Az alaptörvény és a hozzá kapcsolódó átmeneti rendelkezések módosítását javasolja az MSZP annak érdekében, hogy a parlament orvosolja azokat a jogi aggályokat, amelyeket az Európai Bizottság megfogalmazott – jelentette ki Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető pénteki sajtótájékoztatóján.
Mesterházy Attila elmondta: a szocialista párt alkotmánymódosító javaslata helyreállítaná Jóri András korábbi adatvédelmi biztos mandátumát, aki így 2014-ig az információs jogok országgyűlési megbízottjaként dolgozhatna. Ugyancsak kitölthetné eredeti hivatali idejét a Legfelsőbb Bíróságot az elmúlt év végéig irányító Baka András, akit a Kúria elnökévé tenne meg az MSZP-s indítvány. Az ellenzéki párt emellett kezdeményezi, hogy a bírók kinevezéséről és felmentéséről ne az Országos Bírósági Hivatal, hanem a bírákból álló Országos Bírói Tanács dönthessen. Visszavonnák továbbá az általános nyugdíjkorhatárt betöltő bírók „kényszernyugdíjazását” előíró alaptörvényi rendelkezést – tette hozzá a pártelnök.
Mesterházy arról is tájékoztatott, hogy a szocialisták előterjesztése kivenné a kétharmados törvények köréből a jegybankkal, illetve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével összefüggő szabályozást, és eltörölné a két szervezet összevonását megalapozó, az átmeneti rendelkezések között szereplő passzust. Lehetővé tennék ugyanakkor, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét a Magyar Nemzeti Bank lássa el. A szocialisták ugyancsak kivennék a sarkalatos törvények hatálya alól az adó- és a nyugdíjrendszer alapvető szabályainak meghatározását. A pártelnök hangsúlyozta, hogy az MSZP alkotmánymódosító javaslata nem korlátozódik arra a három kérdésre, amelyben az Európai Unió kötelezettségszegési eljárás megindításáról döntött, hanem a főbíró leváltása és a stabilitási törvény ügyében megfogalmazott aggályokat is orvosolná, ezekben ugyanis sajtóhírek szerint szintén kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarországgal szemben.
A szocialista párt vezetője elmondta: azt várják, hogy a parlament vitassa meg, az általuk kezdeményezett jogi megoldás alkalmas-e az uniós kifogások megszüntetésére.
Arra a kérdésre, hogy mi hangzott el a parlament európai uniós nagybizottságának szerda reggeli ülésén, ahol Orbán Viktor miniszterelnök előző napi brüsszeli tárgyalásairól adott tájékoztatást, Mesterházy közölte: a kormányfő „dilemmákat fogalmazott meg”, de nem állította olyan határozottan, hogy a kormány támogatja Magyarország csatlakozását az uniós pénzügyi paktumhoz, mint keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján. Hozzátette, örülnek, ha a miniszterelnök változtatott korábbi álláspontján, az MSZP szerint ugyanis az ország érdeke csatlakozni a kormányközi megállapodáshoz, és az is, hogy már az előkészítő tárgyalásokon érvényesíteni tudja akaratát.
Szintén kérdésre válaszolva Mesterházy Attila elmondta: Orbán Viktor brüsszeli tárgyalása az uniós vezetőkkel közelebb vitte az országot ahhoz, hogy megállapodást tudjon kötni az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal. Megjegyezte azonban, reméli, hogy a miniszterelnök nemcsak taktikai megfontolásból lett kompromisszumkész, hanem „komolyan is gondolja, amit nemzetközi partnereinek mond”. Kitért arra is, az MSZP idővel szeretné megismerné a hiteltárgyalások részleteit, részint mert azt, hogy a legnehezebben élőkre rakjanak további terheket, nem tudják támogatni, részint mert a megállapodás hatásai túlnyúlnak a mostani parlamenti cikluson, „és 2014-től nem a Fidesz fogja vezetni az országot”.
Keresztény
FACEBOOK
RSS














Kommentek (48 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
meglehet.
de te sem.
Honnan vette ez a nagyítóját?
most sem a fidesz vezeti, hanem orbán
na az kell még, hogy bolsicsőcselék helyett a nácicsőcselék gyűrje le a Vezért
mesterházyattilának üzemen, hogy 2014-ben is a Fidesz fog nyerni, ők pedig be se jutnak majd a parlamentbe.. (majd kapnak egy kis kutyaólat valahol.)
