Regisztráció | Elfelejtett jelszó

Szembegyalogoltam a tömeggel
2012. január 22. 07:43

Tán kulturálisan a jobboldali-konzervatív érzelmű emberek számára erősebb kapocs az eszmeiséghez tartozás, és régóta bizalommal kezelt vezetőben való további bizalom, mint konkrét szakpolitikai témákkal való egyetértés.

„No hát ez tényleg nagyon érdekesre sikerült. 

Először is szembegyalogoltam a tömeggel, nézegettem mi a hangulat, majd az Oktogonnál megvártam a végét. 

Senkivel nem beszélgettem, de alapvetően egy nagyon kedves hangulatú, főleg idős emberekből álló tömegrendezvényt láttam, sokan is voltak, szóval ebből a szempontból abszolút sikeresnek gondoltam, most függetlenül attól, hogy nyilván mennyire nem értek vele egyet. 

Az egy dolog, ami föltűnt, hogy emberek »Orbán veled vagyunk« és »Támogatjuk a kormányt« jellegű táblákkal vonultak, úgyhogy akkor elkezdtem stírölni a feliratokat, hogy jó, de konkrétan miben. Mármint nyilván, bárki, aki szervezett már demonstrációt, tudja, hogy minden 100 emberből lesz témától függően 1-5, aki fabrikál maga valamit arról, hogy neki mi fontos, ő mit akar. És ez nem csak a valami elleni demonstrációkon, hanem mondjuk egy Erőszakmentesség Világnapján, vagy hasonlón is, szóval adekvát feltételezés volt, hogy mindjárt megtudom, konkrétan mi is az, ami jó volt a kormány utóbbi másfél évének döntéseiből. Most egyébként a biztonság kedvéért átnéztem a Híradó.hu, Magyar Hírlap stb galériákat is, nehogy egy konkrét ügy is elkerülje a figyelmem. És hát nulla. Nada. Az összegyűlt négyszázezer (mtv, hirado.hu, magyarhirlap.hu) - egymillió (Széles Gábor) ember között a jelek szerint nem volt egy sem, aki mindenképpen hírül akarta volna adni a világnak, hogy mittomén »Köszönjük a házasság szentségének védelmét«»Éljen az ezeréves ország méltó Alaptörvénye«»Egykulcsos adóval a gazdaságért« vagy bármit, ne nekem kelljen már kitalálni.

Én azóta ezen gondolkozom, hogy hogy lehet. 

Ott van mondjuk 100.000 ember hogy nagyvonalúak legyünk. Tényleg őszintén úgy érzik, hogy jó az, amit a kormány és Viktor csinál, hogy azok csak aljas rágalmak, amikkel a liberálbolsevikzsidóanarchisták szoktak dobálózni, és azok után, hogy évek óta nem voltak az utcán, végre itt egy nap, amikor meg lehet mutatni hogy mennyi minden dolog van, amivel egyetértünk - és nulla ilyen dolgot mutatnak meg. Egyszerűen tényleg nem értem. Nincs semmi derogáló háttérelméletem, hogy ez mi, őszintén tanácstalan vagyok. 

Aztán hazajöttem, itt akkor sírvaröhögtem egyet a kormánybarát média beszámolóin, meg láttam a sztorikat a napidíjra fizetett emberekről, és hát lehet mondani, hogy ha Széles ráköltött félmilliárdot, annyiból meg lehet oldani ennyi ember fizuját-szállítását, de hát azért nyilván nem ez van, hanem tényleg lelkes tömegek is kint voltak önkéntes alapon, szóval a kérdés továbbra is áll. Nekem amúgy egyetlen halvány tippem van, hogy tán kulturálisan a jobboldali-konzervatív érzelmű emberek számára erősebb kapocs az eszmeiséghez tartozás, és régóta bizalommal kezelt vezetőben való további bizalom, mint konkrét szakpolitikai témákkal való egyetértés, és tán ezért nem tartották fontosnak, nem tudom. (Ez amúgy nem saját ötlet, amikor anno a ferencvárosi időközi választáson indultak Tomcaték is és az egyik aktivistáját megtámadták az utcán, bementem hozzá a kórházba, beszélgettünk kicsit és ő ezt a hozzá hasonló jobboldali emberekre érvényes elméletként adta elő.)”

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/31886


Kommentek (68 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint



Hatodik Béla 2012. január 22. 07:45

"Nekem amúgy egyetlen halvány tippem van, hogy tán kulturálisan a jobboldali-konzervatív érzelmű emberek számára erősebb kapocs az eszmeiséghez tartozás, és régóta bizalommal kezelt vezetőben való további bizalom, mint konkrét szakpolitikai témákkal való egyetértés, és tán ezért nem tartották fontosnak, nem tudom."

