Elkészült az új polgári törvénykönyv tervezete, melyet a kodifikációs szerkesztőbizottság már el is küldött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak - közölte Sárközy Tamás, a testület tagja, a Magyar Jogászegylet elnöke.
Sárközy Tamás, a Magyar Jogászegylet elnöke pénteken Szegeden közölte: elkészült az új polgári törvénykönyv tervezete, melyet a kodifikációs szerkesztőbizottság már el is küldött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak. Egyedül a jogi személyekre vonatkozó könyvvel kapcsolatban van még vita, ebből két változat készült.
A tervek szerint február 1-ével elkezdődhet az anyag államigazgatási egyeztetése, a tervezet áprilisban kerülhet a kormány elé. A parlament a nyári szünet előtt vagy azt követően, ősszel fogadhatja el a jogszabályt, amely a kihirdetését követően egy évvel, 2013. július 1-én vagy 2014. január 1-én léphet hatályba – tudatta a szakember.
Keresztény
FACEBOOK
RSS














Kommentek (17 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
Na jöhet az újabb balfék vircsaft... :)
Lesz ebből világraszóló tiltakozás! Micsoda dolog, hogy az 1959-es Ptk-t le meri cserélni a kormány
2010-est cseréli...
Igaz, de tudtommal AB határozat alapján nem lépett hatályba.
Törvényt hozott az Országgyűlés hétfőn arról, hogy a parlament által tavaly elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) nem lép hatályba.
http://hvg.hu/itthon/20100705_..
Az ÁB a felkészülési időt hiányolta ettől lehetett volna még éltetbe léptetni később.
Persze, csak hát nem léptették.
Végre nemzeti ptk lesz peni...;)
alig várom, szinte már tűkön ülök, annyira várom. .))
Ne várd peni hanem akard!...;)
Vagyis nincs 2010-es Ptk. Ennyi.
nem akarom!:) mást akarok.
Vagyis nincs mondanivalód. Ennyi.
Már a Sárközy Tamás is orbánistafaszistapopulistaantiszemita lett?
Hát pedig drkovax-nak tökéletesen igaza van, az 1959. évi IV. törvény van hatályban a mai napig.
doktorok áradata...
nem elég drt irni a nickbe, attól még analfabéták maradtok...
"doktorok áradata...
nem elég drt irni a nickbe, attól még analfabéták maradtok..."
Igaz!
Lsd.: Dr. Skicc Plagi
(Bár már két hete, hogy nem használja. Vajon miért?)
Nincs 2010-es Ptk, ahogy tanult hozzászóló társaim már utaltak rá. Úgyhogy jelenleg az 1959-es posztrákosista van érvényben
Bejelentkezés