Lehetséges, de akkor ti be sem kerültök a parlamentbe.
2014től afidesz fogja vezetni az országot.
Majd emlékezzél erre 2014es választás után!
"Mesterházy arról is tájékoztatott, hogy a szocialisták előterjesztése..."
---------------
Csönd legyen ott a hátsó padsorban!
S ezt a nagy gondolkodót nem tudja legyűrni a Szanyi?
Meseházy kezdi megszokni h milyen távol is van a törvényalkotástól, azért a játszótéren ezt játszik..
Ilyen dumával Attila akár fideszes is lehetnél!
Javaslom, igazolj át, a Párt szívesen látja az átvedlett kommunistákat, sőt! még pozíciót is adnekik!
atis ! Ha véletlenül ti kerültek hatalomra 2014-ben , akkor nálunk az egész utca disszidál , biztos forrásból tudom .
Viszünk mindent , ami nincs lebetonozva , mert ismerünk már benneteket .
Ez a Mesterházy egy akkora balfék, hogy olyat még a világ nem látott.
Ez az ellenzék akarja legyőzni a Fideszt?
-Gyurcsány, a két lábon járó populizmus?
-Mesterházy, az évszázad balfékje?
-Karácsony Gergely, a fegyverhordozó?
Vagy majd sztetek, egy Gyurcsány és egy Mesterházy kaliberű ember megalázkodik a magasságos Bajnai előtt és összefognak?
Ez a két ember még egymással sem tudott kiegyezni...
Komolyan?
ezen kicsit besírtam :D
megkezdődött a harc az mszmp-ben. punciszájú érzi a vesztét.
Mesterházy-kám, vedd ki a kezed a biliből, nem vagy te jóstehetség, csak egy nagyot bukott párt vezetőcskéje.Remélem, hogy sok víznek kell lefolyni a Dunán, amig ti úra a hatalom közelébe tudtok kerülni!
Elsosorban azokat a jogi szabalyokat kellene orvosolni amik megengedik, hogy maga ne csucsuljon Zuschlag mellett a bortonben szeretett sportminiszterevel egyetemben.
Szépen felsorolta, hogy mi az ami fáj neki. Csak arról hallgat, hogy miért!
Nincs az a választási törvény,a mellyel Orbán még egyszer nyerhet
Azt is mondta a csúfos parlamenti választási bukás után, hogy az önkormányzati választásra elfogy a Fidesz ereje. Az eredmény? Még nagyobb zakó. Amikor a cingár törpe hergeli magát a 200 kilós súly felemeléséhez és mindig azzal zárul, hogy teli megy a gatyája.
Az eddig érvényes választási törvénnyel semmi esélye nem lenne. Nem találna 2,5 millió szavazót. Az új választási törvényükkel, bár a jelenlegi önmagukra írták, elég necces lenne számukra. (Itt már erős kérdőjel, hogy egyáltalán hány választó is kellene a győzelemhez. Eddig ezt tudtuk.)
De semmilyen kategorikus kijelentést nem mernék az ügyben tenni. Ugyanis halvány sejtésünk sincs róla, miképp fogunk választani 2014-ben. Ha egyáltalán fogunk választani.
Tisztességes, arányos választást már biztos nem nyerne a Fidesz 2014-ben.
Az MSZP a 2010-es önkormányzati választásokon szinte nem is kampányolt (Szanyi pótcselekvései enyhén nevetségesek voltak, a budapesti főpolgármester jelölés, majd kampány is az volt).
Amúgy a Fideszt nem is az MSZP veszélyezteti. Hanem a Jobbik, miután a Fidesz most szépen elég látványosan lefekszik az IMF-nek. Széttárt láb meg minden.
SZIASZTOK ! lÉZERJANI dOLGOZOM,A FELESÉGEM IS DOLGOZIK, BABÁT VÁRUNK ! ÚGY GONDOLOM NEM VAGYOK NÁCICSŐCSELÉK , CSAK IGAZ MAGYAR EMBER ! 2014= jobbik
"Tisztességes, arányos választást már biztos nem nyerne a Fidesz 2014-ben."
Hát ki nyerne?
Ne felejtsd a választást mindig az nyeri aki kormányt alakít.
"Mesterházy: 2014-től nem a Fidesz fogja vezetni az országot"
Mi a fasz van Meseházy eltárs?
Talán behívjátok az oroszokat?