Steve, ha te viszont annyira szakpolitikus és okos vagy, indulj el a választásokon, meglátjuk, hány támogatót fogsz összeszedni.

Ez a szarházi is meg kell éljen valamiből.Biztosan jól megfizetk őket ,a disznók.

Válaszok:
orbán víktor | 2012. január 22. 09:34

Most van rajta kalap, vagy nincs?

Az esszé nem a transzparens műfaja, kishapsi.

Szánalmas vagy. Ez maradt nektek. Ti mindent anyag szempontból közelítetek meg. " mennyi lehetett az utaztatás költsége "? No, elmondok valamit. Beszélgettem a menetben több emberrel. Az egyik család Nyíregyházától 30 -40 km-re keletre fekvő településről autózott fel Budapestre. (Ki lehet számolni, mennyi a benzin és autópálya matrica költsége . A családfő - miután elvesztette a munkahelyét - otthon állattenyésztésből próbálja megkeresni a kenyérre valót, a feleség ált. iskolűban dolgozik. Azaz finoman fogalmazva sem veti őket fel a pénz. Amikor a mellettem haladó megkérdezte tőlük, akkor ezek mellett ezt hogy tudták bevállalni ? Az volt a válasz, egy kicsit szűkösen leszünk ebben a hónapban, de meg sem fordult a fejünkben, hogy emiatt ne legyünk itt. Ez fel sem merülhetett. Nos, ezt nem fogjátok ti a büdös életbe megérteni libbancsaim.

Válaszok:
pikkpakk | 2012. január 22. 08:04
RAMBO | 2012. január 22. 08:41

Ez a Kopias egy barom és akkor finom és nőies voltam. Emellett csúsztat és nem érti, hogy mi történik körülötte. Szar lehet így élni.

Hofival szolva: Ez nem Fabulon, ez szar! Ja, és kurva savanyú a szőlő!

Válaszok:
morfondír | 2012. január 22. 08:01

Az udvari bolond az Operaháznál lett volna.
Ki nem állhatom. Kábító fájdalomcsillapító volt, nem más.

Értjük ,hogy ti birkák vagytok !
A kérdésünk még mindig az ,hogy MIÉRT ?

Talán azért ,hogy az ilyen Szélesi félléknek jobb legyen ?
Hogy Bayer Zsótika többet keressen ?
Kerényi félék még több idióta képet tudjanak venni közpénzért ?

Ezt a demagóg dumát ,hogy apu munkanélküli anyu meg létminimumot keres ,de autóval eljöttek a világvégéről demonstrálni ,nos ezt inkább ne feszegesd ,hisz magad sem hiszed el ,amit leírtál ide...

Válaszok:
morfondír | 2012. január 22. 08:06
Bertorelli | 2012. január 22. 08:07

Hülye gyerek, hazudozni azt tudsz (honnan veszed, hogy Széles félmillíárdott költött a tüntetésre?), és közben saját magaddal gyalogolsz szembe.

Válaszok:
orbán víktor | 2012. január 22. 09:31

Te nem hiszed. Legyen ez a te dolgod.

Mi birkák vagyuk ti meg szépek......
Nekem nincs mit bizonygatnom, pláne nem neked. Az meg, hogy ki mit hisz, ki miben hisz a magánügye, nem érdekel, hogy elhiszed e vagy sem.

Válaszok:
pikkpakk | 2012. január 22. 08:35

Gyerekek! Ezt beszoptátok, nem kicsit, hanem nagyon.
-Nem a tiétek az utca,
-Nem vagytok kormányváltó erő,
-Nem vagytok sokan, hisz egy spontán tüntetés is nevetségessé tette az eddigi munkátokat.

Hiába próbáljátok a tüntetést lekicsinyíteni, jelentéktelennek feltüntetni. Ez nem fog menni. Vesztettetek, legyen gerincetek és lássátok be.

Szánalmasak vagytok miközben próbáljátok a dolgokat megmagyarázni.

ui.: Március 15! Légy résen Steve!

Válaszok:
Oldgóbé | 2012. január 22. 08:22
citizen queen | 2012. január 22. 11:19

Attila!


nem gondolom, hogy olvasod a segítséget, én mégis megkísérlek egy két dolgot felsorolni:
segítség gyanánt. ha legalább egyet megértesz, akkor már nem nulla.

