Sem maguknak, sem családtagjaiknak nem érvényesíthetik 2012-re szóló ingyenbérleteiket a BKV-dolgozók február végén – írja az Origo egy BKV-s szakszervezet vezetőjének elmondása alapján. A hír hátterében az új, jelenleg tárgyalt kollektív szerződés állhat.
Sem maguknak, sem családtagjaiknak nem érvényesíthetik 2012-re szóló ingyenbérleteiket a BKV-dolgozók február végén – írja az Origo egy BKV-s szakszervezet vezetőjének elmondása alapján. A cég csütörtökön közölte dolgozóival a hírt, melynek hátterében az új, jelenleg tárgyalt kollektív szerződés állhat. Az új szabályozás megvonná az ingyenbérletet a dolgozók házastársaitól, illetve húsz évnél fiatalabb gyerekeitől, akiknek eddig ez járt.
„Amíg el nem fogadják az új kollektív szerződést, senkinek nem érvényesítenek újabb bérleteket, mert arra játszanak, hogy így kevesebb embertől kell majd visszavenni a kiadott matricákat” – mondta Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke. Hogy a már érvényesített bérletekkel mi lesz, a BKV eddig nem közölte.
A BKV szakszervezetei csütörtökön jelentették be február 7-i tüntetésüket, melyre a cég Akácfa utcai székháza előtt kerül majd sor. A dolgozók célja, hogy hogy a BKV vegye figyelembe dolgozói érdekeit, és folytasson érdemi tárgyalásokat a kollektív szerződésről. A vállalat közleményében azt válaszolta, „a tüntetéssel nem oldódnak meg a problémák, pedig közös érdekünk, hogy erőinket most a szolgáltatás ellátására összpontosítsuk”.
Keresztény
FACEBOOK
RSS














Kommentek (12 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
a középvezetői szint alatt kiadhatnák az ingyenbérletet a dolgozóknak, de a családtagoknak osztogatni kicsit túlzás
Mintha az IMF is más költséggazdálkodású közösségi közlekedésről szeretne javaslatokat kapni. Ami meg a tüntetésüket illeti :várják mef az IMF tárgyalásokat. A minimálbér emelése úgyis megtörténik, többletre nem igen jut.
vagy adjanak ki a dolgozóknak családi bérletet
amire a dolgozó és gyermekeinek nevét felvezetik és csak azok használhatják
hát szerintem itt tökfölösleges határt húzni a középvezetői szintnél. nincsenek is sokan fölötte, és ők úgyse használják a bkv-t.
a dolgozóknak nem adni ingyenbérletet nevetséges.. tényleg jegyet lyukasztgatva kéne nekik beutazni a buszgarázsba?
Lesz még lejjebb is. Beszoritottátok idióták Tarlóst a BKV sztrájkba. Hány milliárdba kerül 1 napi BKV sztrájk? Hány százalék népszerűségbe fog ez kerülni? Megéri?
Nehogy má'. Miért járna ingyenes bérlet? A melóhelyemről még egy golyóstollat sem hozhatok el ingyen és nem is hozok.
Már látom, hogy a BKV ellenőrök egymást hajkurásszák a 7-es buszon.
Te a munkahelyedről a tollat ellopnád, akiknek a kifosztását meg vadul helyesled, azok ezt a juttatást a bérük részeként kapták. Eddig azt mondták nekik "azért kapsz kevesebb pénzt, mert kapsz mellé bérletet". Most a "nem megszorító", "nem az emberek fizetik meg" rezsim a BKV-s dolgozók jövedelmének úgy 20-30 %-át óhajtja elvenni tőlük, ezzel jelentős részüket a teljes reménytelenségbe taszítva.
Lehet, hogy téged megnyugtat, hogy legalább az Orbán unokaöcsinek a BKV-ból kihasított vízfejre azért jut bőven, de a BKV 13ezer dolgozóját és azok családtagjait nem. Ezeknek az embereknek valahogy elfelejtettek szólni 2010-ben, hogy számukra a teljes anyagi ellehetetlenülést és nyomort hozza el a "szép új világ".
Előbb talán a nyugdíjasoktól kéne elvenni a korlátlan utazást. Elég lenne heti kétszer, nem csúcsidőben engedni őket ingyen utazni.
Valaktől márpedig el kell venni valamit, mert a vállalkozó nem fizet teljes adót, a rendes pénzen bejelentett melós nem tud eltartani három inaktívat.Attól, hogy valaki megérdemel valamit még nem jelenti azt hogy van is miből finanszírozni.
Képzeld, nekem sem szóltak.
Adják oda bérként járulékokkal együtt! De azért is omladozik a rendszer, mert mindenhol potyautasok vannak
Lehet, hogy nem kellene a BKV és BKK vezetésének milliós prémiumokat felvenni, amikoris egy cég mióta a világ-világ veszteséges!!! És hogy a középvezetői szint és afölött hányan vannak! Nem kérdés,hanem felkiáltójel!!! Na ez az egyik nagy probléma, hogy a megszorítások csak a lesüllyedő középosztályt és az alatti réteget sújtják. Különböző "látszatintézkedésekkel" költségmegtakarítás címén az irodai adminisztrációt csökkentik, de mégsem változik igazából semmi. És most az utolsó szalmaszálat, ami szinte egy BKV-s közösséggé formálta az itt dolgozókat, hogy ők és családtagjaik ingyen utazhattak az általuk vezetett járműveken. Na ezt is elveszik!! A közalkalmazottak ingyen bérletét miért nem veszik el? Hisz azt is mi fizetjük!!! NEM? Hogy a közalkalmazottak, még most is rejtett jutalmakat és prémiumokat kapnak karácsonyra, szociális segély címen!!!! Felháborító és vérlázító!!!
Bejelentkezés