnie kell a titkos záradék miatt.
"Bár a szerződést nem látta, Oszkó Péter volt pénzügyminiszter általános szakmai véleményként blogjában ezt írja: „Nyilvánvalóan lehetetlen, hogy 1000 milliárdos kötelezettség szálljon az államra akár a reptér teljes csődje miatt is, hiszen a teljes privatizációs érték ennek a fele volt.” Szerinte a kormánybiztos egyszerűen összeadta egy mérleg eszköz-, illetve forrásoldalának tételeit."
mintha az lenne a legnagyobb bajunk, h 10-20 milliárddal többet vagy kevesebbet kell fizetnünk, amikor ezek a senkiháziak elbótolták egymás között a légitársaságunkat, oszt még záradékoztak is.
na itt van ennek az önfényezőnek a blogja, ha vkit érdekel.
http://oszko.hvg.hu/
Basszus!
Iparági alapon.Még most is futóműolajos a keze?
Bizonyára elvette Hingyi Beatrixet...
Oszkó egy nulla. egy nonentitás egy nagy szájjal.
Sikeresen ártott mind a cégnek, amely az állást adta neki, és amelyiknek az az érdeke, hogy elterelődjön róla a figyelem, mind a pártnak, amelyik révén az állást szerezte, és amelyiknek nem érdeke, hogy összefüggésbe hozzák a fenti céggel.
És nem érti a nagyokos mi a baj a hozzáállásával :o)
Persze nem meglepő, hogy ez az ország itt tart, amikor egy Oszkó és egy Matolcsy a legjobb amit a két nagy párt produkálni tud (és egy Bogár, amit a kihivó)
Én most még elhiszem, amit Oszkó mond, de azért nem árt, ha megvizsgálják a Malév körüli akciókat.
Oszkó döntéseire is kiterjesztve.
"a visszaállamosítás nélkül már 2010-ben összedőlt volna a Malév"
Tehát ezzel elismerte hogy a Bajnai megszorítócsomag többek közt a Malév felvásárlásának több százezer eurós költségeire is kellett.. Bravó Oszkó csődközeli ország csődközeli céget venne IMF hitelből..!
IMF hitelből MOL részvényt is lehet venni, több száz milliárdos veszteséggel, osztjónapot.
Oszkó a fidesszel is tárgyalt a MALÉV megmentése ügyében, amikor kormányon volt és Varga Mihály igent mondott rá.
Váradi úr, aki most a Wizz főnőke előtte meg a Malév vezérigazgatója volt. Na az nagyon szép dolog , hogy beleszarok abba a fészekbe amiben előtte ültem.
Hol a veszteség,ember? Eladták?
A részvények értéke jóval kevesebb. Ráadásul a kamat, amit az imf hitel után fizet Mo, szintén a beszerzési árat növeli. Tehát kurrrva drága volt.
Amúgy hallottam már kormánytagot, illetve államtitkárt nyilatkozni, hogy értékesíteni fogják a MOL részvényeket, ha ez szükséges. Tudod a megmaradt mnyp-i részvényekből is értékesítettek befektetéseket nyomott áron, majd a pénzt folyó kiadásokra költötték.
Emlékszel-e arra, amikor Szájerné férje habzó szájjal mikrofonnal a pofájában kérte , sőt követelte Brüsszelben, hogy a magyarok ne kapjanak eu-s pénzt.Tudod az elmútnyócévben történt ez is.
erre pl. nem, de a politikában bármi előfordulhat, tegnap azt mondták, ma meg pont az ellenkezőjét, minden politikustól hányok, mindegy hogy narancsos, vörös vagy barna, egyenes gerincű nincs közte, azonkívül roppantul bosszant, hogy hülyének néznek, ennyi
Gondolom az egymás közti elbótolást a fideszre és a szocikra értetted.
"MOL részvényt is lehet venni, több száz milliárdos veszteséggel"
Ja hogy azt gondolod a MOL is csődben van, így már érthető a félrebeszéded..
Ez akkor volt, amikor azt találta ki a fidesz, hogy hamisítják az adatokat Mo-on. Akkor robbant ki az is, hogy a görögök tényleg hamis adatokat adtak meg. Szájerné férje kiállt és azt mondta, hogy az olyan országoktól, mint Görögország és Mo vonják meg a támogatást. Ez is szép történet volt.
Azért én még reménykedem, hogy találok vállalható pártot magamnak. Van még rá 2 év.