-megszűnt a nyugdíjalap ellopása, nem kell havi 30 milliárddal több kölcsönt felvenni.
-azt a hatalmas hiányt ami a piac pénzbősége és az előző kormány böszmesége szépen összehangolt felváltotta az adósság csökkenése. tudom, nem csökkent, de ha más nem legalább a szándék.
-külön támogatást kapnak a gyerekesek, hogy csökkenjen a családok terhe, talán több lesz a gyerek.
- az közös pénzen tanulókkal tudatták, ha már a mi pénzünkből tanulsz, akkor kötelezettséged is van.
-végre nem csak szóban hangzik el, hogy képzik feleslegesen a sok médiaszakértőt, vagy jogászt, meg is határozták mennyit lehet egy egy szakmára fordítani.
-mégis csak sikerült valami megegyezésfélét összehozni a rezidensekkel.
-átalakult, tisztább viszonyokat próbál elérni az önkormányzati rendszer.
-így, úgy többféleképpen de mégis csak segítség a devizahiteleseknek
- nem neked kell azt az adót befizetni, amit a multiknak kell, így végre megszűnni látszik a megszorítás. ez volt persze a legegyszerűbb mód, hiány van, fizessen többet az az adózó aki nem tudja eltitkolni.
-ha más (persze van más is) jelentősége nincs, mint elvi, van új alkotmány.na jó! alaptörvény.
-láthatóan küzd a kormány, hogy csökkentse az előző három kormány, (nem is akarom azt mondani, hogy szándékos, de persze ezt megfontolnám), által itt hagyott aknék hatástalanítását.

Steve! ezek!
ebből semmi?

Válaszok:
már foglalt | 2012. január 22. 10:39

"Legyen gerincetek"
Miért kérsz tőlük lehetetlent?
Ők egészen másra vannak kitenyésztve.

Válaszok:
Zázrivecz | 2012. január 22. 08:35

Steve! Te nem szembegyalogoltál a tömeggel, hanem szembepisilted a magyar népet!

Válaszok:
bendix | 2012. január 22. 08:31

Hülye elvárások ritkán szoktak teljesülni.

Mindig meglep (pedig már hozzá kellett volna szoknom), hogy a ballib oldalon mennyire csak a mindennapi személyes érdekekben tudnak gondolkodni. Most legalább valaki rácsodálkozott, hogy azokon túl is van valami.

Szimpátia tüntetni egyébként nem mentem, nem is mennék.

Csak aztán a lágy szellő mind a pofájába fújta vissza! Mert ugye szembe szélbe soha nem hugyozunk.

Nincs bizonyítani valód ?
Csak érdekelne ,hogy a turulmadaras ,vagy a keresztény világot részesíted előnyben ...
Mert a kettő nem megy együtt ,mert az már tudathasadás....

Békemenet ? Röhög a vakbelem !!!
Rinyálás Orbán Viktorért ,na az már pontosabban definiálható erre,mint ez a békemenet maszlag...
Hát ki a faszom beszélt ,beszél itt folyamatosan lőpor füstről kedves ?
Hallom sok jó szlogent vittek a debilek a béke izére tegnap....Jaóó nekünk a minyibál bér ,nekünk ez is elég viktoor...
A LEGSZEBB A "lungodromos" brazilokról készült képek lettek ,neked is tetszett ?
Vagy te voltál az egyik ??

Esküszöm neked, hogy mindig jó voltam biológiából, de most tényleg megfeledkeztem róla, hogy a férgek nem gerinces állatok.

Köszi, hogy emlékeztettél! :)

...a birkanyáj szépen megünnepelte a farkasát...

..gratula!

Hívjuk vissza a Fellegit!...Éljen az államcsőd!

Dehogynem értem meg. Látom,ahogy apósom elcígöli a nejem mozogni alig tudó nagymamáját szavazni, aki szart sem ért már az egészből, pihenni szeretne inkább, de nem, mert Imikémnek ez fontos, hallom a vasárnai ebédeknél azt a hülye dumát, amit a magyar hírlapban olvas, hogy Gyurcsány szabadsága meg a buziházasság az IMF feltétele a hitelért, hallom, ahogy rágalomnak, koholmánynak minősíti az Elnök plágiumvádját, és tagad, tagad, tagad, hogy az egy komoly ember, és amikor mondom neki, hogy komoly ember két ellel írja az államot, akkor tagad, és jön az "elmúltnyolcév" ha megkérdezem tőle, hogy három éve miért ment el népszavazni a tandíj ellen, ha most szerinte helyes, hogy bevezetik, és erre már csak annyit tud mondani, hogy azok a rohadt kommunita zsidók, és ma inkább nem kérdezek semmit meg tőle a Dajcstomi transzperensek alatt vonuló tömegről, mert már inkább szánom a kisöreget, és beszélgetünk majd arról, hogy sajnálja, hogy a kommunisták elvették a 13. havi nyugdíját, mert olyan szépen kiegészítette a korengedményes rokkantnyugdíj mellett EVÁs vállalkozásban szerzett jövedelmét.

