A politikai-ideológiai vita alakuljon át azzá, aminek Európában értelme van, szakmai-jogi vitává – fogalmazott Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtökön Bécsben. Az Európai Bizottság és a kormány egyeztetéseiről szólva elmondta: azok végén kompromisszum áll.
„A politikai-ideológiai vita alakuljon át azzá, aminek Európában értelme van, szakmai-jogi vitává” – fogalmazott Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtökön Bécsben. Az Európai Bizottság és a kormány egyeztetéseiről szólva elmondta: „egy párbeszédről van szó, amelyben mindkét oldal érveket sorakoztat fel, és amelynek a végén kompromisszum áll”. Megerősítette, hogy a kormány 26 napon belül elküldi válaszát az Európai Bizottságnak. Ha sarkalatos törvényekről bebizonyosodik, hogy nincsenek összhangban az európai törvénykezéssel, természetesen hozzá lehet azokat igazítani az uniós joghoz – tette hozzá.
A médiaszabadság európai helyzetét vizsgáló uniós szakértői munkacsoport véleményét a kormány tiszteletben tartja, de nem ért egyet a Magyarországra vonatkozó megállapításaival – mondta Kovács Zoltán az MTI kérdésére. „Ettől a csoporttól ugyanazt várjuk, mint az Európai Bizottságtól, hogy európai jogi kérdésekben pártatlanul, elfogulatlanul járjanak el” – tette hozzá. Rámutatott, a testületnek nincs döntéshozatali hatásköre, a feladata tanácsadó jellegű. Emlékeztetett: az Európai Bizottság által kifogásolt pontokon már módosították a médiatörvényt. „Az Alkotmánybíróság december eleji határozatában szereplő pontokat pedig május végéig ki fogjuk javítani” – mondta.
Kovács Zoltán kijelentette azt is, bármely, a várható IMF-megállapodás keretösszegére vonatkozó becslés „egyelőre csak találgatás”. Megerősítette ugyanakkor, a kormány bízik abban, hogy a megállapodás március végéig megszületik.
Keresztény
FACEBOOK
RSS














Kommentek (10 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
puff...
a trambulinról hugyoznak a medencébe, utána meg kitalálja, hogy cseréljék le a vizet mert büdös
Ahelyett, hogy a szádba hugyoznának.
gyakorlatilag azt csinálják, de ne aggódj, jut rád is, csak neked nem tűnik fel mert hozzászoktál az ízéhez
A fenti hozzászólásokat elolvasva nem is csodálkozom rajta, hogy a kritikát megfogalmazók többségének nincs igénye érdemi vitára a témában. :)
Villámgyorsan kiderül(ne), hogy fogalmuk sincs az egészről. Nem mintha nem lehetne tudni már régen....
A bejegyzéshez:
A megfelelő fórumokon, szakmai síkra terelődő diskurzusnak örülök.
Az EU értékközösségének alapja az EU Alapjogi Chartája.
Az alapjogok védelmét sok, ám nem minden esetben szabályozza tételesen kidolgozott EU-s jogszabály.
Az Orbán-kormány azon igyekszik, hogy a jogállamiságot lebontó alkotmányozása és törvényhozása vizsgálata csak a szűken vett EU-s jogszabályokkal történő összevetésre szorítkozzon és elkerülje azok vizsgálatát az alapjogok tekintetében.
Ez volt -2010. januárjában sikeres- taktikája a médiatörvényekkel kapcsolatosan (nem véletlenül hivatkozik erre a példára az államtitkár), ám közben az EU is "okosabb" lett és átlát ezen a jogászkodó taktikán.
Erre utalt Schulz nyilatkozata, amikor elismerte OV "okosságát", de nyomban hozzáfűzte, hogy az "európaiak sem hülyék".
Ezt a jogászkodást mi is jól ismerjük: így bújt ki OV a székház-botrányból a Fidesz-cég cáfolatával és így úszta meg a "ne mi nyerjük legtöbbet" arcátlanságot a közgyűlés formai cáfolatával.
Kíváncsian várom a fejleményeket; a joghézagokkal és a joggal való bűvészkedés küzdelmét a jogállamiság értékeit képviselőkkel szemben.
Azért látni kell hogy ezek az ügyek rég túlnőttek Magyarországon és a józan ész határain. Új háborúk készülődnek, ismerős a retorika,ez mindig így szokott kezdődni. Ájrópa egy rosszul összerakott patchwork és szét fog szakadni hamar
Parlament helyett meg kormányzót kérünk.
Európait, minden európainak!
Jól van Zolika, remekül megy a nemzetrontás, tehetséges elvtárs vagy!
Szóval ha szar a szabályozás de az EU jog alapján már nem lehet eljárni akkor nincs itt semmi baj, hiszen a magyar szereti a szart, két kézzel habzsolja, különösen ha olyan remek elvtárs kínálja nemzeti tálcán mint a gazdi. Elmész Te...
valóban hasznos lenne, ha a viták euban szakmai alapon folynának, és nem ideológiai alapon. csak hát ott is emberek vannak, és főleg politikusok.
Bejelentkezés