Lesz még Magyar Köztársaság!

2012. január 02. 09:07

Küzdenünk kell az új Köztársaságért, az élhető Magyarországért. Küzdenünk kell az ország felébresztéséért. Erről szól majd 2012.

2012. január 02. 09:07
Mesterházy Attila
Mesterhazyattila.hu

„Az orbáni lázálom kiteljesedik. A rezsim most végérvényesen »elrugaszkodik« a valóságtól. Újévkor életbe lépett az alaptörvény, amely zárójelbe teszi a magyar történelem közel hatvan évét, feltételekhez köti és szűkíti az állampolgári jogok jelentős részét, életbe lépteti a hatalom-nem-megosztás rendszerét. Az országban immár mindent szabad, ami nem tilos: az éhségsztrájkolókat szabad körülkordonozni, demonstrálókat szabad koholt indokkal elő állítani. A Harmadik Köztársaság hideg napjai jöttek el. Csődbe viszik az országot. Rendszervisszaváltás zajlik. (...)

2012 az ellenállás, a küzdelem és az építkezés, az összefogás éve lesz. Küzdenünk kell a diktatórikus Orbán-rezsim ellen és küzdenünk kell a mindenből kiábrándult szavazók bizalmának elnyeréséért. Be kell bizonyítanunk, hogy nem kell így élnünk, hogy ez tényleg csak egy rémálom, amiből fel lehet és fel is kell ébredni, vagy pedig késő lesz. Küzdenünk kell a félelem ellen, példát kell mutatnunk önfeláldozásból és alázatból. Küzdenünk kell a hazánk becsületéért azzal, hogy megmutatjuk: nem ment el mindenki esze, józan ítélőképessége Magyarországon.

Küzdenünk kell az új Köztársaságért, az élhető Magyarországért. Küzdenünk kell az ország felébresztéséért. Erről szól majd 2012.

Hogy mindezt együtt és egymásnak is elmondhassuk, menjünk együtt tiltakozni január 2-án az Operaház elé. Amíg ők benn megünneplik az egypárti alkotmányukat, addig mi kinn tiltakozzunk ez ellen és tudatosítsuk bennük: Lesz még Magyar Köztársaság!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2012. január 02. 15:32
Petőfi nem az úgynevezett "tanácsköztársaságra" gondolt, nem a kommunizmusra, nem a bitang szocialistákra, akik a szegénynépet lopják, az országot, a Hazát eladják idegen pénzuraknak! Nem! Nem egy Magyar Királyságra gondolt, amikor ezt a versét írta, de még nagyon fiatal volt és tapasztalatlan. Majd megtudta volna, hogy mi az a "köztársaság", ha Khón Bélát, ha Rákosit ismerte volna. Ti rongy senkik, visszaéletetek a respublika fogalmával! Miattatok kell helyerállítani a Magyar Királyságot, hogy ne tudjátok tovább kiárúsítani a Magyar tulajdonát! Szánalmasak vagytok, de inkább legyünk hétmillióan, minthogy ti tovább szipolyozzátok a természeti kincseinket, elfelejtessétek velünk az anyanyelvünket, Bérencek vagytok! A zsidók, az USA zsidógigabankjainak a bérencei!
Válasz erre
2
1
nomármost
2012. január 02. 15:31
Küzdhetsz ahogy akarsz, Magyarország felébredt 2010-ben. íÉs nehogy azt hidd, hogy ocsmány kormányzásotok el van felejtve! A tiköreitekben igen, de a magyarok többsége soha nem akar bellibest kormányon látni, úgyhogy Don Qijote közdelem ez tüskés malac!
Válasz erre
3
0
Bertorelli
2012. január 02. 15:14
Attikém ! Nosza, küzdj a 75-80 éves nyugger ex-MSZMP -s csapattal a Köztársaságért. Mivel Budapestiek és nyugdíjasok, ráérnek, ( addig sincsenek otthon) kaphatók egy kis Orbán gyűlöletre 2012 -ben is. Azt értsd már meg, hogy a jövőt nem a 60 feletti korosztállyal kell építeni. A 20 -as 30 -as generáció meg nagy ívben tesz rátok. Csak nézz körül kik vannak a rendezvényeiteken. Szánalmas....
Válasz erre
3
0
Faqtya ezredes
2012. január 02. 15:13
Lesz még Ficsorszőlő, lágy kenyér? Nem lesz, bikicsunáj pinaszáju. Meg kell fognod a lapátot a közmunkásokkal, és nekiállni dolgozni.
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!