Nem a tömeggel mentél szembe te szerencsétlen, hanem jéghegynek ütköztél.
Miközben a jéhegy csúcsáról összekapirgált havat dobáljátok egymás nyakába, mint szélszőségeket, ettől berzengtek, nem törődtök a jéghegy víz alatti részével.
Úgy is jártok, mint a Titanic.

Magam sem értem, hogy lehet ennyi birkát összecsöditeni és miért van az, hogy emberek tömege nem tud önálloan gondolkodni miért kell mindig egy vezért vakon követni lásd: Horthy, Szálasi, Rákosi majd Kádár 20 évig megvoltunk vezér nélkül most itt van ez a törpe senki és vakon imádja a birka nép, hát ez lenne a büszke szabadságharcos nép, eltüri, hogy az adó forintjait cirkuszra költsék

A szerző nem figyelt eléggé, volt konkrét tábla is: "Orbán Viktor = a nyugdíjak biztonsága".

orbán víktor 2012. január 22. 09:31

Én adtam neki TE idióta.A TE adódból.

orbán víktor 2012. január 22. 09:34

Disznókat meg fizettük tegnap,ott mentünk a nyilasok után.

Láttam én is szembegyaloglókat, konkrétan 3 darabot. Az egyik akár a szerző is lehetett.
Udvariasan utat nyitottunk nekik, hadd menjenek visszafelé.

Vén Csataló 2012. január 22. 10:08

Itt is az a kérdés, mint a PuPu posztnál. Vajon miért szemlézi az állítólag inkább a polgári-nemzeti oldalon álló Mandiner ezeket az alakokat?

hát ez az, hogy két év alatt ez nagyjából semmi. két dolog talán, a devizaadósok segítése(azért ez so-so, valljuk be), a másik az önkormányzati rendszer átalakulása(ami legalább valami) a botorságokba inkább bele se menjünk, amiket leírtál. nyugdíj ellopása, rezidensekkel megállapodás(egyrészt úgy kellett kizsarolni, másrészt még csak szóbeli), megszűnni látszik a megszorítás, ezek már inkább megmosolyogtató benézések... :)

Válaszok:
1istvan | 2012. január 22. 11:59

Miért kell iyen senkiházi hülyegyerekeket behozni a mandira?

Válaszok:
már foglalt | 2012. január 22. 10:46

"Egyszerűen tényleg nem értem."

--- tudod Szivi, ahhoz hogy ezt megértsd, nemcsak agyra van szükség, hanem szívre is. - Tudom ezt sem fogod "érteni".

hogy el ne butulj teljesen :D

Faqtya ezredes 2012. január 22. 11:00

Hja, a szcientológus a maga úttyán jár.

Vagy mégse?

Helló Kopiás!


Látom, hogy valahol keresed a megértés útjait.
DE gondold csak el ,hogy milyen előítélet működik benned.

"Ott van mondjuk 100.000 ember hogy nagyvonalúak legyünk. Tényleg őszintén úgy érzik, hogy jó az, amit a kormány és Viktor csinál, hogy azok csak aljas rágalmak, amikkel a liberálbolsevikzsidóanarchisták szoktak dobálózni, és azok után, hogy évek óta nem voltak az utcán, végre itt egy nap, amikor meg lehet mutatni hogy mennyi minden dolog van, amivel egyetértünk - és nulla ilyen dolgot mutatnak meg. Egyszerűen tényleg nem értem. Nincs semmi derogáló háttérelméletem, hogy ez mi, őszintén tanácstalan vagyok."

Én nem voltam ott,mert egy héttel ezelőtt a Parlamentnél tüntettem az "El a kezekkel Magyarországtól" demonstráción, ami a külföldi beavatkozással szemben az ország védelmében az elsők között lépett fel.
http://www.nepszava.hu/article..
Itt a fő cél a szuverenitásunkért való fellépés és a külföldi sajtó valós tájékoztatása volt az itthoni helyzetről, hogy ne csak az eddigi forrásokból tájékozódjanak. Azonban a kormány felé is elhangzott egy felszólítás:
"A petíciói aláírói kiállnak Magyarország szuverenitása mellett, és felszólítják a magyar kormányt, hogy "nyisson valóságos társadalmi párbeszédet az ország ügyeiről, tegyen lépéseket a közvetlen demokrácia intézményeinek szélesítése felé"."