Nem így értettem, de igazad van . Ez a triplabóvli kormány még ezt is képes elintézni.
Úgy értettem, hogy a vételár nemcsak az 500 milliárd IMF hitel, hanem annak kamatai is. A részvények jelenlegi ára, pedig köszönhetően a Matolcsi-Orbán tandemnek igencsak lent van.
" Hallottam" Tudod,hogy mennyi mindent lehet hallani! Ha,úgy adják,majd el,hogy veszteséges
akkor jogosan lehet hőbörögni! Mást,úgysem lehet tenni! A Manyup,az meg egy nagy átverés volt! Annak érte meg,aki jól keresett,és később,ki
tugja,hogy mi lett volna!
jav. tudja
A hallottam, azt úgy értem, hogy ezt nyilatkozta Varga.
A manyup pénz elkúrása az átverés .A 3000 milliárd ft 13 év alatt gyűlt össze. Elillant, eltünt a semmibe, hiszen az államadósság nőtt.
A reálhozamra 500 milliót fizettek ki. Azért az nem olyan rossz. Ráadásul a szabályozása a kormányokon múlt.
"Azért én még reménykedem, hogy találok vállalható pártot magamnak. Van még rá 2 év."
Akkor elmagyarázom neked hogyan megy ez:
a magyar pártok vezetői egytől egyig nem azt nézik, mire van szüksége az országnak, még akkor sem, ha már nyilvánvalóan a napi üzemet veszélyezteti a bénázás.
A Fidesz abban is megismételte az MSZP ámokfutását, hogy megpróbálta elleplezni a megszoritást, miközben a saját szavazói markát kente és jól rátehénkedett az ellentábor szavazóira, miközben azért sikerült -persze akaratlanul- megszivatnia a "hálátlan" (mert értetlen) saját tábort is. Kiköpött MSZP. 2004-2007 és 2010-2011 között annyi a párhuzam, hogy az már nevetséges.
Ugyanilyen párhuzam van a korai, osztódó Fidesz és az LMP belső harcai, vagy az "elvből" az ország gazdaságát leromboló MDF és az ugyancsak "elvből" hasonlóra készülő Jobbik között.
Ugyanazokat a hibákat ismétlik, ugyanabból az okból: bele vannak merevedve a pártoskodásba, klikkharcba és ehhez még nem is értik a világ működését, úgyhogy észre sem veszik, amikor valaki mosolyogva kezükbe adja a kötél végét, majd békésen vár, amig maguktól a nyakukba teszik a hurkot, megcsomózzák, majd lelépnek a székről. Mint az MDF 1993-ban, a Fidesz 2000-ben, az MSZP pedig a kettőre kontrázva, folytatva a "jó munkát".
A Jobbik meg csak most látna hozzá. Persze az már nem tetszik, mert a Jobbik már a "másét" rombolná, nem a közöset :p
Azért én reménykedem.
Miben?
Definició szerint ahhoz, hogy "pártoskodj" ambició kell. Aki ambiciózus és ambiciózusokkal van összezárva, a legelején egymás földbetaposását tanulja, másra nincs is nagyon ideje. A többi meg békésen legelészik és éli életét, miközben a fenti banda sóval hinti be a legelőt a "nagy igyekezetben".
Akkor meg miben reménykedsz? Hogy megtérnek és bűnbánni kezdenek? Például: egy Lázár? Vagy egy: Matolcsy? Néztél már a szemükbe? :p Mindkettő egy conman.
Mindketten kancsalok vagytok.
A két legundorítóbb példányt nem ér kiragadni.
Javits ki ha tévedek, de épp most nevezted a 2/3-os parlamenti párt gazdasági csúcsminiszterét és a politikai frontemberét
"a két legundorítóbb példány"-nak
Te reménykedő, te :o)
Ja, és az ország helyzete a legutóbbi másfél évben javult, ugye?
Merthogy szentéletű emberek vezetik csakis az ország érdekében kamatoztatva a kiemelkedő tehetségüket.
Vagy-vagy. Ki a kancsal én vagy te? :o)
Ez egy jópofa ez az Oszkó, de ebből nem jön ki tisztán.
Elkúrta, de legalább élete végéig megél a hozadékából.
Gyurcsány nem jut eszedbe, amikor ilyen kancsal írást vetsz ide?
De igen. Mi van a relativ az erkölcsöt gyakorlod?
