Tömegkatasztrófát Budapestnek!

2012. január 30. 16:39

Amióta a Fidesz került hatalomra, azóta már tényleg semmi szükség haza- és nemzetvesztő libsikre és szocikra.

2012. január 30. 16:39

„A tízezer forintos útdíj abszurd ötlete, és a mögötte felvillanó kavarás pedig ismét csak azt bizonyítja, hogy ugyan lehet demszkyzni, de amióta a Fidesz került hatalomra, azóta már tényleg semmi szükség haza- és nemzetvesztő libsikre és szocikra: a Tarlós, kontra kerületi fideszes polgármesterek, kontra vidéki fideszes erősemberek, kontra minisztériumok, kontra Simicska hatalmi háborúzásnál akarva sem lehetne hatásosabb módszert kitalálni egy amúgy is problémákkal küszködő város végleges gajra vágására.


Erre persze mindenki kórusban kiabálná, mint Vitéz Lászlónak a gyerekek, hogy persze, ennek meg is lesz a következménye, majd jól elvesztik Budapestet a következő választáson. De hát az kit érdekel? Sokkal fontosabb, ha ennek a politikai deathmachnek esetleg emberhalálban, tömegbalesetben, összeomló szolgáltatásokban megmutatkozó következménye lesz. És ez egyelőre láthatóan nem érdekeli azokat, akik annak idején épp a Demszky-pokolból való megváltás szent jelszavaival a zászlójukon vonultak be Budapestre.

Lassan muszáj lesz azt gondolni, hogy tényleg egy nagy katasztófa kell ide. Lángok, füst, emberhalál, hogy esetleg valakinek leessen: a politikai és gazdasági érdekcsoportok ilyen-olyan indíttatású háborúi mellett esetleg érdemes lenne másra is odafigyelni. Addig meg csak száguldjon füstölve a metró, szerencsés utat budapestiek! Mi szóltunk.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szikjáró
2012. január 31. 11:06
atomot kiss ádámnak! (de legalább egy kiadós hasmenést a legkínosabb szituban) :)
Válasz erre
0
0
Trükkök Százai...
2012. január 30. 22:51
"Apokalipszist? Ezeknek?" :D
Válasz erre
0
0
torresG4
2012. január 30. 21:49
jordánok! titeket már az imf sem fog megmenteni, nagyon elbasztátok...századokról századokra, mindig ugyanazokat az átkozottul hülye hibákat követitek el, ami végzetes lehet az adott történelmi szituációban...a zsidókérdés kezelése a középkorban a rendszeres, időközönkénti halomra gyilkolás volt a művelt nyugat európában....soha nem tettétek fel a kérdést magatoknak őszintén, hogy vajon miért is???, hogy tanulhassatok belőle....
Válasz erre
8
4
Vizigót
2012. január 30. 21:27
Ez az abszurd ötlet csupán arra jó Ádám, hogy a magadfajtáknak megint legyen min rugózni.
Válasz erre
3
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!