Ezen a tüntetésen részt vettek valószínű elég nagy számban Fideszesek is.
Volt olyan érdeklődő házaspár , aki a legelején elment, azt hallva, hogy ez nem egy jobboldali tüntetés, a szervezők a jobb-bal megosztással szemben állnak. Nem érezték volna pedig rosszul magukat,a tüntetés keretei, a felszólalók beszédei a jobboldalnak ismerős, hagyományos módon történtek.
Megjegyzem, hogy a média kormányoldala távol maradt, az ATV volt ott nagyobb apparátussal.

A résztvevők közül volt, aki azt kérdezte tőlem , hogy jövő szombaton is ott leszek? (Már hol?) Hogy-hogy nem tudom?( A nagy demonstrációra gondol?) Igen arra - mondta és nem kérte az ígéretemet ,hogy ott leszek, de ez a kérdés bizalmi kérdés volt.

Ez a tegnapi tüntetés arról szólt, hogy az oda elmenő emberek kiállnak a kormány mellett, benne bíznak. A fő transzparensen pedig az volt ,hogy nem akarják, hogy gyarmattá váljon az ország. Orbán Viktor politikája ezzel valóban szemben áll.

Steve-Attila , közös alapot a jobb és baloldal az alábbi, 56-os értékek megértésével és képviseletével találhatna: szuverenitás, demokrácia, szolidaritás.

Abban, hogy a kormány gazdaságpolitikája változtatásra szorul és minden szakértelemre szükség lenne egyetértünk.

"Támogatjuk a kormányt« jellegű táblákkal vonultak, úgyhogy akkor elkezdtem stírölni a feliratokat, hogy jó, de konkrétan miben"

Két lehetséges válasz: 1. négyszer százas váltóúszásban, 2. a munkájában


"Ott van mondjuk 100.000 ember hogy nagyvonalúak legyünk"

Na igen, a másodikai ellenzéki mixer tüntetésen meg alaphangon voltak százezren igaz..?

Bár míg az utóbbin a tömeg az operától "hogy nagyvonalúak legyünk" az oktogonig töltötte be az utat, tegnap is az oktogonnál állt a menet vége míg az eleje már a Kossuth térre ért..

Faqtya ezredes 2012. január 22. 11:09

Most minden nap husz szellemi fogyatékos lázgörcsös látomásait kell majd olvasnunk a tüntetés mibenlétéről?
Mindenesetre az egyik legősibb védekezés a kivetítés, a projekció.

"sokkal könnyebb a tragikus hős szerepében tetszelegni, a nemzethalált emlegetni, és minden felelősséget a velünk szemben ármánykodó IMF-re és EU-ra hárítani, ahelyett, hogy végre szakszerűen elkezdenénk dolgozni"


vaktyúk 2012. január 21. 23:49

1

GAZDASÁG,VÁLSÁG,MEGÚJULÁS


Mellár Tamás közgazdász fegyverletételt javasol és helyette szakszerű munkát.
Félig tudok csak igazat adni neki.

Szerintem, nem spórolhatók meg a mostani küzdelmek, nagyon fontos, elmaradhatatlan ez a sürgés - forgás az ország jövőjének az alakításában.


"Ez az értelmiségi sürgés-forgás, a petíciók, a memorandumok gyártása, az utcára vonulósdi ugyanakkor elfedi a lényeget, amiről valóban társadalmi diskurzust kellene (már régen kellett volna) kezdeni, ez pedig az, hogy miként is lehetne megerősíteni a magyar gazdaságot, hogyan lehetne a helyi piacokat aktivizálni, a kistermelők együttműködését elősegíteni, a versenyképességet fokozni. Hiába ugyanis a nemzeti hevület, a gazdasági szabadságharcot csak erős gazdasági szereplőkkel lehet megvívni, tehát először talán ezeket kellene megteremteni. Igaz, ez igen macerás munka, , és aztán a jól megérdemelt munka után az igen szerény eredményeknek örülni. Sajnos azonban ez nem sajátja a magyar karakternek, így hát marad „az eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem”.
http://mandiner.hu/cikk/201201..


A másik oldalon igaza van Mellár Tamásnak. A kormány hadakozik a nemzetközi nagytőke ellen, de közben a hazai reálgazdaság átalakítására, ejlesztésére,gazdaságpolitikai fordulatra úgy tűnik, hogy a közeljövőben nemigen készül.


"Orbán Viktor kiemelte azt is, hogy mivel befejeződött az ország megújításának egy rendkívül fontos szakasza, hiszen megszülettek az új gazdasági rendszert felépítő törvények, ezért a következő hónapokban nem szerepel a parlament napirendjén semmilyen gazdasági jogszabály, vagyis "mindenki biztos lehet abban, hogy a tárgyalások alatt a kormányzat nem nyújt be gazdasági vonatkozású törvényjavaslatokat a Háznak"."

