Lázár vs. Erste Bank: indulhat a per?

2012. február 01. 09:06

Az Országgyűlés és a kormány segítségét kérné, majd pert indítana az Erste Bank ellen Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere, a Fidesz frakcióvezetője. A helyi önkormányzat szerint válság idején a bankoknak is részt kell venniük a kárenyhítésben.

2012. február 01. 09:06

Várhatóan felhatalmazást kapok a testülettől, hogy az Országgyűlés és a kormány segítségét kérjem, illetve pert indítsak az Erste Bank ellen – mondta a Magyar Nemzetnek Lázár János. Hódmezővásárhely december végén kérte a kereskedelmi bankot, ossza meg árfolyamveszteségből eredő kockázatot, de az Erste ezt elutasította. A politikus a bírósági tárgyalás útján azt is kiderítené, hogy ilyen esetekben részt kell-e vállalnia a pénzintézetnek az árfolyamváltozás miatt.

„A pénzintézet 2011 decemberében és hétfőn küldött leveleiben ultimátumot adott: 10 milliárd forint értékű, egyösszegű kötvényvisszaváltás megvalósítása esetén hajlandó változtatni a közte és az önkormányzat között lévő szerződés feltételein. Ez a 2006-ban kibocsátott, akkor 12 milliárd forint értékű kötvény közel tízéves törlesztésének felel meg” – írta keddi közleményében Lázár. A Fidesz frakcióvezetője hozzátette: a város a hatályos szerződésnek megfelelően megkezdte a 2006-ban kibocsátott kötvény kamat- és tőketörlesztését, mindezek ellenére a pénzintézet számára „a hódmezővásárhelyi polgárok közössége nem partner, hanem adós az Erste Bank számára”.

A helyi önkormányzat álláspontja az, hogy a jelenlegi pénzügyi válság idején a bankoknak is részt kell venniük a kárenyhítésben, a terhek viselésében, illetve fokozottabban együtt kell működniük ügyfeleikkel.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
huttinger
2012. február 01. 22:12
Lázár János helyretétele elindult. Kicsit nagypofája volt, így a fürer helyre teszi a kisbogarat. Az Erste pedig jó fülesekkel rendelkezik. Nem szart be. Hódmező lesz az új Esztergom.
Válasz erre
0
0
=nessuno=
2012. február 01. 22:07
Jogállam...
Válasz erre
0
0
HattoryHanzo
2012. február 01. 11:50
„a hódmezővásárhelyi polgárok közössége nem partner, hanem adós az Erste Bank számára”. Lázár János teljesen hülye? Tényleg azt gondolta eddig, hogy aki pénzt vesz fel, az partner lesz? Sőt, ha nagyon sok pénzt vesz fel, akkor már résztulajdonos is? Igen, baszki, aki pénzt vesz fel, az adós. Fura, de ez van.
Válasz erre
5
0
Rm_
2012. február 01. 11:40
http://zsiday.hu/blog/panaszkodnak-az-ad%C3%B3t%C5%91zsd%C3%A9z%C5%91k
Válasz erre
2
8
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!