"Jobb vagyok a Gyurcsányhoz képest" szól és döngeti a mellét (mennyivel?)
"De a Gyurcsány is ezt csinálta" indokolja meg a legújabb húzását (és az olyan helyes dolog volt?)
Azután pedig kancsalságra hivatkozik :o)
Már megbocsáss... nem vagy te félszemű is? Mentálisan legalább is.
a keresődbe írd be/másold át:
gyurcsán indonézia
Csodákat fogsz látni. Próbáld meg!
http://index.hu/gazdasag/magya..
http://szentkoronaradio.com/be..
Van még valami? :-)
Ha csak sötétnek hívlak dicsérlek... :-)
Szarszagú.
Akkor ezentúl szarszagúnak hívlak.
Ha neked jobban tetszik a vénhülyénél ám legyen.
Te pucolsz klotyót....
Mondd kedves fórumtárs, a wizzair-nek nem a fideszes Váradi József a fővezére?
Vagy gondolod, hogy a Fideszes fővezér pokitikai alapon veszi fel a szocik gazdasági szakemberét?
Lehet, hogy mégsem őt hülyézné le az a mezei egér?
ez egy tetvedék, nem is érti, mi az erkölcsi problemánk. igaz, már akkor sem értette, amikor az offshore-t tukmálta mindenkire, oszt miniszterként elkezdte üldözni.
gondolom kitért arra is hogy brüxel meszelni fogja mert majd úgyis feljelenti , meg a budapest airport titkos záradékára is , miután varga bólogatott , egészen biztos lehetett abban hogy el van altatva
Eddig azt hittem senki nem képes annyira lázadni, ha lopáson kapják, mint egy cigány.Hát Oszkónak megy a dolog.
A minap még elviselhető véleményem volt róla, a megszólalási bölcsek voltak, most szégyellem magam, mert egy gazember.Tényleg ennyire hülyének nézi az embereket, hogy nem értjük mit csinált?
"...Oszkó Péter ezt Selmeczi Gabriellának, a Fidesz szóvivőjének nyilatkozatára reagálva mondta el az MTI-nek..."
Bakker Peti, nem kell minden agymenésre reagálni! A CNN-t se fogja érdekelni Viktor legújabb fantazmagóriája...
"épp azt a tényt hagyja figyelmen kívül, hogy a visszaállamosítás nélkül már 2010-ben összedőlt volna a Malév"
---- mikor 2010-ben? A választások előtt, vagy a választások után? Ugye mert egy hónappal a választások előtt államosítottátok vissza, az általatok diktált (elfogadott?) feltételek mellett. Miért nem bírt ki egy-két hónapot a visszaállamosításig, hogy az új kormány döntsön (sőt dönthessen!) a feltételekről, vagy az esetleges nem visszaállamosításról. Nem engedtétek, lecsaptatok, most pedig megy a felelősség elhárítása. Miért nem az ügyészség kérdezgeti már ezt az embert???
Tájékozatlan vagy. A fidesz rábólintott a MALÉV visszaállamosítására, viszont nem engedte a MOL pakett megvételét. Ez utóbbin kb 80 milliárd ft-ot veszítettünk, ennyivel drágábban vette meg IMF hitelből a MOL pakettet a fidesz kormány. Bravó!!
Konkrétan?
Te mit értettél meg, mit csinált?
Én sem értem. Az az ember, aki egyetért selmecivel, az annyit is ér.
Offshore Péter fel van háborodva. Ez nem semmi.:-DDD
Szerintem inkább örüljön, h. nem a börtönben ül...
Egyelőre.
"ma meg volt pofája azt nyilatkozni, h budai gyula nem tud számolni, mert nem is annyi az az annyi amit az államnak fizetnie kell a titkos záradék miatt."
ehehehe.
millen titkos záradékról beszél a "budai tolvaj gyula" ? NINCS titkos záradék. És tényleg nem tud számolni. sose volt erőssége.
A Wizz Air ellen szerveződő bojkotthoz az alábbi közösségi oldalakon lehet csatlakozni:
Facebook: www.facebook.com/pages/Wizz-Air-bojkott/343732362316502?sk=wall
Google+: plus.google.com/b/109502151838324085703/109502151838324085703/posts
Oldgóbé még él???
Ezt pedig a Ryanair pénzeli, a magyar államtól kapott 3 milliárd ft-os támogatásból. Köszönjük, Emese.
vagy mégsem ;-)
Bejelentkezés