Orbán Viktor:szagoltam már lőporfüstöt
http://www.hir24.hu/belfold/20..


Itt a válság, az emberek tömegesen szegényednek el, vesztik el a létalapjukat.
A kormány pedig az ideológiai küzdelmekben és a nagy kereteknek az elképzelései szerinti kialakításában munkálkodik és vívja bizonytalan kimenetelű és feltehetően még hosszabb ideig húzódó harcát. Közben a mindennapi gazdasági élet alakítására, fejlesztésére nem látunk elég törekvést.
Nincs vagy nem látszik , nem megfelelően kommunikált az új gazdaságpolitikai koncepció.

Korábban még a válság előtt, az előző kormány idején készült az Új Magyarország fejlesztési terv 2007-2013-ig
http://www.eu4you.hu/celok-pri..

Jelenleg milyen tervek és milyen fejlesztési stratégia mentén dolgozik a kormány?

Széll Kálmán terv
Figyelembe ajánlom a Tudjuk a receptet című részt
"Négy-hat százalékos növekedést prognosztizált Matolcsy, ami szerinte beállítja majd Magyarország növekedési képességét. Emellett megalapozza a 300 ezerrel magasabb foglalkoztatottsági szintet, valamint a versenyképességünket is. „Mondjuk ki: igen, sereghajtókból éllovasok akarunk lenni” – fogalmazott. Hozzátette: 2014-re elérünk egy olyan szintre, mely méltó Széll Kálmán hagyatékához"
http://mno.hu/migr/itt_olvasha..


Az Új Széchenyi Terv
Az Új Széchenyi Terv prioritásai a következő célterületek lesznek: Egészségipar, Zöldgazdaság, Lakásprogram, KKV, Innováció, Foglalkoztatás, Tranzitgazdaság

Az Új Széchenyi Terv célja, hogy gyorsan, hatékonyan, összehangoltan jussanak a hazai és uniós összevont források a kis- és közepes vállalkozásokhoz (kkv).
http://blog.forrascentrum.hu/s..

Valóban megfelelőek-e ezek a programok?

Rengeteg ember vonult fel ma a kormány melletti tüntetésen. Nagyon sok ember a jelenlegi kormányba helyezi a bizalmát.

Emberemlékezet óta nem volt példa ilyen megmozdulásra + Videók
PR
Hír TV, MNO, MTI
2012. január 21., szombat 21:05
Emberemlékezet óta nem demonstrált még ekkora tömeg a kormány és politikája mellett – fogalmazott a Belügyminisztérium közleményében a Békemenet Magyarországért elnevezésű demonstrációról. A békés eseményen több százezren vettek részt, rendőri intézkedésre nem volt szükség.
http://mno.hu/belfold/embereml..

Képes ez a kormány azt nyújtani, amit az emberek várnak tőle?
Képes -e ez a kormány a gazdaságunkat jó, az erőforrásainkkal élő és fenntartható irányba átalakítani?

Önmagában és a jelenlegi beállítódásában, úgy tűnik ,hogy nem .
Milyen változtatásra lenne szükség a jelenlegi program korrekciójához vagy egy új gazdasági program megalkotásához?
Kiket kellene a program alkotásba bevonni és melyek lehetnének a fő irányelvek?
Hogyan lehetne hatékonyan elősegíteni a változásokat?

Ezek a tüntető faszom meg szembegyalogoltak a valósággal, igaz sokuknak ez volt a napi munkája!

citizen queen 2012. január 22. 11:19

Soha nem fogják beismerni, hogy veszítettek. És soha nem fogják be a pofájukat sem - most is megy majd napokon át az eszeveszett nyálverés, a pitiáner számháborúsdi, holott nyilvánvaló, hogy sokkal többen voltak a tegnapi meneten, mint az Operaház előtti tüntin; megy majd a "nyuggerezés", "prolizás", ezerrel próbálják jelentékteleníteni az eseményt, és nevetségessé tenni a résztvevőket, pedig világosan kiderült, hogy a kormány támogatottsága nagyobb, mint az összes ellenzéki bohóctársulaté együtt. És ez a lényeg, az embereknek fontosabb Magyarország, mint bármiféle köztársaság. És nem fog menni Bajnai kívülről finanszírozott nyakunkba ültetése sem, nem kell olyan ember, akit nem a polgárok választanak meg, hanem külföldi pénzügyi szervezetek erőltetnek ránk. Ennyi a tanulság, de a ballibák nem fogják levonni a megfelelő következtetéseket, mert ahhoz ostobák, és túlteng bennük a gyűlölet.