Belőletek ez a 65 év éppen elég volt!
Tovaris !
Konyec!
"MSZP idővel szeretné megismerné a hiteltárgyalások részleteit, részint mert azt, hogy a legnehezebben élőkre rakjanak további terheket,"
Tegnap még vissza akartad vonatni a bank és multiadót te kretén!
Az anyukád csipáját vörös!
Senki. szvsz nagykoalició lesz 2014-ben. Mert előáll az a fránya helyzet, hogy a Jobbik vidéken, az MSZP a fővárosban a Fidesz a nagyvárosokban nyeri meg az első fordulót: 1/3 mindenkinek.
Amiből a többi (2016: devizahitelesek újratöltve, 2017: összeveszés, előrehozott, amit a Jobbik nyer, majd 2018: Budapest bombázása már magától következik).
"Mesterházy: 2014-től nem a Fidesz fogja vezetni az országot"
Az IMF magyarországi gyarmatának a helytartója súgta neki.
biztosan azt is tudja ki nem vezeti az mszpt márciustól.
Bele pislanthatott a varázsgömbbe!
Aztán most felvilágosodott!
Csak megint későn!
"Mesterházy: 2014-től nem a Fidesz fogja vezetni az országot"
És Mesterházy híres mellétaláló a jóslatokban..
Minek ül az ukrán gádzsi a Szabadságtéren, ha Meseházy is fel tudja olvasni a leckét sokkal ócsobban?
Akkor képzeld el Karácsony Gergőéket! Nincs az az utca, amit megrajzolnál választókörzetnek, h elempés labdába rúgjon. Már írják a Szadi historyt, az elempéé egy SMS-be el fog férni..
Nagyon kemények ezek a balosok! :D
Elmondom én is, hogy mi lesz Attila:
- a Fidesz eltakarítja azt az óriási törmelékhalmazt, amit a ti királyságotok okozott
- helyrebillentik a gazdasági és pénzügyi egyensúlyt
- elkezdjük kidugni a fejünket a szarból, fejünk után a nyakunkat és így tovább
- ahogy jövünk ki a szarból, úgy lesz egyre törpébb a pártotok, és úgy vigyáznak majd a magyarok egyre jobban, nehogy még egyszer a kormányrúdhoz kerüljetek
- 2030-ig hosszú, sovány évek jönnek rátok.
RATYI-ATTIS, csak nem az RTLKLUB Astro show-ban szereplő "jósnő" jósolta, hogy 2014 -ben nem a Fidezs fog kormányozni? Halgass rám, ezek csak a 380 +Áfa-s percdíjra buknak, azt hadoválnak, amit hallani akarsz. Én már csak tudom. Se Ferrarim, se kéglim Marbellán. Pedig mgejósolta...
Tán a távoli jövőben dolgozó komonistát is látunk majd?
Vagy ez scifi?
Sorold a volt ávós fideszeseket.
"az MSZP szerint ugyanis az ország érdeke..."
szarházy! ez eddig miért nem volt szempont nálatok? hogy a legfrissebb példát említsem: Malév eladása - visszavétele, Máv cargó, stb. - sorolhatnám napestig...
"Mesterházy: 2014-től nem a Fidesz fogja vezetni az országot"
Te jó ég! Akkor ki? Mert az mszp nem, azt most írásba adom! Vagy valami csoda kell hozzá mert akkorát nem tudnak csalni!
Tán csak neeem a "deka"? Brrrr...
A jobbik soha sem tud Magyarországon nemhogy választást nyerni, de a jelenlegi támogatottsága is plafon.
És te leszel a miniszterelnök.
Ugye Attila szegénykém?
További szép álmokat, kontraszelektált balfasz.
Neked fóbiáskám, biztosan.
Ja, és erre az "Orbán utánra" kicsikét még várnod kell.
Neked meg állandóan vízben kell állnod a kiszáradt agyad miatt!!!
2014 ben is Orbánék fognak kormányozni. Miután nincs komoly ellenzéke ennek a komolytalan csürhének...........
2014 ben is Orbánék fognak kormányozni. Miután nincs komoly ellenzéke ennek a komolytalan csürhének...........
Rajtad ellenben már a piócás ember sem segíthet.
"2014-től nem a Fidesz fogja vezetni az országot" - persze, egy másik párt, aminek véletlenül szintén Fidesz lesz a neve. (Karinthy után szabadon.)
Bejelentkezés