Válaszok:
durrbele | 2012. január 22. 11:27
Zázrivecz | 2012. január 22. 12:12

Agyhalottaknak VICC-torr!

70 év egyeduralom után amikor csak ők beszélhettek a nép meg hallgatott nehéz ám tudomásul venni hogy vége,elmúlt és amit dicsőségnek hittek mára szemétség,aljasság,hazaárulás.Valakikből senkik lettek.

KA Steve, a hiba benned van!

Ez a demonstráció elsősorban a külföldi támadásokra válasz. Nem konkrétan a kormány politikáját támogatta, hanem azt mondta, ez a mi demokratikus kormányunk, ne pofázzatok bele kintről!

Örülök, hogy segíthettem.

Válaszok:
Faqtya ezredes | 2012. január 22. 12:53

annyira unalmas már ez az ellopták a nyugdíjat.
figyelj:

a nyugdíj szolidaritási elven jár. alapból, amit befizetek azt kapják a nyugdíjasok.(nem akarlak megkeverni mindenféle állami kiegészítéssel és, hogy miért) ha ebből elveszed a negyedét, akkor azt a kifizetendő nyugdíjból veszed el. tehát ellopod a nyugdíjasok nyugdíját és privatizálod. mert odaadod annak, akinek a pénzét a nyugdíjasnak kéne megkapni, mert majd te is megkapod akkor amikor nyugdíjas leszel attól aki akkor fizeti a járulékot.

de megállapodás!

ha a kormány csinálta volna a szocialista eszdéesz gyakorlatot, most kb 1500 milliárddal többet kellett volna adózni, ha nem csalsz természetesen, mert ha igen akkor másnak még többet.ezt ők úgy intézték el, hogy megemelték az adódat, széttárták a kezüket és azt mondták sajnos nincs más út. és lám van!

most akkor magadon mosolyogsz? :-)))

Válaszok:
már foglalt | 2012. január 22. 12:43

"Először is szembegyalogoltam a tömeggel, nézegettem mi a hangulat, "
Hülye voltál mint az a gépkocsivezető aki szembemegy a forgalommal!

Ne idegesítsd magad rajtuk, március 15-én legyél ott és vigyél még 2 embert magaddal (tegyen így mindenki más is). Aztán meglátjuk, hogy milyen pofát fognak majd vágni.

Válaszok:
várúr | 2012. január 22. 12:20
durrbele | 2012. január 22. 12:42

"Széles félmilliárdot költött a tüntetésre..."
Már vártam valami hasonló aljas rágalmat. Előbb arra számítottam: a tüntetést, a buszokat a fidesz fizette. Utána hogy a fideszes önkormányzatok. Most ez a Széles-duma. Komcsik, ballibbantak egyvalamiben jók: a suttogó propagandában, az abszolút pofátlan hazugságok terjesztésében. A jelek szerint már ez se segít rajtuk. Lehet petárdázni, túzcsapot nyitogatni, bohócmaszkot húzni, "D dayt" szervezni, ellopni a lengyel Szolidaritás nevét, nemteccikarencer című ostoba dalocskát kornyikálni, parlamenthez láncolni, hülyeségeket visongani... MIndez összehasonlítható a tegnap méltóságteljesen hömpölygő békés tömeggel. Megmozdult az egész ország és a határon túliak is. Ez a haza, nem az Opera előtt ricsajozó-lökdösődő tarkabarka társaság.

Válaszok:
pikkpakk | 2012. január 22. 14:54

Március 15-én Orbán Viktor fog beszélni. Lesz ott valóban egy-másfél millió ember. Előre látom Török Zsóti dinnyefejét, ahogy "pár tízezer emberről" nyávog. Elment az eszük ezeknek a ballibbantaknak... Hogy nem veszik észre, hogy az efféle hazudozás abszolút kontraproduktív? Ma a Hír tévé megismétli Orbán Viktor strasbourgi vitáját. Most megnézhezti, aki még nem látta. Tanulságos lesz feleim.

Válaszok:
Zázrivecz | 2012. január 22. 12:23

Abszolult nem értik, hogy az ő hörgésük csak egyre jobban erősíti és összekovácsolja a jobboldali tábort. Sokáig azt hittem, hogy csak egy szűk rétegünk érzi így. De a tegnapi nap megmutatta, hogy a teljes jobboldal mélységesen fel van háborodva.

Úgy gondolom, hogy ez a megmozdulás csak egy előörs volt a március 15-ihez képest.

Országos akcióvá kellene tenni.Vidék is csatlakozni akar.

valóban unalmas. azért kell elmondani, mert még mindig nyomod a botorságot.

mukika arról van szó,h ez a pénz, amit később begyűjtenek, gecire nem lesz elég semmire. a magánnyugdíjpénztáros rendszerben sem volt ez biztosítva, de legalább magadról gondoskodhattál. tavaly elkúrták ezt a pénzt, úgy, hogy a költségvetési oldalról semmivel nem támogatták meg. az államadósság ugyanannyi, mert rosszul lett kigazdálkodva az egész. buktunk rajta. nem lesz fenntartható a nyugdíjasok emelkedő száma, vajon miből fogják kompenzálni? kettőt találhatsz.

szerinted kin mosolygok, ha azt írom, benézted...

Válaszok:
next | 2012. január 22. 12:47
1istvan | 2012. január 22. 18:21
Faqtya ezredes 2012. január 22. 12:51

Az a véletlen műve, hogy az egyik Teve után jön a másik?

Faqtya ezredes 2012. január 22. 12:53

Hát nemtom, de a Hajrá Viktor és Hajrá Fidesz táblák elég világosan megmondták, kit támogatnak.

Faqtya ezredes 2012. január 22. 12:53

Álmomban két Steve voltam és játszottam a farkammal.

Válaszok:
már foglalt | 2012. január 22. 13:00

szóval buzi vagy? jó tudni...

Ez a huncut kis krampusz is gyűlölte a számtan -mértan órákat az iskolában:
"Ott van mondjuk 100.000 ember hogy nagyvonalúak legyünk."
A tömeggel lehet szembemenni , de a tényekkel nem célszerű :-)

Válaszok:
már foglalt | 2012. január 22. 13:26

akkor ne csináld...

Ezt a kis szcientológus pöc...öt állandóan szemlézni kell, hogy egyre nagyobb és híresebb legyen.

Én nem tudom, ki ez a Kópiás Attila "Steve" (WTF?) és nem is érdekel mit magyaráz.

A tegnapi tüntetésnek két lényegi eleme van. Az egyik.
Egy 2 hét alatt szervezet tüntetés lenyomta az eddigi összes baller tüntetést, pedig elvileg történelmi mértékeket ölt a társadalmi elégedetlenség, ha ők mondják, biztosan úgy van.
A másik.
Ez egy igen jó üzenet a külföldnek, ha netán a háttérben külső erőkkel le akarják váltani a kormányt, ahogy Gati mondta, antidemokratikusan. Ezzel a lépéssel nyilvánvalóvá válna az ország szabadságának, szuverenitásának teljes elvesztése.
Ez esetben még az olyan békés emberek is, mint én, életemben először kivonulnék az utcára tüntetni, sőt, ha nagyon elragadtatom magam, még a végén megrángatok egy két baller köcsögöt. Lehet hogy még Zuglóba is elnézek, azt hallottam vígan éldegél ott egy besúgó.

Szóval ne gecizzenek velünk és hagyjanak békében elsüllyedni. Nem kellenek olyan hajóskapitányok mint amilyen van az olaszoknak, vagy a rokkantnyugdíjas pedofil görögöknek.

Válaszok:
Faqtya ezredes | 2012. január 22. 14:26
Faqtya ezredes 2012. január 22. 14:26

Jól beszélsz.

""tegnap méltóságteljesen hömpölygő békés tömeg""

A birkabékelépegetésre értetted ? Huh....:)

Nincs mese ezeknek a szoclibeknek a hazugság a lényegük. Hazugságokkal kábítják magukat. Pontosan tudják, hogy elképesztő nagyságú tömeg állt ki a kormány szándékai és politikájának iránya mellett. Ezzel szembenézni képtelenek, tehát marad a kábítószer, a hazugság.Legyen. Mi meg tudjuk amit tudni kell.

Tudjuk, KA Steve, nektek, magyargyűlölő internacionalistáknak ez a békemenet nagyon fáj. Igaz, hogy csupán 30-40 ember lézengett a városban, nem az a több százezer, amennyinek mi éreztük magunkat, de a fajtádnak még ez is fáj. Remélem, a szobádban kucorogtál halálra rémülten a menórával és a tóra különböző kiadásaival megpakolt bőröndöd tetején!

"magyargyűlölő internacionalistáknak"
kucc,kucc...
"szobádban kucorogtál halálra rémülten a menórával és a tóra különböző kiadásaival megpakolt bőröndöd tetején!"
kucc,kucc....

Válaszok:
Biomechanoid | 2012. január 22. 16:41

Majd nem kuncogsz a Duna-parton, mezítláb, naftali!

magadról gondoskodhatsz most is.
csak be kell jelentetned hány százalékát adod a fizetésednek.

Válaszok:
már foglalt | 2012. január 22. 20:03

ja, külön pénztárba....


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó